Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
9°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
9°C

355 napos Völgyszünet / Hogy sikerült a csiga új ruhája?

2008. augusztus 5. 11:10
A korábbi évekhez képest jelentősen lecsökkent támogatás nem tette lehetővé a megszokott nagy programkínálatot, így új néven és új hangulattal várta vasárnapig a közönséget Kapolcs és környéke. Egy héttel a fesztivál előtt még mindig képlékeny volt a program, az előadók többsége kosztért és útiköltségért vállalta a fellépést. Többek között a nagyvázsonyi pék által felkínált napi 50 kiló kenyérből készült a zsíroskenyér számukra.
A Művészetek Völgye, pontosabban Kapolcsi Bűvészeti Napok idén 50.000 látogatót vonzott a tavalyi 260.000-rel szemben. Az előző évben 197 milliós támogatásból szerveződő fesztivál idén 60 millióval gazdálkodhatott, mely csupán a dologi kiadásokra volt elegendő.


Megjósolhatatlan, hogy mi lesz, nem tudjuk, hogy mire számítsunk  – mondta az első napon Márta István fesztiváligazgató. A korábbi években folyamatosan növekedő rendezvényből egyre többen hiányolták a kezdeti évek hangulatát. A nosztalgia olykor rossz tanácsadó – reagált erre az igazgató - Jól emlékszem én is a korai évek hangulatára, de ahogy minden más is, ez a fesztivál is folyamatos alakulásban, fejlődésben van. Ahogy a hivatalos megnyitón mondta, improvizáltak napról napra. A jubileumi, 20. Művészetek Völgyére rendhagyó módon jövőre kerül sor, a szervezők reményei szerint már a korábbiakhoz hasonló méretekben és a rendezvényhez méltó költségvetéssel. Szeptemberben tartunk egy nagyobb falugyűlést és értékelést, lezárjuk ezt az évet és elkezdjük a tervezést a következőre - tette hozzá - Nagyobb problémák idén egyáltalán nem voltak, úgy érzem, egészében nagyon pozitívan sikerült. Márta István a jövőre vonatkozó terveiről többet is elárult az első VehiRandevú alkalmával.

Sok száz program várta idén is a völgybe látogatókat, színházak, zenészek, művészeti műhelyek produkciói. A korábbi években egyre több panasz érkezett a vásárokban elszaporodó silány minőségű termékekre, de azt nem tudták a szervezők sem befolyásolni, hogy a fesztivál idején a helyi lakosok kinek és milyen célra adják bérbe udvaraikat. A helyiekkel sikerült ebben az évben elfogadtatni azt a "játékszabályt", hogy a magánterületekre is csak a Kulturális Egylet által jóváhagyott portékások, szolgáltatók telepedjenek be.

vehir.hu
további cikkek
Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért kultúra Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért Simi egy ritka genetikai rendellenességgel született, tízéves, életvidám kisfiú, aki – minden nehézség ellenére – tele van álmokkal. Szeret sütni-főzni, horgászni, barátaival időt tölteni, és legnagyobb vágya, hogy egyszer önállóan járhasson, szabad életet élhessen. ma 16:21 Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik kultúra Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik A Flódni című improvizációs színházi est receptje – ahogy egyik alkotója, Stahl Judit fogalmaz – meglepően egyszerűnek tűnik: össze kell keverni a színházi rögtönzést Budapest és más magyar városok elfeledett kultúrtörténeti és gasztronómiai sztorijaival, majd az egészet olyan színészekre bízni, akik a legváratlanabb helyzetekből is képesek jelenetet teremteni. A produkció alapötlete és dramaturgiai váza Judit és lánya, Stahl-Bohus Hanna közös munkájából született meg, őket kérdeztük a veszprémi előadásról, ami március 20-án lesz a Hangvillában. tegnap 15:53 Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese kultúra Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese Átadták az Amerikai Filmakadémia díjait Los Angelesben, magyar idő szerint hétfő hajnalban. Paul Thomas Anderson filmje, az Egyik csata a másik után tarolt: hat szobrocskát nyert. 2026. március 16. 8:34

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.