Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Elhozza Nyugat-Afrikát

2011. július 29. 15:50
Veszprémbe egyfajta best of programmal készült Mory Kanté, fellépésén így lüktető, táncos, igazi afrikai bulira lehet számítani.

Ha a balafon és a kora a hosszú élet titka, akkor a guineai Mory Kanté még sokáig fogja elbűvölni közönségét sugárzó egyéniségével, hangjával, s persze örök slágerével, a Yeke Yekével.

Édesapja ugyanis szintén ezeknek a jellegzetes hangszereknek volt mestere, s 103 évesen még fellépett, 109 évig élt. Kanté karrierje a 70-es években indult, a nyugat-afrikai Le Super Rail Band du Bamakóval. 1978-ban nemcsak az együttest hagyta el, hanem az országot is, az elefántcsontparti Abidjanban 1981-ben debütált szóló albumával.

A világot már Párizsból hódította meg a Yeke Yekét is tartalmazó lemezzel 20 évvel ezelőtt. “Elektrogriot” Kanté műfajt teremtett, de szívesen készít olyan akusztikus lemezeket is, mint a 2004-es Sabou, amelyet a magyar közönség 2005-ben élőben is megismerhetett tőle. Veszprémbe egyfajta best of programmal készült, fellépésén így lüktető, táncos, igazi afrikai bulira lehet számítani.

vehir.hu
további cikkek
A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról kultúra A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról Mitől lesz egy régészeti lelet valódi történeti forrás? Miért lehet fontos egy törött cserépdarab, és miért veszítjük el az információ egy részét, ha egy tárgyat dokumentáció nélkül emelnek ki a földből? Többek között ezekről beszélt Felber Zsombor, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum régésze a We Are Smart! beszélgetéssorozat negyedik alkalmán. ma 12:51 Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel kultúra Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel Mit jelent ma szerzetesnek lenni? Lemondást vagy inkább szabadságot? Van-e valódi üzenete a nagyböjtnek a rohanó hétköznapokban? És hogyan szólhat a kereszténység azokhoz, akik már örökölt szimbólumként látják a kereszteket és templomokat, de kevésbé ismerik a mögöttük álló hagyományt? ma 12:51 Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd kultúra Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd Egy csaknem 230 éves feliratot rejtő, befalazott falfülke tanúskodik a veszprémi várnegyed Kisszemináriumának gazdag múltjáról. Az elmúlt években megújított késő barokk épület hamarosan a Veszprémi Főegyházmegyei Könyvtár és Levéltár új otthona lesz, ahol díszes kódexek, középkori oklevelek, ősnyomtatványok és felbecsülhetetlen értékű kötetek kapnak majd helyet. ma 12:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.