A nemzetközi faölelési mozgalom részeként már Magyarországon is több rekord született: 2010-ben a Normafánál, idén pedig Sopronban gyűltek össze a faölelők, hogy néhány pillanatra magukhoz szorítsanak egy-egy rokonszenves törzset. A Lővérekben tavasszal legalább kétszáznyolcvanan vettek részt az akcióban, ez volt az a rekord, amelyet a tájfutóverseny résztvevői most megdöntöttek.
"Az erdő a tájfutók otthona, a faöleléssel szeretnénk demonstrálni a sportolók természetszeretetét" - mondta Paskuj Mátyás, a kupa szervezőbizottságának elnöke.
MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely
A tájfutás igazi zöld családi sport, a nemzetközi verseny indulói között a legfiatalabbak tízesztendősek, a legidősebbek pedig már nyolcvanévesek is elmúltak. "A vasárnapig tartó megméretetésre huszonegy országból érkeztek sportolók, és örömmel csatlakoztak a faölelési rekordkísérlethez" - közölte a szervező.
A résztvevők a második versenynap rajtja előtt vállalkoztak az eddigi magyar csúcs megdöntésére. A rekordkísérletet azért az indulás elé időzítették, mert vannak, akik úgy gondolják, hogy a fatörzsek ölelése energiával tölti fel az embereket. A sportolóknak a szervezők szerint erre szükségük is van, hiszen a mély, homokos talaj komoly kihívást jelent, különösen a sziklás, hegyi terephez szokott német, osztrák vagy svájci versenyzőknek.
Sebestyén István, a magyarországi rekordok regisztrátora elmondta, hogy segítőivel mintegy nyolcszáz résztvevőt számolt össze. Közülük azonban akadtak olyanok, akik nem szorították kellő ideig magukhoz a törzset, az azonban biztosan kijelenthető, hogy legalább hatszázan - legfeljebb hétszázötvenen - szorítottak magukhoz egyszerre egy-egy fát az ásotthalmi erdőben, így sikerült megduplázni a korábbi rekordot.
A faölelés - amely az erőszakmentes passzív ellenállási stratégiát alkalmazva próbál változásokat elérni - az eredetileg a hindu vallásban gyökerező Chipko-mozgalom révén terjedt el világszerte. Mozgalom neve átölelés jelent: onnan ered, hogy az indiai falusiak, különösen az asszonyok a fákat átölelve, saját testükkel védték az erdőket a kivágás ellen. A legkorábbi feljegyzés a Chipkóról 1730-ból származik, a mozgalmat a hetvenes évek végén élesztették újra a fokozódó erdőirtás miatt.
