Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ünnepi évad

2011. augusztus 25. 8:37
A Veszprémi Petőfi Színház társulata 1961-ben alakult, így 50 éves ünnepi évadját kezdi meg a teátrum szeptemberben.

Oberfrank Pál színházigazgató adott tájékoztatást augusztus 24-én a 2011/2012-es évadról, mely az apró örömökről fog szólni, hiszen 50 éves a Veszprémi Petőfi Színház társulata.


Oberfrank Pál és Eperjes Károly

– Nem egy nagy durranással emlékezünk meg az évfordulóról, hanem sok apró dologgal. A közönség hűségét a gazdagabb kínálattal szeretnénk megköszönni. A szerdai társulati ülés után a csütörtököt már olvasópróbával indítjuk, hiszen nagyon sok szép darabbal készültünk erre az évadra is – fogalmazott a teátrum igazgatója.

A Petőfi Színház szeptember 3-án nyílt nappal indítja el az új évadot, ahol a hagyományos eseményeken túl a társulat tagjai is kedveskednek programokkal, valamint koncertsorozatot is hallhatnak, láthatnak az érdeklődők, hiszen négy zenekarral, köztük a színház zenekarával is találkozhatnak a nézők.

Szeptember 8-én Latinovits Zoltán születésnapját ünnepli a színház: este 7 órakor a bazilikában Nagy Károly kanonok ünnepi szentmisét celebrál, melyben a színészek is közreműködnek. Ezután a Játékszínben kiállítás nyílik Latinovits Zoltán még nem látott rajzaiból és festményeiből, emellett az őt ábrázoló mellszobrot is felavatják. A veszprémi ködszurkáló - Vallomások Latinovits Zoltánról című könyvet is ezen az estén fogják bemutatni, mely után Kéri Kitty és Szalma Tamás felolvasóestje következik.

Szeptember 9-én Ottlik Géza: Iskola a határon című színmű premierje lesz látható a Bárka Színház előadásában. Eperjes Károly művészeti tanácsadó elmondta, azért vették meg ezt a darabot, mert olyan színvonalas, hogy méltó nyitánya lesz a 2011/2012-es évadnak. A színműhöz kapcsolódik egy drámapedagógiai előadás is, melynek segítségével jobban feldolgozhatják a művet a diákok.

Szeptember 16-in is premierben lehet részük a nézőknek, hiszen akkor játsszák először a Koldusopera című zenés színműt. Az est különlegessége, hogy Bujtor István özvegye, Bujtor Judit alapított egy gyűrűdíjat, melyet ezen az estén adnak át. A díjat a társulat szavazatai alapján a teátrum háttérmunkatársai közül kaphatja valaki.

Oberfrank Pál beszámolt arról is, hogy az idei évad újdonsága a vasárnapi matiné lesz, hiszen szeretnék, ha a családok együtt is eljárnának színházba. Ezen felül útjára indítanak egy operabemutató sorozatot és egy irodalomtörténeti sorozatot is, de ezek mellett tovább folytatódik az Operabarátok Köre is. Elindul egy pódiumbeszélgetés, ahol olyan embereket szólaltatnak meg, akik a társulat 50 éves fennállása óta részesei a színháznak.

Janni Anikó
Kovács Bálint
további cikkek
A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról kultúra A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról Mitől lesz egy régészeti lelet valódi történeti forrás? Miért lehet fontos egy törött cserépdarab, és miért veszítjük el az információ egy részét, ha egy tárgyat dokumentáció nélkül emelnek ki a földből? Többek között ezekről beszélt Felber Zsombor, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum régésze a We Are Smart! beszélgetéssorozat negyedik alkalmán. ma 12:51 Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel kultúra Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel Mit jelent ma szerzetesnek lenni? Lemondást vagy inkább szabadságot? Van-e valódi üzenete a nagyböjtnek a rohanó hétköznapokban? És hogyan szólhat a kereszténység azokhoz, akik már örökölt szimbólumként látják a kereszteket és templomokat, de kevésbé ismerik a mögöttük álló hagyományt? ma 12:51 Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd kultúra Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd Egy csaknem 230 éves feliratot rejtő, befalazott falfülke tanúskodik a veszprémi várnegyed Kisszemináriumának gazdag múltjáról. Az elmúlt években megújított késő barokk épület hamarosan a Veszprémi Főegyházmegyei Könyvtár és Levéltár új otthona lesz, ahol díszes kódexek, középkori oklevelek, ősnyomtatványok és felbecsülhetetlen értékű kötetek kapnak majd helyet. ma 12:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.