skandalum

Skandalum

A Szent Istvánt és Gizellát megidéző plakátpályázat – plakátnyomtatás kapcsán nagy a hűhó. A várost népszerűsítő (amúgy már most éppen a Helyi Témában is látható) alkotásról, a pályáztatásról, a pályadíj megszavazásának körülményeiről, a győztesnek ítélt munka kinyomtatásáról és nyilvánosság előli elzárásáról beszél manapság a helyi média és a nagyérdemű közvélemény. Mindezzel nincs gond. Én ugyan nem hiszem azt, hogy az ilyesmi nyilvánosság a demokrácia szükséges része, csupán azt, mindez a demokratikus körülmények következménye.

Számomra egyetlen valódi kérdéskör adódik: mitől, hogy – a médiával támogatva – oly sokan botrányosnak ítélik a pályázatot? Mitől felháborító a jó vagy rossz pályamű, pályáztatás, a dolgát tevő pályáztató, a kiosztott pályadíj vagy mitől nem? Nincs-e itt másról szó? Például arról, hogy ismét alkalom (lehetőség) került egy (botrányosnak állított) esemény kreálására?

Nincs itt szó botrányról, csupán arról, hogy a közbuzgalom botrányosnak minősít egy eseménysort. S nyilván azért, mivel érdekében áll.

Amúgy a védelembe vett Szent István király és Gizella szobor a legnagyobb jóindulattal is kommersz alkotás, egyszerűbben fogalmazva érdektelen, művészi kvalitás nélküli – de nyilván, miután (régi és új) kultusz alkatrésze, érzelmileg közelítenek hozzá azok, akik protestálnak a „megszentségtelenítése” miatt. (Ilyen szoborra hivatkozó, de tudván tudottan másról beszélőkről van elég friss ismerete a polgároknak…)

Ezért dünnyögöm nyilvánosan és magamban, nem érdemes a művészi produktum érdekében kardot ragadni, inkább be kell (illik) vallani, mely eszme(iség) képviselete érdekében lép fel az, aki felszólal. S azt nyíltan kimondani: számomra az a botrány, hogy van, aki az én eszmémet nem vallja (szolgálja).