A közönség nélkül nem sikerült volna
Az Atlético Madrid elleni vereséget követően szerette volna kiköszörülni a csorbát a csapatom. Ekkor azonban egy újabb kemény erőpróba várt ránk a Bajnokok Ligájában. Az orosz bajnok Medvegyi ugyanis egy olyan együttes, amely más stílusban játszik Európa többi csapatához képest. Teljesen nyitott a védekezésük, támadásban pedig rengeteg keresztmozgást csinálnak, s könnyen felbontják ellenfeleik védekezését. S mindössze négy-öt nap volt, hogy erre felkészüljön a Veszprém.
Fazekas Nándor
Mindez meg is látszott a mérkőzés első felében, hiszen az oroszok könnyen „szétszedték” a hátsó alakzatunkat, mi azonban csak nagyon nehezen tudtunk gólokat szerezni. A folytatásban aztán szépen leblokkolták az átlövéseket a védőink, s Alilovic is jó formában védett. Így nem esett sok gól, s nagy nehezen ugyan, de megfordítottuk a meccset, s behúztuk a győzelmet. A két pont begyűjtése a legfontosabb, hiszen ahogy azt korábban már többen is elmondtuk, az álmaink megvalósításához itthon nem szabad pontot veszíteni. Amit pedig a társaim az utolsó tíz-tizenöt percben mutattak, az példás, s a közönség is hozzátette a magáét. Biztos vagyok benne, hogy nélkülük ez nem sikerült volna.
A Szeged ellen hatvan percig kell küzdeni
Sok idő nem volt kiélvezni a győzelmet, hiszen kedden már a Tata elleni bajnoki következett, amit magabiztosan meg is nyertünk. Így ismét nagyon kevés idő maradt, hogy felkészüljünk a Szeged elleni rangadóra. Hogyha a Tisza-partiak Bajnokok Ligájában szerzett pontjaira pillantunk, úgy tűnhet, hogy eddig nem jól szerepeltek a sorozatban, azonban minden meccsükön remekül játszottak 30-40-50 percig, s csak az utolsó időszakokban kaptak ki az ellenfeleiktől.
A meccs előtt is azt mondtam, hogyha a szünet után rákapcsolunk, s meg tudunk lépni tőlük néhány góllal, akkor összeroppannak, hiszen nincsenek minőségi cseréik. Azonban, hogyha a találkozó háromnegyedénél is partiban vannak, akkor már merítenek annyi erőt a mérkőzést végigjátszó játékosaik, hogy nagyon nehézzé tegyék a dolgunkat. Ebbe a hibába bele is estünk, hiszen a Tisza-partiak megérezték, hogy ezt a Veszprémet most ellehet kapni, és el is kapták. Sajnos kikaptunk egy góllal.
Az első negyedórát gyönyörűen kezdte a csapat, aztán valamiért leültünk, a Szeged pedig belelkesedett. A támadásban nyújtott teljesítményünk kevés volt. A hazaiak viszont nagyon jó napot fogtak ki. Tatai Peti kiválóan védett, a védekezésük összeállt, s támadásban is – olykor még emberhátrányban is – jó teljesítményt nyújtottak. Senki nem mondhatja, hogy érdemtelenül nyertek volna ellenünk. Remélem, hogy ebből tanul a csapatom, s nem lesz több ilyen meccs. A tanulság, hogy a Pick ellen hatvan percig kell küzdeni. A feladat adott: a hazai visszavágón pedig meg kell mutatni, hogyan kell kézilabdázni a Szeged ellen.
Perez dicsérete
A negyven esztendős Perez játékát külön szeretném kiemelni, hiszen mindkét meccsen ő volt az, aki a hátán vitte az együttest. Ha ő nincs, az oroszokat sem győzzük le, hiszen ellenük is szinte csak ő tudott gólt dobni.
Szép eredménnyel kezdett a válogatott
A rangadó után a válogatott programjára mentek a játékosok, hiszen Szerbiában rendeznek egy négyes felkészülési tornát. A csütörtöki nyitónapon a házigazdát magabiztosan megvertük, ami nagyon szép eredmény. Biztos vagyok benne, hogy a viadal nagyon jó csapaépítési lehetőség, s a Mester mindenkit kipróbálhat, akinek a neve esetlegesen még kétséges az Eb-ra utazó keretben.
Rehabilitáció és család
E hét hétfőn végre elkezdtem az edzéseket. Egy picit több munkát is végeztem, mint amit előírtak az orvosok, hiszen úgy érzetem, hogy a lábam kiválóan bírja a megerőltetést. A hét közepére be is dagadt a lábam, de az orvosok szerint ez normális, hiszen négy-öt hétig egyáltalán nem volt terhelve. Így kis pihenés után folytathatom ez egyéni képzésemet. Egyenes talajon kezdhetek futni, s végezhetek koordinációs gyakorlatokat is. Szépen lassan haladok előre. Reményeim szerint pár hét múlva kapuba állhatok, s felhúzhatom a Veszprém-mezt is.
Ahogy az előző blogban is írtam, a kisfaimat most először vittük el magunkkal kézilabdameccsre. Ahhoz képest, hogy Áron eddig egyetlen bajnokin sem járt, most pedig egyből belevittük a legnagyobb zsivajba, egyáltalán nem ijedt meg. Igaz, este egy picit nehezebben aludt el a megszokottnál, de remekül érezte magát a többi anyukával és kisgyerekkel. A két nagyfiam pedig már rutinos szurkolónak mondható. Ők ugyanúgy kiabálják a buzdító rigmusokat, mint a felnőttek.
Fazekas Nándor
