Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Csaknem 400 ezren voltak az idei fesztiválon

2011. augusztus 15. 17:33 // Forrás: MTI
Az előzetes adatok szerint mintegy 380-390 ezren fordulhattak meg az idei Sziget Fesztiválon - közölte Gerendai Károly, a fesztivál főszervezője.

A főszervező elmondta, hogy a látogatószám a tavalyihoz képest nem változott, viszont idén is nőtt a külföldi látogatók száma; a hetijegyek 80 százalékát már ők vásárolják meg. Idén, bár a látogatószám nem csökkent, és a fesztivál sikeresnek nevezhető, a többletkiadások miatt előreláthatólag több száz milliós veszteséget könyvelhet el a fesztivál, amelyet 3,2 milliárd forintból szerveztek meg - fűzte hozzá.


Gerendai Károly, MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Gerendai Károly kifejtette: a legveszteségesebb a Prince-koncert volt, 10 ezer 200 napijegyet adtak el rá összesen, a hetijegyeseknek pedig ingyenes volt; ez a koncert önmagában több mint 100 milliós ráfizetést okozott. "Most le kell ülni és értékelni kell a helyzetet, megnézni, hogy mi vezethetett ide, és ez milyen következményekkel jár majd. Például valószínűleg ilyen feltételek mellett nem tudunk már jövőre további nemzetközi terjeszkedésben gondolkodni, mert nincs meg a fedezet rá" - hangsúlyozta.

Jelenleg azért nincs nagy bajban a Szigetet szervező cég, mert az egyéb rendezvényekből, mint a Balaton Sound és a Volt Fesztivál, amelyek viszont nagyon jól sikerültek, volt annyi többletbevételük, hogy az fedezze a Sziget veszteségeit - közölte. Jövőre elsősorban az ingyenjegyeket kell jobban szabályozni, hiszen idén rengeteg ment ki ezekből, és valószínűleg a jegyárak sem maradhatnak változatlanok, mint idén - fejtegette.

A főszervező szerint azt viszont pozitívumként lehet említeni, hogy tovább nőtt a biztonság a Szigeten, egyre kevesebb a balesetek és a lopások száma, sokkal kiforrottabb ma már a biztosításban résztvevők koordinálása. Pozitívumként könyvelte el azt is, hogy a nemzetközi sajtó egybehangzóan álltja, a Sziget ma már a "legnemzetközibb és legsokszínűbb fesztivál, amely az egyik legjelentősebb" nagyrendezvénynek számit a világban. "Az anyagiakat leszámítva egyértelműen sikeres volt a rendezvény, ezért hiszek abban, hogy tovább nőhet és erősödhet a Sziget" - mondta Gerendai Károly.

 

vehir.hu
további cikkek
A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról kultúra A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról Mitől lesz egy régészeti lelet valódi történeti forrás? Miért lehet fontos egy törött cserépdarab, és miért veszítjük el az információ egy részét, ha egy tárgyat dokumentáció nélkül emelnek ki a földből? Többek között ezekről beszélt Felber Zsombor, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum régésze a We Are Smart! beszélgetéssorozat negyedik alkalmán. ma 12:51 Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel kultúra Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel Mit jelent ma szerzetesnek lenni? Lemondást vagy inkább szabadságot? Van-e valódi üzenete a nagyböjtnek a rohanó hétköznapokban? És hogyan szólhat a kereszténység azokhoz, akik már örökölt szimbólumként látják a kereszteket és templomokat, de kevésbé ismerik a mögöttük álló hagyományt? ma 12:51 Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd kultúra Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd Egy csaknem 230 éves feliratot rejtő, befalazott falfülke tanúskodik a veszprémi várnegyed Kisszemináriumának gazdag múltjáról. Az elmúlt években megújított késő barokk épület hamarosan a Veszprémi Főegyházmegyei Könyvtár és Levéltár új otthona lesz, ahol díszes kódexek, középkori oklevelek, ősnyomtatványok és felbecsülhetetlen értékű kötetek kapnak majd helyet. ma 12:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.