– Mikor kezdtél el foglalkozni a kalapácsvetéssel?
– 13 éves koromban kezdtem a kalapácsvetést.
– Volt-e a dobás előtt valamilyen más sportág, amivel foglalkozott, vagy egyből céltudatosan a dobást választotta?
– Már 7 éves koromban kezdtem foglalkozni a sporttal. Belekóstoltam többféle sportágba is: úsztam, atlétikáztam, kézilabdáztam, de ezek nem voltak olyan komolyak. Végül az atlétikát választottam, azon belül a kalapácsvetést.
– Minek hatására választottad a kalapácsvetést?
– A futás után mindig fáradt voltam, így az akkori atlétikaedzőm, Kis Károly javasolta a dobást. Amit először kipróbáltam, az a diszkoszvetés volt, de az nem tetszett. Ekkor majdnem abba is hagytam, de ezután kipróbáltam a kalapácsvetést, ami nagyon megtetszett, és végül nem hagytam abba. 1999 novemberében jöttem Veszprémbe, amikor megkerestem Szabó Ernő dobóedzőt, akinél az Amerikába való kiutazásomig dobtam.
– Szüleid mennyire támogattak a sportban?
– Ők mindig nagyon támogattak a sportban. Mindig arra biztattak, hogy csináljam, mert ez ad egyfajta kitartást az életben.
– Gyerekként milyen eredményeid voltak? Milyen versenyeken vettél részt?
– Serdülő világbajnokságon voltam, ahol 13. helyezést értem el, ezzel épphogy lecsúsztam a döntőről. Junior Európa-bajnokságon 6., ami az eddig elért legjobb eredményem. Ifjúsági világbajnokságon 11. helyezett lettem. 2005-ben pedig a Magyar Bajnokságon vettem részt, amelyet megnyertem.
– Volt-e olyan időszak, amikor azt gondoltad, hogy feladod a dobást?
– Igen, voltak pillanatok, amikor azt gondoltam, hogy abbahagyom, de soha nem tudtam kimondani, hogy vége. Mindig szükségem volt a sportra, de természetesen nehéz pillanataim is voltak.
– 2004-ben kijutottál az athéni olimpiára. Akkor hol edzettél?
– Akkor itt voltam, Magyarországon, Zántai Tiborral edzettem.
– Hogy néz ki egy olyan edzés, amikor már tudatosan az olimpiára készül valaki? Más, mint egy „sima” edzés?
– Idén teljesen más, mint a 2004-es olimpia előtt. Akkor fel sem merült bennem, hogy megdobhatom a szintet, amivel kijuthatok az olimpiára. Most azt érzem, hogy sokkal céltudatosabb vagyok. Minden edzésre úgy megyek, hogy ki kell magamból hozni a maximumot, mert az olimpián centimétereken múlhat az eredményességem.
– Ez nagyon nagy szó, hogy valaki kijuthat az olimpiára. Ehhez egy kiváló edzőre is szükség van. Te találtál rá a legjobb edzőre, vagy ő kereste fel téged?
– A mostani edzőm a 2004-es olimpiára való készülésem során az Egyesült Államokból eljött Magyarországra, ekkor találkoztam vele. Megkérdezte tőlem, hogy szeretnék-e az Egyesült Államokban tanulni és sportolni, amire akkor én nemet mondtam. Végül 2005-ben mégis megkerestem, és kimentem Amerikába. Ez egy nagyon jó döntés volt, az edzőm azóta is biztonságalapot jelent számomra.
– Hogyan tudtad összeegyeztetni a sportot a tanulással?
– Középiskolába a Vetési Albert Gimnáziumba jártam. Ekkor még nem foglalkoztam annyit a tanulással, inkább a sportra fektettem a hangsúlyt. Az évek során, ahogy komolyodtam, úgy láttam be, hogy fontos a tanulás. Amerikában a sportolók vehetik fel elsőként az órákat. Minden sport szakágnak van egy tanácsadója, aki segít az órarend összeállításában.
– Tanulmányi okok miatt mentél ki Amerikába, vagy azért, hogy tovább képezzed magad a sportban?
– Amikor kimentem, már láttam, hogy a tanulást folytatni kell, mert a sport nem egy biztos pont az ember életében. Mivel Magyarországon nagyon nehéz összeegyeztetni a kettőt, Amerikában nagy segítséget nyújtottak a tanácsadók mind a tanulás, mind a sport területén. Felszerelésben minden támogatást megkapunk, ami azt gondolom, minden sportolónak az álma, hogy megfelelő eszközök segítségével edzhessen, illetve emberileg is megkapjuk a támogatást, ami szükséges az eredményes munkához. Nagy szeretetben dolgozunk. Ez igaz mindenféle sportágra, hiszen az egyetemen lehetőség van labdajátékok sportolására, úszásra, teniszre és még sok másra, de ahhoz, hogy valaki bekerüljön ezekbe az egyetemi csapatokba, eredményeket kell felmutatni.
– Miben különbözik egy ottani edzés az itthonitól?
– A külföldi edzéseken kevesebbet dobunk, de sokat versenyzünk egymással. Hármat dobhatunk, és a három dobás során kell kihoznunk magunkból a maximumot. Ez egyben nagyon megterhelő is, de sokat segít a későbbiekben a versenyen. Folyamatosan versenyhelyzetben vagyunk egymással, ennek ellenére nagyon jó egymással a kapcsolatunk.
Idehaza a kinti edzőm által előírt edzésterv alapján készülök az olimpiára, és az itteni edzőm, Zentai Tibor felügyeli azt. Hétfőtől szombatig edzek, vasárnap van pihenőnapom. Most, hogy egyre jobban éleződik a helyzet, közeledik az olimpia, így egyre többet dobok. Eddig heti három alkalommal dobtam, az utóbbi időben ezt emeltük. Általában egyik nap dobok, másik nap erősítek.
– Vannak-e Amerikában alkalmak az egyetemek közötti erőfelmérésére?
– Természetesen vannak. Ez hasonlóképpen zajlik kint, mint itthon. Egy egyetem kiír valamilyen versenyt, és erre lehet nevezni. Év elején le kell adni egy listát, amin rajta van, hogy milyen versenyekre nevezünk. A Los Angeles-i egyetemmel minden évben vannak kettősviadalaink, valamint regionális és konferencia versenyeken is részt veszünk. Végül az egyetemi döntő a versenyek csúcspontja, ami hasonló egy világversenyhez: négy-öt napon keresztül tart nagyon jó minőségű pályákon.
– A készülés mennyiben befolyásolja az étkezésedet?
– Mindig olyanokat eszem, amiket szeretek, mert ez a hangulatomat is befolyásolja, ami a teljesítményemre is hatással van. Nem kell fogynom és híznom sem, így bármit ehetek a készülés alatt. Versenyek előtti nap szénhidrátdús ételeket fogyasztok, mint például tésztát, pizzát, makarónit.
– Pár héttel az olimpia előtt hogy érzed magad, milyen felkészültségi állapotban vagy?
– Úgy érzem, hogy az olimpiára teljesen felkészültem. Áprilisban volt egy lábsérülésem, ami miatt a tavasz egy részében nem tudtam edzeni, de most már kezdek rendbe jönni, és teljesen felkészült leszek az olimpiára.
