A „Budapest ’56” – lengyel-magyar plakátkiállítás megnyitójával kezdődött a program. – A lengyelek tudat alatt érezték, a magyar forradalom az ő szabadságukról is szól. 55 év távlatából tisztábban látjuk az akkori események jelentőségét. Világos számunkra, hogy a két ország uniós integrációja 1956-ban, Budapest utcáin vette kezdetét – fogalmazott Anna Derbin, a Lengyel Köztársaság Budapesti Nagykövetségének osztályvezetője. Elhangzott, a képek a lengyelországi 1956-os eseményekhez kapcsolódnak, amelyek a közép-lengyelországi Poznánban zajlottak le '56 júniusában. A plakátok az '56-os események ötvenedik évfordulójára készültek, a Magyar Plakát Társaság tagjai lengyel művészekkel együtt alkották meg a kiállítás anyagát, amely november 4-ig tekinthető meg.
A színházteremben „Ahol vagy magyarok tündöklő csillaga” címmel a forradalom napjait idézték fel a Veszprémi Petőfi Színház művészei, az MH Légierő Zenekar, valamint Zsilinszky Cecília és a Boldog Gizella Szeminárium növendékei Katona János alezredes vezényletével.
dr. Hoffmann Rózsa
– A magyar nép 1956-ban a szabadság útját az erkölcsi érték parancsára kísérelte meg kitaposni magának, ezzel a magyarság tekintélyét a lehető legmagasabbra emelte a világban – mondta ünnepi beszédében dr. Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára. Megemlékezett a forradalomhoz kapcsolódó megyei eseményekről, külön kiemelte Brusznyai Árpádot, Veszprém '56-os hősét, akire 1958 januárjában halálos ítéletet mondott ki a kommunista diktatúra. – Az '56-os fiatalokat még hazaszeretetre, nemzeti érzésre, keresztény szellemre nevelték. Megaláztatásukban is hűségesek maradtak a nemzethez, mert így nevelték őket, ami tanulságos példa a mára és a jövőre nézve is – hangsúlyozta. Hozzátette, mindenek előtt magunk felett kell győzedelmeskednünk, hogy ellent tudjunk állni bármilyen könnyű utat ígérő csábításnak, vagy akár pénzhatalmi nyomásnak. Sokan és joggal állítják, hogy a magyarok utoljára '56-ban viselkedtek nemzetként .
– Talán még nincs veszve minden, az új köznevelési törvény és a készülő nemzeti alaptanterv nem titkolt célja, hogy a felnövekvő nemzedékbe beivódjék a család és a nemzet szeretete. '56 üzenete itt él közöttünk. Kell, hogy legyen remény és közös akarat – zárta gondolatát dr. Hoffmann Rózsa.
Wittner Mária
Wittner Mária országgyűlési képviselő, egykori elítélt, ismerősei, barátai életsorsát idézte fel a pódiumon. – Az 55 évvel ezelőtt történtekre emlékezünk, társakra, barátokra. Az emlékezetet egy lyukas zászló hozta létre. Egy olasz fiatalember nagyon jól rávilágított: a lyuk lehet Krisztus sebe, de lehet golyó ütötte seb is. Az életünket jelenti, az emlékeinket – mondta köszöntőjében. – Kik jártak jobban? Ők vagy mi, akiket életre ítéltek, akiknek át kell adni az üzenetet, akiknek velük és értük kell élni? – tette fel a kérdést. – Csak egy életünk van, ők feláldozták, hogy gyermekeink, unokáink emberibb életet éljenek – emlékezett a fájdalmas múltra.
– Érthetetlen számomra, hogy 20 év elteltével még mindig sokan nem tudják, miről is szól '56. Érthetetlen számomra, amikor a hóhér magyarázza meg, hogy miről szól a demokrácia. Ide jutottunk? Ezek az emberek tiltakoznak ma, ők beszélnek embertelenségről, ők uszítják a társadalmat, mert nem képesek arra, hogy a magyar társadalom érdekeit egyszer is szolgálják – jegyezte meg a jelenre térve.
– Mi nem akarunk külföldre menni, itt akarunk élni a hazában, emberségben, rendben, tisztességben – összegezte. – Sok mindent el lehet várni a hazától, de előbb nekünk kell adni. Egyelőre olyan állapotban van, hogy szinte nekünk kell támogatni, erkölcsileg, s akár anyagilag is. Önmagunkban kell vizsgálatot tartani, s ha képesek vagyunk arra, hogy feltárjuk a magunk hibáját, akkor el tudunk indulni egy tisztességesebb élet felé, tenni egymásért, ahogy '56-ban. Összefogni, mert beteg a hazánk. Meg kell gyógyítani! – zárta köszöntőjét Wittner Mária.
