Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

VehíRandevú 5 - Kulturális gazdaság / Balatonfürednek kifizetődő a művészet

2008. július 31. 10:21
A Völgytornácon ezúttal Dr. Bóka István, Balatonfüred polgármestere és Vándorfi László, a Pannon Várszínház igazgatója volt vendégünk. Arra kerestük a választ, hogy míg máshol csökken, addig a Balaton-parti városban évről-évre nő a kultúrális támogatás és kínálat. Miért érdemes művészetekben gondolkodni? - kérdezte főszerkesztőnk, Füssy Angéla.
Az idegenforgalomban kitörési pont lehet a kultúra és művészetek - mondja Bóka István - Balatonfüred jövőképének ezek kulcsfontosságú elemei. A múltban városunk nem a Balaton miatt emelkedett ki a többi közül, hanem az itt megtalálható savanyú gyógyvíz miatt, melynek köszönhetően a 19. században nemzetünk nagyjai, Kossuth, Vörösmarty, Jókai, Krúdy, Blaha Lujza hosszabb-rövidebb időt töltöttek nálunk. Itt építettük fel a Dunántúl első, a kolozsvári és miskolci mellett Magyarország harmadik kőszínházát. Többek között ez is predesztinálja, hogy jövőképünket a hagyományokra építsük. Ez rögös út, de jó befektetés. A tavalyi év a balatoni turizmus szempontjából jó időszak volt, a térségben átlagosan 2%-kal nőtt a vendégéjszakák száma, nálunk pedig 10%-kal. Szóval érdemes olyan kulturális partnerekkel hosszú távon is együttműködni, mint például a Pannon Várszínház.


Hol húzható meg a határ az igényesség és a gazdasági érdek között?

Ízlés kérdése - válaszol Vándorfi László -, hogy a szervező hol húzza meg a határt. A döntéshozó ízlése alapvetően meghatározza, hogy milyen előadókban és produkciókban gondolkodik. A Füredfest negyedik évét éljük, az első években mi is inkább biztosra mentünk, több vendégelőadással, de már bátrabbak vagyunk. Elsősorban családi programokat igyekszünk létrehozni, hogy a közönség széles rétegét elérjük.

Mi az, ami Füredben talán vonzóbb, mint máshol? A támogatások?

Alapkérdés a finanszírozás - folytatja a színházigazgató -, de ennél többről van szó. A település és lakosai meghatároznak egy életérzést. Ha a város szebben néz ki, fejlesztések vannak, élhető környezet, igényesség, akkor az jó alap a kultúra számára. Úgy érzem, a régióbeli városok arra ítéltettek, hogy művészetekből éljenek. Vezetési stratégia, ügyesség kérdése, hogy merre indulnak el. Hozhatunk világsztárokat, de ez nem lesz sikeres, ha a település nem tekinti magáénak az eseményeket. A programoknak gyökeret kell vernie a helyiek szívében.

Ezt meg tudom erősíteni - veszi át a szót Bóka István - Látom, hogy ez nálunk valóban így van. Évről évre nő a látogatószám, a városi fejlesztések erősítik a kultúrát és a kulturális események visszahatnak a fejlesztésekre. Kialakult egy korábban hiányzó bizalom a befektetők részéről. Nem mondom, hogy naponta bekopognak hozzám, de néhány komoly, több milliárdos magyar befektetés jelent meg az utóbbi években a településen. Nagyon fontosnak tartom, hogy a kultúra nem bal vagy jobboldali. Van igényes és van igénytelen. Nálunk egységes a testület abban, hogy merre kívánunk haladni. Én magam is tettekkel próbálom a hovatartozásomat megmutatni. Az integráció és a közösség az, ami nagy dolgoknak alapja lehet.

Veszprémben bezárják a Játékszínt. Azt halljuk, hogy nincs pénz, miközben Füreden valahogy mégis van. Milyen terveik vannak?

A település színházi múltjáról már beszéltem - válaszol a polgármester -, és ehhez igazodóan elképzeltünk egy multifunkciós termet. Magyarország elsődleges vidéki konferencia-helyszíne szeretnénk lenni. Aki elsőnek megépíti a megfelelő infrastruktúrát, annak nagy esélye van erre a címre. A kereskedelmi szálláshely kapacitás megvan, és úgy tűnik, ennek növekedése is folyamatos. Természetesen ebbe az elképzelésbe egy megfelelő színházterem is belefér. Fenntartható egy színházi társulat kis támogatással is. A kidolgozás alatt álló színháztörvény függvényében változnak az elképzelések a finanszírozásról. Az biztos, hogy közalkalmazottakat nem tudunk fenntartani, de egy mozgékony, kis létszámú színházat képesek leszünk, miközben a hely befogadóvá is válna. Nyáron így bármilyen fesztiválnak helyet tudnánk adni. Ennek üzletileg is komoly haszna van. Nem lehet kizárólag a közvetlen haszonra fókuszálni, hisz közvetett bevételek vannak az idegenforgalmi adóból, a látogatók fogyasztásából, az iparűzési adóból, a foglalkoztatásból. Vendégéjszakák tekintetében az ország hatodik települése vagyunk, a régióban pedig messze mi vagyunk az elsők, körülbelül 40%-os részesedéssel. A három megyeszékhelynek együtt nincs annyi vendégéjszakája. Ez évi öt-hatszázmillió forint, és ha ezt csak néhány százalákkal tudom növelni, már milliárdokról beszélünk. Erre kell gondolnunk. Tapasztalom, hogy ha valami újat hozunk létre, egy parkot teszünk rendbe, amellett a környezet is megújul, a szolgáltatások minősége javul. Lehet tehát racionális, gazdasági alapon is fenntartani a kultúrát. Nem beszélve arról, hogy a sajtó is szívesen ír ezekről az eseményekről, és ennek hihetetlen reklámértéke van.


Nagyszerű dolgok akkor születnek, ha politika és művészet egymás kezét fogja. Hogy van ez Balatonfüred és a Pannon Várszínház esetében?

Volt egy kölcsönös közeledés - kezdi Vándorfi László - Fontos, hogy együttműködés legyen, és egyik se telepedjen a másikra, a másikban a másikat tiszteljük. A politikai vezetés fenn tud tartani fesztiválokat, intézményeket, a kultúra pedig hozzájárul közvetett módon. Ott van hiba, ha egyéb szempontok bonyolítják a helyzetet. Úgy gondolom, hogy mindketten bizonyítottuk egymásnak, hogy tudunk együtt dolgozni.

Mindenképpen kíváncsian várjuk a színháztörvényt, melynek ismeretében már tudunk gondolkozni a megfelelő hivatalos viszonyban - teszi hozzá a polgármester - Nem egy megkövesedett struktúrában szeretnénk a továbbiakat megvalósítani. Jelenleg az állami kulturális támogatás 10-15%-a egy rendezvény, fesztivál költségvetésének. Véleményem szerint ez rossz kormányzati stratégia, hisz nagyon nagy erőtér a művészet. A támogatási rendszer problematikus: turisztikai pályázatokat augusztusban bírálnak el, így sokan úgy vállalnak be programokat, hogy utólag vagy megkapják a támogatást vagy nem. Nem minden a pénz körül forog, de megkerülhetetlen tényező. Uniós pályázatokban is szeptemberben születik döntés, de azért itt előfordul, hogy így 3 évre előre lehet biztos anyagi alapot nyerni. És ami fontos: együttműködésre van szükség. Például szívesen vennénk egy Veszprém-Balatonfüred együttműködést, amire van is esély. Érdekünk, hogy sok és igényes programot tudjunk lebonyolítani.

Valóban kataszrofális a pályázati rendszer - szól hozzá a színházigazgató - A tavalyi Füredfest támogatását idén áprilisban kaptuk meg, ami egyszerűen nonszensz. Jó esetben a naptári év végére hozzá lehet jutni a pénzekhez. Ráadásul még a kiemelt kulturális eseményekre nyerhető összegek is nevetségesen kicsik: 3-5 millió forintokról van szó. A Tánc Fesztiváljára sikerült 4.8-at nyernünk, és ez már csúcs, miközben már 3 évvel ezelőtt is 50 millióba került. Ez is egyfajta bűvészet, hiszen szívességből jönnek európai szintű művészek, a műszak szívességből leviszi a lehető legalacsonyabbra a költségeket. Ez így nem egészséges.
vehir.hu
további cikkek
Folkdélutánt rendeztek Tésen Tés Folkdélutánt rendeztek Tésen Koncertdélutánt és táncházat szervezett szombaton a Múlttal a Jövőért Egyesület Tésen. ma 13:07 Koncept a hatvanas évekből Koncept a hatvanas évekből Attalai Gábor munkáiból nyílt kiállítás a Dubniczay-palotában pénteken. tegnap 21:24 A veszprémi várnegyed egyik legkülönlegesebb műtárgyát ismerhetik meg a látogatók Work in progress A veszprémi várnegyed egyik legkülönlegesebb műtárgyát ismerhetik meg a látogatók Különleges helyszínt fedezhetnek fel a Veszprémi Érsekség Work in Progress programsorozatának résztvevői. Február 24-én és 25-én, az idegenvezetők világnapja alkalmából szervezett „sisakos túrán” az érdeklődők megtekinthetik a Szent Mihály Főszékesegyház altemplomát, valamint a 18. század egyik legnagyobb hatású veszprémi püspökének monumentális barokk síremlékét, amelynek restaurálása idén vette kezdetét. 2024. február 22. 16:55 Az Európa Kulturális Fővárosa program eredményeit is felmérik Veszprémben Az Európa Kulturális Fővárosa program eredményeit is felmérik Veszprémben Háromhetes, 1200 fős, nagyszabású felmérés indul e héten Veszprémben, amely a város elmúlt hét évének változásait, kiemelten a VEB2023 EKF program hatásait kutatja. A 2017-es széleskörű vizsgálatra alapozott reprezentatív kutatás egyik célja, hogy kiderüljön, miképp látják a veszprémiek saját városukat, annak változásait, fejlődését, élhetőségét. 2024. február 21. 15:23

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.