... vagy éppen egyszerűen csak létezik, beszélget barátaival, kritikát fogalmaz meg. Érezni rajta, hogy kerek egész, hogy a helyén van, annak ellenére, hogy mindig valami újat keres.
Örökké úton van. Keres, kutat, kinyilvánít. Alkot. Igen, ez a legfontosabb számára, az alkotás. A minőségi, szakmai alapokon nyugvó alkotás, az ő esetében a festés. Fiatal kora ellenére képei önállóságot mutatnak, önálló arca van, saját, rá jellemző világa, és – amit a képek is tükröznek – gondolatisága, mondanivalója.
– Sok városban jártam, sok helyen éltem,
de ezekből mindig tanultam, építkeztem. Veszprém a kiindulópont, aztán jött Zirc, a III. Béla Gimnázium, azon belül a művészeti képzés, ahol kiváló alapokat kaptam. Az itt szerzett tudás, illetve Kádár Tibor festőművész segítsége, útmutatása eljutatott Pécsre. A képzőművészeti egyetemen legtöbbet egymástól tanultunk, főleg a felsőbb évesektől. Sudár Péternek és Földesi Barnabásnak köszönhetem a legtöbbet, akikel azóta is szoros kapcsolatom van. Pécsett az önművelődésen volt a lényeg, óriási lehetőségeket nyújtott az egyetem, amivel csak élni kellett. Az anatómia, filozófia, színtan a szakmai fogások, a művészettörténet jelenti azt a tudást, amire egy képzőművésznek feltétlenül szüksége van. Enélkül nem lehet tudatosan alkotni, csak véletlenszerűen. Aztán jött London, ahol dolgoztam spanyol étteremben, taxisként, és végül a Whitechapel Gallery-ben. Ez a galéria világszinten a top 10 része. Olyan volt számomra, mint egy akadémia, egy doktori iskola. Sokat lehetett tanulni a festőktől, a kurátoroktól, a kulturális életből. Nagy hatással volt rám Peter Doig, Chris Ofili és Daniel Richter művészete. Szerették, vették a képeimet. Nyolc év után aztán visszajöttem Veszprémbe, és újra megtaláltam a barátaimat és a mentoromat, Kádár Tibort. Szeretem ezt a várost, nagy lehetőségeket érzek benne. A közeljövőben lesz saját műtermem – úgy érzem, maradok, és innen kezdem felépíteni magam.
– Szeretnék a művészetemből megélni,
és úgy érzem, ebben Veszprém nem akadályoz. Nem kell feltétlenül Pesten lenni, hogy sikeres legyek. A világháló korában bárhova eljuthatok, eljuttathatom a képeimet, megmutathatom magam. Így kerültem be neten megnézhető galériákba, például a www.saatchionline.com oldalára, ami a világ egyik legjobban jegyzett internetes gyűjteménye. Igaz, nekem nincs saját honlapom, de elérhető, megnézhető vagyok a világhálón. Nem akadály, hogy Veszprémben élek, sőt előny – a hangulata, a lehetősége, az élhetősége miatt.
– Mindig festek,
még akkor is, amikor nem. Akkor legbelül, magamban. Aztán utána a vásznon. Nem festek arcot. Nálam a szín, a mozgás, a sziluett, a hangulat a lényeg. Ez marad meg bennem, ez él tovább a képeken. Ezt az élményt akarom megörökíteni, továbbadni. Egyfajta folyásos technikát használok, ami kezdetben csak véletlenszerű volt, aztán megtanultam kezelni, irányítani – ettől jobbak lettek a képeim. Ezért mondom mindig: nagyon fontos a szakma. Manapság sokan állítják magukról, hogy művészek, de az kevés, ahhoz tanulni kell, tudni a szakmai fogásokat, nem elég csak mondani. Ez különben látszik a képeken, észre lehet venni, hogy valaki rendelkezik-e tudással, vagy autodidakta. A minőségre kell törekedni, igényessé kell tenni a környezetünket, meg kell mutatni, mi az igazi művészet, mi a színvonal. Ez egy képzőművész feladata.
– Óriási lehetőség van a kultúrában,
amivel élni kell. Számomra a szakmai kiteljesedés az elsődleges, de nagyon fontosnak tartom, hogy Veszprém kulturális életében ne csak mint festőművész legyek jelen. Számtalan lehetőség van itt. Londonban megtanultam a Whitechapel Galériában, hogyan kell a képzőművészet mellé tálalni zenét, irodalmat, filmet, hogyan kell megszerettetni a művészetet az emberekkel, hogyan lehet a vendéglátást és a művészetet egymást erősítve megjeleníteni. Ötletre van szükség a kultúrában, nem pedig a szokványosra; és jó szervezésre, mert a legtöbbször az a baj, hogy a kommunikációra, a marketingre nem figyelünk. Veszprémben számtalan jó hely van, amit ki lehet találni, fel lehet építeni. Ilyen például a „Kolostorok és kertek” útvonala, azon belül a Jezsuita-templom, illetve nagy lehetőség van a várban. Ilyen csodálatos, egységes várkomplexumot Buda kivételével nem lehet találni Magyarországon. A kortárs művészet területén nagyot léphetne előre a város. Önmagában a szokványos kiállítások nem elégségesek, el kell jutni az emberekhez, hangulatot, imázst kell építeni a művészethez, alkotókhoz – és akkor sikeresek lehetünk. Ha sikeresek vagyunk, máris kiléptünk Veszprémből, annak ellenére, hogy itt dolgozunk. Lehetőségek vannak, ötlet is, csak a megvalósítás hiányzik. Összefogásra van szükség a civilek, a vállalkozók és az önkormányzat részéről. Nem látom reménytelennek, csak dolgozni kell, ennyi az egész.
