2023. június 6.
//
Norbert névnap

Az irodalom köszöni szépen, jól van

2011. október 18. 14:10
Kilián László, a Vár Ucca Műhely irodalmi folyóirat szerkesztője szerint csak az olvasás szerkezete változik, de leépülésről nem beszélhetünk.

A Művészetek Háza igazgatóhelyettesével a közelgő, október 20-ai teadélutánjuk kapcsán beszélgettünk, ahol bemutatják a Vár Ucca Műhely folyóirat 33. számát is.

– Milyen tematika köré épült az új szám?

– A Vár Ucca Műhely 2000-től, amióta ezen a néven jelenik meg, csak ritkán tematikus felépítésű. Idén az első számunk egyébként az volt, a vajdaságiakkal foglalkozott. De nem alapcélunk, hogy azok legyünk. Amióta a folyóirat létrejött, a kortárs magyar irodalom képezi a munkánk alapját, és igyekszünk a közép-európai szellemiség jegyében megtölteni tartalommal. Ez azt jelenti, hogy dolgozunk helyi szerzőkkel Magyarországról és határon túli magyarokkal. Ezen felül még foglalkozunk tehetséggondozással, így fiatal szerzők is lehetőséget kaphatnak a publikálásra. A lapnak van kritikai rovata is, amely segíti az olvasókat eligazodni a kortárs magyar irodalomban.

– Mennyire tekinthető hiánypótlásnak a kortárs magyar irodalomban a Vár Ucca Műhely munkája?

– Mindenféle ettől eltérő állítással szemben a magyar irodalom attól él, hogy vele foglalkozó folyóiratok jelennek meg ezen a nyelven. Nagyon távolinak tűnnek manapság azok a hús-vér emberek, mint például Kosztolányi, József Attila, akiket ma irodalomkönyvekből tanítanak az iskolában. A folyóiratok nélkül egyikőjük sem tudott volna igazán kibontakozni és kiteljesedni. Ilyen szempontból tekinthető hiánypótlásnak, mindenesetre ez egy küldetés, amivel foglalkozni kell. Szerintem az irodalom köszöni szépen, jól van, köszönhetően a mienkhez hasonló lapoknak.

 – Kik publikálhatnak?

– Szerkesztőként úgy gondolom, elég széles irodalmi világ jelenik meg ezeken a hasábokon. Egyaránt jelen van az egészen friss, 17-18 éves szerző, de beleférhet egy jó nyelvhasználatú nyugdíjas bácsi is. A Vár Ucca Műhely azt mutatja meg, hogy Közép-Európának milyen irodalmi és esztétikai értelemben vett kincsei vannak.

A Vár Ucca Műhely szeretettel vár minden irodalom és művészet iránt érdeklődőt a folyóirat 2011/3. 33. számának bemutatójára október 20-án, csütörtökön 17 órakor a Dubniczay-palota Várgalériájába (Veszprém, Vár utca 29).
 

Balassa Gergő

További cikkek

Látványos újítás miatt volt félpályás lezárás a Viadukton
Látványos újítás miatt volt félpályás lezárás a Viadukton
Megkapja a neki járó fényt Veszprém egyik ikonikus látványossága, a Viadukt, de mellette a Városháza, a Tűztorony és a Hősök kapuja is fényesebb lesz hamarosan.
A dió egy csoda! – 10 tudományosan igazolt egészségügyi hatás
A dió egy csoda! – 10 tudományosan igazolt egészségügyi hatás
Mutatunk pár érdekességet a dióról, hogy mi minden rejlik egy kemény csonthéj mögött.
Mit tehet Olaszország, hogy ne nyelje el a tenger Velencét?
Mit tehet Olaszország, hogy ne nyelje el a tenger Velencét?
Az emelkedő tengerszint és a város süllyedő alapja nagy veszéllyel fenyeget. Olaszország nem szeretné, hogy a várost örökre elnyelje a tenger, így a katasztrófa elkerülése érdekében különböző szabályozásokat vezetnek be, és ötletekkel állnak elő.
Veszprémben találkoztak Európa fiataljai
Veszprémben találkoztak Európa fiataljai
Öt országból érkeztek középiskolás fiatalok az Európai Parlament Nagykövet Iskoláinak regionális nemzetközi találkozójára Veszprémbe, amit június 1. és 3. között tartanak.
Óvatosan, még a végén egyet kell érteni a kormánnyal!
Óvatosan, még a végén egyet kell érteni a kormánnyal!
A legutóbbi városi közgyűlésen volt egy vita, majd egy szavazás, ami egységesíthette volna a kormánypárti és ellenzéki képviselőket, egyszóval egyöntetűen a veszprémi döntéshozókat. Fontos kérdésben ilyen utoljára az EKF pályázat benyújtásakor történt, de az ukrán háború ellen felszólaló békepárti nyilatkozat elfogadása nem ugrotta meg a szintet. Véleménycikk egy közgyűlési vita margójára.