Volt egy nagyon jó csoportkörünk, amelyet egy hullámvölgy követett. Amint azt Újvidéken is írtam, a középdöntő első meccsén Izland brusztos, kemény kézilabdát játszott, ami nem igazán feküdt nekünk.
A Szlovénia elleni összecsapásról nehéz írnom, hiszen ez a találkozó nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Ezt a mérkőzést többen különbözőképpen értékelik, én úgy érzem, hogy a 30 lőtt gólunk jó teljesítményt jelez. Ezzel nyerhettünk volna, hogyha a védekezésünk összeáll, s valamivel több labdát védünk. Ki kell jelenteni, hogy rajtam, rajtunk kapusokon ment el a mérkőzést, hiszen, ha csak hárommal többet védünk (ami még mindig katasztrofális kapusteljesítmény), akkor mieink lehetett volna a két pont.
Ezen persze már nem lehet változtatni, s a sport ilyen: van, amikor nagyon jól megy az embernek, s van, amikor nagyon rosszul. Én mindenesetre nem is emlékszem, hogy valaha ilyen rosszul védtem volna. Ez a hatvan perc a franciák elleni meccs ellentéte, ott bármit csináltak, minden összejött, itt pedig szinte semmi. Ez persze a legnagyobbakkal – említhetném Karabaticot vagy Narcisset – is előfordul, nekem sajnos ez a nap volt ilyen. Nagyon bánt, s nagyon nehéz egy ilyen meccsen túltennie magát az embernek.
Azért megpróbáltam ezt megtenni a horvátok ellen, akikkel nagyon jó mecset játszottunk. Annak ellenére is elégedettek lehetünk, hogy náluk nem játszott mindenki, hiszen nekik szinte a második soruk is felér az elsővel. Végül pedig arra kényszerítettük őket, hogy behozzák Duvnjakot és Vorit. Benne volt a pakliban a győzelem (ez esetben játszhattunk volna az 5-6. helyért is), sajnos azonban a végén nem jött ki jól lépés.
Hogyha az elért nyolcadik helyet nézzük, összességében elégedettek lehetünk, főként annak tükrében, hogy a kontinenstorna előtt még arról beszéltünk, hogy miként tudunk egyáltalán továbbjutni a csoportból. Azonban hogyha a csoportkört vizsgáljuk, kicsit keserű a szánk íze, hiszen azok után, hogy veretlenül jutottunk tovább a spanyolok, franciák, oroszok fémjelezte négyesből, már nagyobb álmokat dédelgettünk. Mindenesetre már az is nagy szó, hogy ilyen meccseket játszhattunk, hiszen az előző világversenyeken nem voltak ilyen sorozataink.
Összességében nagyon sokat fejlődtünk, jót tettek nekünk ezek a meccsek az olimpiai selejtező előtt. Megmutattuk az együttes a jó oldalát, hogy milyen teljesítményre vagyunk képesek. Magyarországot magunk mellé tudtuk állítani, kézilabda-lázban égett az egész ország. Reméljük, hogy a jó formánkat áprilisban is hozni tudjuk és elérjük a célunkat.
A hazatérés után volt néhány nap pihenőnk, ami nagyon jól esett. Teljesen persze nem tudtunk magunkat kipihenni, de ezzel ugyanígy van mindenki, aki szerepelt a tornán. Fejben tovább kell lépni a történteken, és koncentrálni kell a következő feladatokra, hiszen jövő szombaton már BL-meccs vár ránk. Tegnap a Tata ellen játszottunk a kupában, a bajnokságban hétvégén érkezik a Csurgó, szerdán pedig megyünk Tatabányára. Ha fejben mindenki rendben lesz, s a jó formáját tudja átmenteni a klubszintre, sikeres tavasz elé nézhetünk.
Amint arról értesülhettek a kedves olvasók, Éles József tanítványai – soraikban Gergő fiammal – megnyerték a „mini Eb-t” Belgrádban. A kisfiam a kocsink visszapillantó tükrére akasztotta az aranyérmét és büszkén mutatta nekem, amikor hazaértem. Én is nagyon büszke vagyok rá, s nagyon örülök, hogy 8-9 éves gyerekeknek ilyen szintű nemzetközi tornákat rendeznek. Nekünk annak idején nem volt ilyen lehetőségünk. Remélem, hogy további sikerek várnak még rá serdülő, ifi vagy éppen felnőtt szinten, de ahhoz persze még nagyon sokat kell dolgoznia.
Fazekas Nándor
