A franciaországi Lilleben rendezik július 6-10. között az ifjúsági atlétikai világbajnokságot. A férfi kalapácsvetés csütörtöki selejtezőjében Pásztor Bence első dobása sikertelen volt, de másodikra 79.36 méterre repítette az 5 kg-os kalapácsot, amivel toronymagasan, első helyen biztosította helyét a döntőben.
Pásztor Bence
A VEDAC atlétája a 12-es döntőben esélyt sem adott ellenfeleinek. Első kísérletre világbajnoki rekordot jelentő, 82.13 méteres dobásával élre állt, ami a nevezési szintek alapján már világbajnoki címet jelentett számára, ugyanis 80 méter feletti teljesítményre a papírforma szerint egyetlen kalapácsvető sem képes a mezőnyben. Az első sorozatban török ellenfele, Özkan Baltaci több mint hét méterrel lemaradva 75,02 méterrel állt a második helyen.
A Mol Tehetségtámogató Programjának kiválósága nem ült rá az eredményre, mindjárt a második dobásával tovább javította a világbajnoki rekordot, 82,47 métert dobott. Pásztor Bence kiváló formáját mutatja, hogy a harmadik dobása is 82 méter fölé szállt (82.01), így a döntő felénél elképesztően jó átlagot tudhatott a magáénak. A harmadik sorozat után négy versenyző búcsúzott, a török Baltaci 77,53 méteres egyéni csúcsával megerősítette második helyét, de még mindig így is több mint öt méterrel le volt maradva a magyar világbajnok jelölttől.
A negyedik és az ötödik sorozatban nehezen tudtak koncentrálni a versenyzők, a 16 kísérletből összesen csupán hat volt érvényes, Pásztor Bence is kétszer hibázott. Az utolsó sorozat sem hagyott kétséget afelől, hogy magyar és veszprémi világbajnokot ünnepelhetünk, hiszen négy 70 méter alatti dobást követően az egyiptomi és az ukrán versenyzői is érvénytelent dobott, majd a török ellenfél új egyéni csúcsa (78,63 méter) is kevésnek bizonyult, így Zentai Tibor tanítványa már világbajnokként állhatott a dobókörbe.
Az újdonsült világelső hatodik kísérletével ismét tekintélyt parancsolt magának, megjavította saját világbajnoki rekordját, és 82.60 méterrel zárt a világbajnokságot.
Kedves veszprémi sportbarátok! Új világbajnoka van Veszprémnek!
Nyilatkozatok
– Már a második bemelegítő dobásnál éreztem, hogy megnyerem a világbajnokságot. Nagyon nagyot dobtam, nem is merem kimondani, hogy mekkora lehetett, de jobb az összes versenyen elért eredményemnél. Az első dobás után megnyugodtam, és nagyon motivált, hogy világcsúcsot dobjak, a másodikra azt is hittem, hogy megvan. A harmadik dobás után leesett az eső, de így is minden érvényes dobásom 82 méter fölött volt. Nagyon akartam dobni az utolsóra, de a világcsúcs végül nem sikerült. Hatalmas élmény volt, a közönség megtapsolt, odafutottam az edzőmhöz, majd a török sráccal együtt futottunk, és ünnepeltük a győzelmet – mondta az újdonsült világbajnok.
– Óriási élmény volt a döntő, Bence nagyon magabiztos volt, végig uralta a versenyt. Edzőként már többször a kapujában álltam a nagy sikernek, bevallom, a végén kicsordult a könnyem. Nagyon kemény munka vezetett el idáig, és biztos vagyok benne, hogyha ez az elhivatottság megmarad Bencében, akkor még nagyon sok szép sikert fogunk elérni. Az újabb világcsúcs nem sikerült, de olyan még sosem volt, hogy valaki négyszer is 80 méter fölött dobjon. Holnaptól az EYOF-ra készülünk, nem túlzás, ha kimondjuk, hogy szeretnénk nyerni, és újra megdönteni a világcsúcsot – nyilatkozta Zentai Tibor edző.
Ajánló: Pásztor Bence már 14 évesen kimagasló tehetsége volt a honi dobóatlátikának