A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!
Tegnap este rendesen megtelt az Aréna a két funky csapat koncertjére, még a küzdőtéren is több százan várták a buli kezdetét. A svéd Nils Landgren Funk Unit nyitotta az estét, és igyekezett bemelegíteni a közönséget a több mint háromórás bulira. Nils Landgren a szokásos piros pozanjával vezényelte zenekarát, amely fiatal, tehetséges svéd muzsikusokból állt. A zene a feszes ritmusra és az instrumentális szólókra épült, és csak néha szólalt meg benne a vokál.
Sajnos beigazolódott a korábban bennem felmerülő kétely: a svéd group tökéletes zenei tudással, de túl sterilen, és nem éppen átütő erővel, valamint nem igazán vérbőn adta elő a funkyt. Ezen még az sem segített, hogy Magnum Coltrane Price basszusgitáros éppúgy mozgott, mint Flea, azaz Michael Balzary a Red Hot Chili Peppers-ből, és hogy persze megtörtént a hangulatot fokozó hangszercsere is (trombita – billentyű – alt szaxofon). A koncert akkor vált érdekessé, amikor Magnus Lindgren szaxofonról fuvolára váltott, és a svéd-török dobos végre más ritmust vert a bőrökön. Összességében a Nils Landgren Funk Unit hozta a kötelezőt, de semmi pluszt nem adott.
Az funkos acid dzsesszt játszó Incognito színpadra lépésével élettel telt meg az Aréna, a 11 fős banda sokkal naturálisabb, fantáziadúsabb, változatosabb muzsikát produkált, mint Landgrenék. Ehhez hozzájárult a kiváló dobos- és billentyűs-teljesítmény, a négy énekes dögös hangja, valamint a zenekarvezető gitáros, Jean Paul Maunick habitusa. A zenekar játszott saját számokat és feldolgozásokat is – megjegyzem, a Funk Unitból Magnum Coltrane Price bőgős és Jonas Wall szaxis előttem állva figyelte a „nagyok” produkcióját.
Természetesen két szám erejéig az Incognitónál is megtörtént a hangszercsere, Julian Crampton basszusgitáros billentyűzött, Pete Biggin dobos átvette a bőgőt, Matt Cooper billentyűs pedig olyan dobszólót produkált, hogy közben felaprította egyik dobverőjét. Nem véletlen, hogy a küzdőtéren beindult a közönség, és igazi bulihangulat uralkodott a csarnokban.
Én pedig azzal a tanulsággal tértem haza, hogy valódi feka énekesek és zenészek nélkül mit sem ér a funky – nem elég a tökéletes hangszeres tudás, annál több kell: sajátos és utánozhatatlan életérzés és könnyedség.
