Az újságok a valóról tudósítottak, az igazért mélyebbre kellett kutakodni.
A szálak 2004. őszére nyúlnak vissza, amikor is Veszprém MJV Közgyűlése úgy határozott, meghívásos pályázatot ír ki egy 1956-os emlékmű megalkotására, helyszínként a színházkertet jelölte ki, a megvalósításra 20 millió forintos keretösszeget határozott meg.
Tudott volt, tehát a pályázók előtt, hogy mi célból, hol, és mennyiből kíván a város emlékművet állítani.
Jöttek is a pályázatok szép számmal 2005 tavaszán – köztük Rajk Lászlóé, miután ő is meghívott volt – és „láss csodát” a tizenegyből kilenc meg is célozta a közgyűlés által „kitűzött” 20 millió forintos keretösszeget, függetlenül attól, hogy fából, vasból, vagy kőből „álmodta meg” ki-ki a saját leendő alkotását.
Rajk László pályázatában - többek között – az alábbiak olvashatók:
„… a tervezett emlékmű öt elemből, öt önálló szoborból tevődik össze… az első a forradalom kitörése, a második a függetlenség kivívása, a harmadik a védelmi fegyveres harc, a negyedik az egyéni hősök küzdelme, az ötödik pedig a bukás és a megtorlás … a különböző elemek önmagukban és együtt (mármint az öt elem) jelenítik meg az 1956-os Forradalom Emlékművét … az öt elem mindegyike önálló műként is kezelhető… mindegyike egy-egy absztrakt szobor, ugyanakkor mindegyike magában hordozza egy lendülő lukas zászló dinamikáját és egy-egy darabját …minden egyes zászlóelem tükörré csiszolt rozsdamentes… függőleges tartói acier cortain minőségű acélból… feszített acélsodronyokkal (szám szerint 70)…, ahhoz, hogy az öt elem együttesen és egyszerre egy képpé álljon össze, ahhoz a tér egy pontjába, az ún. nevezetes pontjába kell lépnünk… a nevezetes pont egy csiszolt gránitelemekből megépített gránitkör, mellette márványburkolat a hősök neveivel…”
A bekerülési költséget ő is összesen 20 millió forintban jelölte meg, amely magában foglalja az alapozást és a későbbi díszkivilágítás kábelezését, az egy gránittömböt a márvány felülettel, (a nevezetes pontot), az öt zászlóelem kivitelezési és megépítési költségét (a hetven feszített acélsodronnyal biztosított tartóoszlopokkal és szerkezetekkel).
- 2 -
A pályázati anyag annyira alapos és kidolgozott volt, hogy még azt is tételesen felsorolta, mit nem tartalmaz,vagyis mire nem nyújt fedezetet a 20 millió forintos bekerülési költéség, amely megegyezik a város által e célra biztosított keretösszeggel.
A város felkérte a képzőművészeti lektorátust, minősítse a pályázatokat.
A lektorátus Rajk pályázatát „nem javasoljuk az adott helyre”záradékkal látta el. Ezt is magába foglaló, alpolgármesteri előterjesztés készült a döntéshozó képviselő-testületi ülésre, amely tényként rögzíti, ki hanyadik helyen végzett a bizottságok, illetve a közönség szavazás ajánlási rangsorában. Ezek egyikében sem végzett Rajk László pályázata első helyen.
Ilyen előzmények után került sor 2005. június 23-án a közgyűlési döntésre, amelynek jegyzőkönyvéből kitűnően 14:9 arányban nyert a Rajk-féle pályamű, a lektorátus által is megvalósításra javasolt Párkányi Raab Péter tervével szemben, ugyanakkor a „végeredményt” rögzítő határozat kivonat 22 „igen” szavazatot jegyez, - 1 fő nem szavazott – s azonnali végrehajtási határidő mellett felelősként a polgármestert jelöli meg.)
Az „azonnali” határidő ellenére a dokumentumok tanúsága szerint 2006. március 13-ig nem történik semmi. Ekkor készül egy „megismételt” lektorátusi szakvélemény, amely érdekes módon nem a közgyűlés döntését kívánta utólag alátámasztani, „mindössze” azért készült, mert kiderült, hogy állami támogatásra csak akkor pályázhat a város az emlékmű tervével, ha mellékel hozzá támogató záradékú lektorátusi véleményt…
És „láss csodát”, ez sikerült is, igaz, hogy ez a bizottság már nem az a bizottság volt összetételében, de a lektorátus égisze alatt adhatta ki autentikus szakvéleményét.
A tartalma a lényeget illetően nem változott, mindössze annyi az új a bírálat szerint, hogy „a pályázó a tervét a város felkérésére továbbfejlesztette, és a csillogó helyett mattított, szálcsiszolt krómacélból készül az öt önálló zászlószoborból álló kompozíció.” Maradtak tehát az acélsodronyok, a gránit optikai referenciapont, a zászlók anyaga pedig változatlanul krómacél.
Ezt követően tíz nappal került sor az ominózus vállalkozási szerződés megkötésére. Ebben már nem szerepel az alapozási munka, (arra majd később szerződnek, külön, más céggel, 10 millió forintért, túllépve ezzel a 20 millió forintos keretösszeget, hiszen az emlékmű kivitelezési költsége emiatt nem csökkent, holott a pályázatban az alapozás is szerepelt a keretösszeg részeként.)
A zászlók száma ötről négyre csökkent, s hiányoznak a „lehorgonyzó sodronykötelek”(70), illetve azokból már csak oszloponként egy szerepel a szerződésben. Eltűnt továbbá az egy darab gránittömb a márványlappal is.
- 3 -
Mindez „természetesen” úgy, hogy ez a változás a képviselő-testület elé már nem került, újabb közgyűlési határozat nem született, holott a szerződés, egyértelmű, hogy ellentétes tartalmú a korábbi testületi döntéssel, a pályázattal, és mindkét lektorátusi bírálat megállapításaival egyaránt.
A közreműködők „ámokfutása” azonban még mindig nem ért véget, a szerződéskötés után úgy folytatódott, hogy a végén még az sem valósult meg amit oda leírtak. Úgy jártunk, mint az egyszeri ember a klasszikus székely viccben, amikor nekiáll petrencés rudat faragni az öreg, de a sok hibázása után a kisunokája azon kérdésére, hogy mit is készít valójában, már csak azt a választ tudja adni, „ha el nem rontom, talán fogpiszkálót”.
A baj az, hogy ez nem vicc. Ez a valóság. A veszprémi, mába átnyúló valóság.
Végül elkészült a „műalkotás”, s azt 2006. október 13-án megkísérelték felállítani. A hivatal ekkor már látta, hogy nagy baj van, s megkísérelte azt leállítani, de másnapra virradóra az éjszaka leple alatt a kivitelező a tiltás ellenére azt felállította.
Ekkor hangzott el többek állítása szerint a hajnali buszon az egyik utas rémült kiáltása a színházkert mellett elhaladva, „Jézus Mária, nézzétek, az éjszaka ide meg lezuhant egy repülőgép…” A változást tehát észlelte…
Mint tudjuk, hála Istennek, nem repülő zuhant le, így emberéletben – ezidáig – még nem esett kár. (Az „ezidáig” szóhasználat azért indokolt, mert maga Rajk László jelzi, a jelenlegi helyzetben „az alapozási végmunkák elmaradásának kockázatai lehetnek”.
Itt tartunk most, áll a torzó, csúfítva önmagát és a környezetét egyaránt. Vinnék persze, de nincs hová, mert egyrészt a közösség sehova nem kéri, másrészt ide tervezték. Ide hirdették meg a helyét, ide szólt a pályázat, s ide is tették.
Vinné már Rajk Judit is, a művész házastársa, a kivitelező cég ügyvezetője, aki jól érzi, hogy ebből a helyzetből számukra ez az egyetlen menekülési útvonal. Csendben eltűnni a színházkertből, amíg lehet, illetve, amíg lehetett volna…
Nincs már szó „eredeti helyszínbe történelmileg illeszkedő kompozícióról…, az eklektikus háttérépületek összhangjáról”…, eltűnt a harmadik zászlóelem, s vele annak üzenete, a védelmi fegyveres harc… (ugyanis az ötelemes pályázatban még ennek nevezte Rajk a harmadikat, s ez nem szerepel a négyzászlós módosításban) a krómacél, a sodronyok és a gránittömb.
Ezért nincs erkölcsi alapja Rajk Juditnak számonkérni a 2007. áprilisi áthelyezésről határozó közgyűlés határozat végrehajtásának elmaradását, hiszen ők a 2004. és a 2005. évi elfogadó határozatoknak, de még saját pályázati feltételeinek sem feleltek meg, sőt a szerződésben vállalt kötelezettségeknek sem tettek eleget.
- 4 -
Két olyan cselekmény is történt tehát, amelyben a város – és főleg a rászavazó 14 önkormányzati képviselő - joggal becsapottnak érezheti magát
- nem olyan tartalmú szerződés készült, mint amilyenre közgyűlési felhatalmazás volt, és ez megrövidítette a megrendelőt, majd ezt követően
- nem olyan tartalmú teljesítés történt, amilyet a szerződés előírt.
Ez a cselekménysor kétféle módon mehetett végbe.
Vagy a közgyűlési döntés végrehajtásáért felelős, a szerződést aláíró és az átvevőként eljáró személyekkel együttműködve, vagy azokat kijátszva.
Nem az a kérdés tehát, hogy történt-e jogellenes cselekmény ennek során, hanem, hogy az milyen terjedelmű felelősi, felelősségi kört ölel fel.
Aktuális polgármesterünk nyilatkozatai alapján így éli meg a helyzetet: „a szerződés szerinti 30 millióból (ebből
(Nekem erről más a véleményem, ugyanis jogtalanul kifizetett közpénz visszakövetelését nem mérlegelheti a város vezetése.)
„..saválló acél helyett közönséges vasat kaptunk… mintha az ékszerész arany helyett alumíniumból csinálná meg a megrendelt nyakláncunkat, de arany árat számolna fel.”
(Ez is a fenti mondatom megalapozottságát támasztja alá. Ha ez a megállapítás helytálló, úgy a polgármester nem mérlegelhet. Ha nem helytálló, úgy vele szemben léphet(nek) fel igénnyel a megtámadott(ak), megrágalmazott(ak). Nekem ez utóbbiról nincs tudomásom, márpedig a mondat, nagy nyilvánosság előtt nyomtatásban megjelent...)
Befejezésként az jut eszembe, amit akkor gondoltam, mikor 2006. októberében 16-án reggel az újságból értesültem a torzót felállító „ éjszakai akcióról”.
Minden ami az éj leple alatt készül, - és az nem gyerek – vagy tisztességtelen, vagy legalábbis tiltott dolog.
Már csak az a kérdés, mikor írták alá a szerződést…
Veszprém, 2008. július 24.
Bősze Ferenc
