Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Biztató formában van olimpikonunk

2011. július 27. 18:20 // Forrás: Németh Attila, VEDAC
A VEDAC atlétája, Orbán Éva egy rangos, görögországi atlétikai viadalon nyerte meg a női kalapácsvetés versenyszámát.

A Görögországban rendezett Nikiti Sithonia dobóversenyen a VEDAC kétszeres olimpikon kalapácsvetője két ukrán és egy görög versenyzőt is megvert, akik mindhárman 72 méter feletti egyéni csúccsal rendelkeznek. A frissen festett dobókörnek nem volt tapadása, rendkívül csúszós volt, ennek ellenére Orbán Éva 68,47 méterrel meg tudta nyerni a versenyt.


Orbán Éva

– Az első néhány dobás ráment arra, hogy megszokjam a kört, hiszen nem volt tapadása, ezért ez nem volt könnyű feladat. Miután sikerült kiküszöbölnöm, a harmadik dobásra sikerült 68,47 métert dobnom, amivel meg is nyertem a versenyt. Ezután még kísérleteztem, a negyedik dobásom 69 méter felett volt, de a kidobásnál megcsúsztam, így szektoron kívül ment a szer. Örülök, hogy sikerült nyernem, és végre jobb eredményt értem el, mert az utóbbi versenyeim nem a tervek szerint alakultak – mondta a verseny után Orbán Éva.

A viadalon két másik magyar versenyző is részt vett: Máté Gábor diszkoszvetésben 58,68 méterrel, Márton Anita pedig súlylökésben 17,07 méterrel tudott nyerni, így Orbán Éva győzelmével együtt három magyar elsőség született Görögországban.

Orbán Éva számára a következő megmérettetés a legrangosabb hazai verseny, a felnőtt országos bajnokság lesz, melyet augusztus 6-7-én, Szekszárdon rendeznek. Augusztusban két világverseny is vár a londoni olimpiára is „B” szinttel rendelkező kétszeres olimpikonunkra: az Universiadé és a felnőtt világbajnokság.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.