Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Fejlődő autóipar

2011. július 7. 9:23 // Forrás: Pannon Egyetem
A Pannon Egyetem és a Continental Teves együttműködésének célja, hogy az autóiparhoz köthető területeken a mérnökutánpótlást biztosítsák.

A Pannon Egyetem „Mobilitás és Környezet” című projektje keretében a Mérnöki Karon folyó járműinformatikai és mechatronikai kutatásainak bemutatása és kiterjesztése céljából 2011. július 6-án szakmai napot tartott. A szakmai napon részt vettek a Continental Teves Magyarország Kft. szakemberei, valamint az amerikai székhelyű mérési és adatgyűjtési technológiákkal foglalkozó National Instruments vállalat hazai és külföldi munkatársai is.

A Pannon Egyetem és a Continental Teves együttműködése hosszú ideje sikeres, olyannyira, hogy a tavalyi év szeptemberétől a Mérnöki Kar mechatronikai mesterképzésének keretein belül Járműrendszertechnikai szakirány indult a cég támogatásával. Ennek célja, hogy a régióban az autóiparhoz köthető területeken a magasan képzett mérnökutánpótlást biztosítsa.

Ezzel párhuzamosan jött létre ugyancsak a Mérnöki Karon egy Járműrendszertechnikai laboratórium, melynek tevékenységébe a Continental szakemberei is bekapcsolódtak és segítik a diplomázó illetve doktori témákon dolgozó hallgatók munkáját.

A labor tevékenységét a tavalyi évben az egyetem által elnyert TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KONV-2010-0003: „Mobilitás és környezet: Járműipari, energetikai és környezeti kutatások a Közép- és Nyugat-Dunántúli Régióban” pályázat is támogatja. Ezen projekt keretében egy olyan korszerű, nagyértékű szimulációs eszköz került beüzemelésre, mely a National Instruments által gyártott legmodernebb hardver és szoftver technológiákra támaszkodik, és nagymértékben segíti az autóipari vezérlőegységek (ABS, ESP, ACC…) HIL (Hardware-In-the-Loop) fejlesztését és tesztelését. A szimulátor segítségével az elektronikus vezérlőegységek járműdinamikát is figyelembe vevő tesztelése válik lehetővé, mintha az eszközök egy valós járműben lennének elhelyezve. Ezáltal a prototípus tesztelés folyamata hatékonyabbá válik, a Continental Teves által gyártott ABS vezérlő illesztésének tanúságai szerint.

Az eszközre alapozva a Járműrendszertechnikai laborban a fejlesztőcsapat olyan alapkutatásokat fogalmazott meg, amelyek ipari érdeklődésre is számot tartanak.

A rendszer bemutatását nagy érdeklődés követte, élénk megbeszélés alakult ki a kutatás-fejlesztéssel, alkalmazásokkal, eszközgyártással foglalkozó szakemberek között a rendszerben rejlő további tudományos és kutatási lehetőségek kiaknázásáról. A partnerek megállapodtak abban, hogy rövid időn belül folytatják a párbeszédet, mivel az alapkutatások kihívásai és az új technológia lehetőségei korszerű és hatékony megoldásokat eredményezhetnek. A résztvevők kiemelkedőnek értékelték a Járműrendszertechnikai labor eredményeit az autóiparhoz köthető kutatások területén. Yiannis Pavlou a National Instruments ügyvezető igazgatójának véleménye szerint a Pannon Egyetem elkötelezett az alkalmazás-orientált fejlesztések mellett, s azonnal reagál az ipari partnerek igényeire.

vehir.hu
további cikkek
Ha képessé válsz arra, hogy másokat felemelj, gazdagabb leszel általa, és a te életed is kiteljesedik! oktatás Ha képessé válsz arra, hogy másokat felemelj, gazdagabb leszel általa, és a te életed is kiteljesedik! Sebestyén Józseffel, a Veszprémi Érseki Főiskola rektorával, a főiskola új képzési, társadalmi irányvonaláról és a február 15-i jelentkezési határidőről beszélgetettünk. Az intézmény 2025-től a szociális és egészségügyi területeken indított képzéseket, kiszélesítve ezzel a hallgatók számára elérhető lehetőségeket. 2026. február 2. 11:41 Óvodások ismerkedtek a környezetvédelemmel közélet Óvodások ismerkedtek a környezetvédelemmel Tizenkettedik alkalommal rendezte meg óvodásoknak szóló természtvédelmi vetélkedőjét és rajzpályázatát a Szilágyi Keresztény Iskola. Kedden hirdettek eredményt. 2026. január 27. 21:51 Ismét az élmezőnyben van a Lovassy egy országos rangsorban, de egy másik veszprémi iskola is kiemelkedő eredményt ér el. közélet Ismét az élmezőnyben van a Lovassy egy országos rangsorban, de egy másik veszprémi iskola is kiemelkedő eredményt ér el. Rég nem látott létszámokkal dübörögnek a pedagógusképző felsőoktatási intézmények, lesz tehát tanár, lesz tehát jövő - hangsúlyozta a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára az országos gimnáziumi rangsor díjátadó gálán csütörtökön a budapesti Várkert Bazárban, ahol az is kiderült, hogy a Lovassy László Gimnázium ezen a listán is az élmezőnyben van, de egy másik veszprémi iskola is megjelent a díjazottak közt. 2026. január 16. 13:15

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.