Egy nagyon szomorú eseménnyel felidézésével kell kezdenem a blogomat. Azt ugyanis a legrosszabb álmomban sem gondoltam volna, hogy a Veszprém ilyen arányú vereséget szenved hazai pályán a BL-ben, mint ahogyan tettük vasárnap a Berlin ellen. Kilencgólos hazai fiaskóra tudtommal még nem volt példa Veszprém egyik csarnokában sem. A lelátóról is nagyon rossz élmény volt a találkozót követni, hiszen egy csodálatos idegenbeli győzelem után azt vártuk, hogy hazai környezetben is begyűjtsük a két pontot.
Fazekas Nándor
A Berlin azonban bebizonyította, hogy nagyon jó csapat, hiszen ebben a félelmetes csarnokban sem remegett meg a játékosai lába. Ezen a napon sajnos sokkal jobbak voltak nálunk. Nagyon felkészültek a kinti meccsből, s be akarták bizonyítani, hogy az csak kisiklás volt, ezért kétszáz százalékkal ugrottak nekünk.
Az első tíz percen kívül végig uralták a meccset és magabiztosan nyertek. Valahol ott láttam a törést a játékunkban, amikor az első félidő végén hirtelen kaptunk négy-öt indításgólt. Ekkor meglépett az ellenfél, a csapatom pedig nem látta, hogy hogyan tudna visszakapaszkodni. Véleményem szerint ez vezetett a vereséghez. Nem könnyű leírni, de ez a mérkőzés már a múlt, tanulni kell a hibákból, elfelejtenünk nem szabad a történteket, de tovább kell lépni, hiszen még nagyon nehéz meccsek várnak ránk és még nem jutottunk tovább.
A hétvégén pedig ismét egy nagyon kemény ellenfél vár ránk. A dánok ellen eddig mindenki begyűjtötte a két pontot a csoportban, ezért mi sem tehetünk mást. Hiszen ha a Silkeborg valakitől pontot lop, azzal a többi csapatnak kedvez. Ezt mindannyian nagyon jól tudjuk, s ennek szellemében készülünk a héten. Számunkra csak a győzelem elfogadható eredmény, tegyük azt egy góllal vagy akár tízzel. Nem lesz könnyű, hiszen több válogatott játékost sorakoztatnak fel az északiak, akik ellen hazai környezetben a Madrid és a Berlin is megszenvedett. Mindkét csapat csak a találkozója végén tudta legyőzni őket, köszönhetően talán a nagyobb rutinnak és jobb erőnlétnek. Nekünk is ezekre kell majd alapoznunk.
Péntek délelőtt még lesz egy edzésünk, délután fél egykor pedig el is indulunk Dániába. Hosszú buszozás és repülőút vár ránk, s csak későn fogunk megérkezni, szombaton azonban nyugodta tudunk készülni, hangolódni a másnapi meccsre. Be tudjuk lakni a szállodát és a csarnokot, másnap pedig kipihenten tudunk pályára lépni.
Számomra nagyon örömteli, hogy most már én is elutazhatok a fiúkkal, sőt, a kispadra is leülhetek. Terza sajnálatos sérülése miatt ugyanis mind a tizenhatunkat, tehát három kapust is nevezni lehet a találkozóra.
Életemben nem volt ilyen komoly sérülésem. 35 éves vagyok, ez idáig azonban kórházban csak akkor feküdtem, amikor megszülettem. Ez a két hónap kihagyás nagy hatással volt rám. Éppen ezért nagyon jó érzés volt az Orosháza ellen ismét kapuba állni. Úgy éreztem magam a pályán, mint egy kisgyerek. Óriási drukk, s egy kis félsz is volt bennem. Nagyon nagy öröm volt számomra a visszatérés, s nagyon jól esett, hogy a közönség ilyen jó szívvel fogadott.
Ismét a kapuban
Vasárnap még nem vállaltam a játékot, kedden pedig már hatvan percet védtem, ami első hallásra furcsának tűnhet, az azonban tény, hogy még az utóbbi összecsapáson sem voltam szászázalékos formában. Ám úgy éreztem, hogy ezeken a mérkőzéseken tudom visszaszerezni azt a mozgáskoordinációt, amit a sérülés miatt elvesztettem. A lábammal nincs gond, jó erőnléti állapotban vagyok, de még mindig vannak olyan mozgások, amiket nem merek megtenni. Edzéseken és a keddi meccsen is folyamatosan arra törekedtem, hogy ezeket „kiirtsam” a fejemből.
Bízom benne, hogy Alilovic Dániában is hozza az eddigi mutatott kiváló formáját, de ha szüksége lesz öt-tíz perc pihenésre, akkor beállok. Nem fogom visszahúzni a lábam egyetlen lövés elöl sem, s megpróbálok minden lövést kivédeni, ami a kapum felé jön.
Fazekas Nándor
