Próféták tehát azok az emberek, akik intenzívebb kapcsolatba kerülnek Istennel, majd az így nyert tapasztalatot megosztják másokkal. Elsősorban vallási jelenségről van tehát szó, ami azután kiterjed az élet minden területére. A prófétaság intézményét (természetesen más formában, más hangsúlyokkal) megtaláljuk az ókori kelet több kultúrájában is. Izrael történetének kezdetén a prófétákat Isten emberének nevezték, utalva ezzel arra a szoros kapcsolatra, ami a próféta és Isten között fennállt. Találkozunk a látó kifejezéssel is, ami a próféták látomásaira hivatkozik. Gyakran osztottak meg látomásokat, amiket aztán különféle módon értelmeztek. A látomások forrásának minden esetben Istent tartották. A prófétát jelölő héber szó jelentése meghívott. Az ember nem saját elhatározásából lett próféta, hanem Isten hívására. A prófétaság tehát nem egy „foglakozás”, nem kenyérkeresetre szolgál. Több próféta is panaszkodik, hogy a prófétaság túl nagy terhet jelent számukra. A görög eredetű próféta szó a klasszikus görög nyelvben különféle kultikus elöljárók jelölésére szolgál, ami viszonylag távol áll az ószövetségi prófétaságtól.
Az ókori Izrael történelmében folyamatosan alakult ki és változott át a prófétaság. Az első próféták kisebb-nagyobb csoportokban léptek fel. E csoportokat prófétaiskoláknak szokás nevezni, akinek tagjai extatikus állapotban keresték az Istennel való találkozást. Miután Salamon felépítette a jeruzsálemi Templomot, hamarosan kialakult a templomi próféták csoportja. Az ő feladatuk az imádság, Isten szavainak közvetítése volt. Szintén a királyság idején alakult ki az udvari próféták intézménye. Ők „hitelesítették” Isten szempontjából a király döntéseit. Formai szempontból mindig Isten nevében beszéltek, de a tartalmat általában a király gondolatai és tervei határozták meg. Az eddigiektől eltérnek az önálló próféták. Ők nem tartoztak egyik csoporthoz sem, hanem ezektől függetlenül közvetítették Isten szavait. Működésükre jellemző az éles kritika. Élesen bírálták a társadalomban jelenlévő visszásságokat, különösen is az Istennel való kapcsolat elszemélytelenedését és a szegények kizsákmányolását. Fellépésük mindenki számára nagyon kellemetlen volt, ezért az ilyen prófétákat gyakran üldözték is. Feladatuk nem csupán bizonyos információk közlése volt ugyanis, hanem Isten akaratának kompromisszumok nélküli közvetítése. E közvetítés pedig nem történhetett csupán szavakkal, hanem megnyilvánult a próféták tetteiben, életmódjában is. Az ilyen nagyhatású próféták szavait és tetteit később a róluk elnevezett könyvekben rögzítették.
Az egyik ilyen próféta volt Ámosz, aki különösen kemény szavakkal bírálta kortársait. A biblia nagyon szép szövegei mellett érdemes egy alkalommal egy szépnek nem mondható, de talán annál hatásosabb szövegrésszel is megismerkedni. Az alábbi fordítás a különféle kiadásoktól némileg eltér, itt elsősorban a pontos szöveghűségre törekedtem. Így ugyanis még hatásosabban hallgathatjuk Ámosz lelkes, de nem éppen diplomatikus szavait.
Ámosz 6 1 Jaj a gondtalanul élőknek Sionon, és a biztonságban lévőknek Szamaria hegyén,
a kiemelkedő nemzet vezetőinek, akikhez Izrael háza járul.
2 Vonuljatok Kalnéba és lássátok,
menjetek onnan Nagy-Emátba, és menjetek le a filiszteus Gátba!
Jobbak vagytok ezeknél a királyságoknál, vagy nagyobbak határaik a ti határaitoknál?
3 Eltávolítják a pusztulás napját, és közelebb hozzák az erőszak uralmát.
4 Fekszenek elefántcsont ágyakban, és elnyúlnak fekhelyeiken,
és lakmároznak a nyáj bárányaiból és a csorda borjaiból.
5 Hangoskodnak hárfa mellett, és mint Dávidénak gondolják hangszereiket.
6 Isszák kancsókból a bort, és a legjobb kenetet kenik magukra,
és nem törődnek József összeomlásával.
7 Ezért most ők mennek az elhurcoltak élén, és sírásra fordul tobzódásuk.
Ámosz az északi országrész utolsó virágkorában élt, egy olyan korban, amikor az uralkodók biztonságban tudhatták az országot, s a lakosság is viszonylagos jólétben élt. Persze lassacskán érezhető volt a kelet felől terjeszkedő Asszíria fenyegetése, de erről nem mindenki vett tudomást. Ámosz kritikája az uralkodókhoz szól, akik elsősorban a saját hatalmukat és jólétüket gyarapítják.
Mivel ez a szöveg nem az elbeszélés, hanem a fenyegető ítélethirdetés műfajába tartozik, a megszokott megközelítéseket más módon kell alkalmaznunk. A történelmi szempont ahhoz szükséges, hogy megértsük a különböző utalásokat. Sion ill. Szamaria a két országrész két fővárosa. A kiemelkedő nemzet pedig a választott nép, ami erre a kiváltságára meglehetősen büszke. Így az ott gondtalanul élők a nép vezetői, akiknek elsőrendű feladata, hogy a nép jólétéről gondoskodjanak. Kalné, Nagy-emát és Gád kisebb-nagyobb szomszédos királyságok voltak, amelyek valamikor még a dávidi nagyhatalomhoz tartoztak. Ezek az országok semmivel sem jobbak vagy rosszabbak az izraelitáknál. Ezért az előbb említett büszkeség alaptalan. A pusztulás napja alatt általában a történelem végén bekövetkező ítélet napját szokták érteni. Ennek eltávolítása természetesen nem a történelem folyamába való beavatkozást jelenti, hanem az isteni ítéletről való megfeledkezést. Így az uralkodók saját magukat és saját hatalmukat teszik meg az „igazság” mércéjévé, ami természetesen erőszakot szül. A tobzódás leírása ma is nagyon jól érthető. Dávid király nem csupán mint nagy államfő volt ismert, hanem mint zenész is. Az ő nevéhez fűződik rengeteg ének és dal. Így az udvartartás több szempontból is Dávid udvartartását imitálja. József itt az egyik északi törzs neve, amelyet a terjeszkedő asszír nagyhatalom fenyeget. Az utolsó mondat pedig a hamarosan bekövetkező deportálásokra utal. Az ókorban egy-egy leigázott állam vezető rétegét más vidékre deportálták, nehogy ellenállást szervezzenek a megszállók ellen. Néhány évtizeddel e szavak elhangzása után pedig az északi országrészt valóban leigázták az asszír seregek, véget vetve Izrael önállóságának.
Ha a vallás szempontjából nézzük ezt a szöveget, feltűnik, hogy szó sincs benne Istenről vagy vallásosságról. Az Istennel való egyetlen kapcsolódási pont, hogy Ámosz nem a saját, hanem Isten nevében beszél. Ebből válik nyilvánvalóvá a vallásosság és a szociális érzékenység kapcsolata. És ez nem csupán a zsidóságra, hanem minden vallásra vonatkozik. A vallások nem csupán az egyes ember életében játszanak szerepet, hanem a vallásos emberek közösségének megszervezésében is.
Irodalmi szempontból érdemes felfigyelnünk a szövegben rejlő hatalmas ellentmondásra. Egy jajjal kezdődik, és egy ítélettel fejeződik be, de ami a kettő között van, az ennek pont az ellenkezőjéről beszél. Heverészni, szórakozni, jókat enni – kevés ember van, aki nem álmodozik ilyen erőfeszítések nélkül elérhető kényelmes gazdagságról. Ha pedig ünnepeinkre gondolunk, mindent megteszünk azért, hogy legalább bizonyos jeles napokon részünk legyen ebben az életformában. A próféta mégis kifigurázza, kigúnyolja ezt az életmódot, és a közelgő veszélyre irányítja figyelmünket. A veszélyekre, amelyek elhárítása megfontoltságot, cselekvést, önuralmat igényelnek. Persze becsukhatjuk a szemünket, mintha mi sem történne, de ezzel helyzetünk nem javul, csak romlik. Ámosz próféta tehát a józanságra hív meg bennünket: vegyük észre lehetőségeinket és korlátainkat. Megpróbál fegyelmezni, hogy elkerülhessük a teljes csőd felé vezető utat.
