Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Felmelegítették a veszprémieket

2011. július 31. 8:37
Ülő koncertnek indult, de mindenki hamar rájött, hogy Mory Kantét és 14 fős zenekarát nem lehet egy helyben ülve hallgatni. Ehhez táncolni kell.

Ha valaki hallotta már Mory Kante zenéjét, az tudja, hogy fellépésein lüktető, táncos, afrikai bulit csinál. Veszprémben sem volt ez másként. A vár épületeiről visszaverődő konga dallamok garantáltan felpezsdítették mindenki vérét, táncba hívták az üldögélőket.


A Galéria Megtekintéséhez kattintson a képre!

Amikor azt mondják, hogy igazi afrikai hangulatban lesz részünk, akkor várakozással telve ragyog a szemünk, ha a zenekar színpadra lép. Elvárjuk, hogy azok a különleges hangszerek, a balafon és a kora valóban különleges élményt nyújtsanak. Nem kellett csalódnunk szombat este sem. A koncert elejétől a végéig azt kaptuk, amit vártunk, és még a Yeke Yeke című sláger sem maradt el.

A várbéli koncerteknek egyébként is megvan a maguk varázsa. Az ember másnak érzi magát a régi falak között, felszabadul. Emellé pedig Mory Kantétól és zenekarától kap egy olyan zenei élményt, ami az ősi erő erejével hat mindenkire. Felszabadulunk és megszabadulunk; elfelejtünk minden hétköznapi bút, bajt. Csak mi vagyunk és Afrika. A népi motívumokkal megfűszerezett zene a belsőnkig hatol, amit bizonyít a színpadon őrjöngő zenekar is. Mindenki táncolt, énekelt, hangosan dúdolnak. Mory Kante zenei játékában mindenki benne volt, senki nem mondott rá nemet.

Mory Kante azt mondta a 18 fokos magyar hőmérsékletre, hogy majd ők felmelegítik. Sikerült nekik. Tényleg elhozták Nyugat-Afrikát.

Galéria
Mory Kante - Veszprém Fest
Janni Anikó
további cikkek
A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról kultúra A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról Mitől lesz egy régészeti lelet valódi történeti forrás? Miért lehet fontos egy törött cserépdarab, és miért veszítjük el az információ egy részét, ha egy tárgyat dokumentáció nélkül emelnek ki a földből? Többek között ezekről beszélt Felber Zsombor, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum régésze a We Are Smart! beszélgetéssorozat negyedik alkalmán. ma 12:51 Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel kultúra Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel Mit jelent ma szerzetesnek lenni? Lemondást vagy inkább szabadságot? Van-e valódi üzenete a nagyböjtnek a rohanó hétköznapokban? És hogyan szólhat a kereszténység azokhoz, akik már örökölt szimbólumként látják a kereszteket és templomokat, de kevésbé ismerik a mögöttük álló hagyományt? ma 12:51 Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd kultúra Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd Egy csaknem 230 éves feliratot rejtő, befalazott falfülke tanúskodik a veszprémi várnegyed Kisszemináriumának gazdag múltjáról. Az elmúlt években megújított késő barokk épület hamarosan a Veszprémi Főegyházmegyei Könyvtár és Levéltár új otthona lesz, ahol díszes kódexek, középkori oklevelek, ősnyomtatványok és felbecsülhetetlen értékű kötetek kapnak majd helyet. ma 12:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.