„Ha egyszer újrakezdhetném az életemet…” – tör fel a sóhaj, amikor szembesülünk élettör-ténetünk kedvezőtlen alakulásával. S valóban vannak olyan talán szerencsésnek mondható emberek, akiknek megadatik az újrakezdés lehetősége. Újrakezdeni persze nem csak egyé-neknek lehet, hanem kisebb-nagyobb csoportoknak, esetleg egész nemzeteknek, társadal-maknak is. Többek között a választott nép is kapott egy új lehetőséget, amikor mintegy fél évszázad után hazatérhetett a babiloni fogságból. Nehéz lenne túlbecsülni a hazatérés örö-mét, amikor a halálra szánt nép ismét hazatérhetett és visszatérhetett a régi kerékvágásba. Az ilyen újrakezdés azonban a hatalmas öröm mellett legalább ugyanekkora veszélyeket rejteget magában. Sikerül-e újjáépíteni a lerombolt városokat, a hozzájuk kapcsolódó szoká-sokat és kapcsolatokat? Sikerül-e ennyi idő után visszatalálni az elődök életformájába?
A választott nép is komoly kihívásokkal szembesült, amikor hazatért a fogságból. A babiloniakat legyőző perzsa fejedelem, Cirusz minden elhurcolt kisebbségnek engedélyt adott a hazatéréshez. Az így újjászerveződő területek kisebb-nagyobb tartományt alkottak, amelyek bizonyos autonómiát élveztek a Perzsa birodalmon belül. Így az Izraelből elhurcolt zsidók is hazatérhettek, s nekiláthattak Jeruzsálem újjáépítésének. A Bibliában Ezdrás és Nehemiás könyve számol be a fogságból való hazatérésről és az ottani újrakezdésről. A hazatérés és az újrakezdés három jelentős probléma elé állította a választott nép tagjait. Ezek közül az első a népen belül fellépő konfliktus: Felmerült ugyanis a kérdés, hogy a fogságból hazatérők, vagy az otthonmaradottak az igazi izraeliták? A fogság ötven esztendeje alatt mindkét csoport sokat változott. Amíg a fogságban lévők visszataláltak vallásuk, kultúrájuk, önazonosságuk gyökereihez, és elmélyítették ill. kibővítették azokat (részletesebben ld. a babiloni fogságról szóló írást), addig az otthonmaradottak megpróbáltak mindent abban az állapotban megőrizni, ahogyan a fogság kezdete előtt volt. Mindkét csoport saját magát tartotta „igazinak”, hiszen az átélt nehézségek ideje alatt mindkét csoport megtapasztalta Isten segítő jelenlétét. Meg kellett találni a közös pontokat, hogy ne egymás ellen, hanem egymást támogatva láthassanak neki a városok és szokások újjáépítéséhez.
Az újjáépítés azonban nem aratott osztatlan sikert a környező népcsoportok, különösen az Izrael területére telepített idegenek szemében. Jeruzsálem újjáépítésében potenciális veszélyforrást fedeztek fel: Ha ugyanis a zsidók túlságosan megerősödnek, akkor elszakadhatnak a Perzsa birodalomtól, s bekebelezhetik a szomszédságukban található kisebb-nagyobb népcsoportokat. Éppen ezért propagandahadjáratot indítottak a Cirusz udvarában a zsidók ellen – ezzel próbálták megakadályozni Jeruzsálem és környéke túlságosan is gyors fejlesztését. A zsidóknak azonban sikerült megszerezni az udvar bizalmát, így az építkezés tovább haladhatott. A környező népcsoportok persze továbbra is mindent megtettek az építkezés megakadályozása érdekében, főleg kisebb-nagyobb „partizánakciók” formájában.
A harmadik kihívást pedig a régi nagy kérdés jelentette: Milyen sorrendben kell felépíteni bizonyos épületeket ill. szokásokat? Mi való előbbre: a gazdasági vagy a vallási-kulturális fejlesztések? Természetesen mindenki egyetértett abban, hogy az újrakezdés Isten ajándéka. Hogy azonban ebből milyen következtetéseket vontak le, ez már közel sem volt egységes. Két fő irányzat alakult ki: Ha Isten visszaadta a földet és új lehetőségek elé állított, akkor ezt ki kell használni, és minden energiát arra kell fordítani, hogy minden mielőbb a régi ragyogásban tündökölhessen. E mellett – lényegesen kevesebben – az istentiszteleteket, a Templom felépítését, és a vallási szokások újjáélesztését helyezték előtérbe. Nekik fontosabb volt az Istennel való személyes kapcsolat, mint a gazdasági növekedés. Szavak szintjén a két irányzat között csupán hajszálnyi a különbség. Gyakorlatban azonban az első irányzat követői tökéletesen megfeledkeznek Istenről, az ő ajándékairól, és belehajszolják magukat a fejlesztésbe, a munkába, a növekedésbe – amelyben kulturális, emberi és isteni szempontok egyre kisebb mértékben vannak jelen. Pont ezért indult hanyatlásnak az ország a fogság előtt, és került fogságba a lakosság.
Az építkezések kezdetekor, amikor még csupán néhány falat húztak fel Jeruzsálemben, a nép vallási vezetője, egy Ezdrás nevezetű pap a lényegesre próbálta terelni a nép figyelmét, ezért ünnepi összejövetelre hívta össze a népet. Erről olvashatunk Nehemiás könyvében:
Nehemiás 8 1 Akkor egy emberként összegyűlt az egész nép a Víz-kapu előtti térségen. Felszólították Ezdrás papot, hogy hozza elő Mózes törvénykönyvét, amelyet az Úr rendelt Izraelnek. 2 Akkor Ezdrás a férfiak, a nők és mindazok gyülekezete elé tárta a törvénykönyvet, akik meg tudták érteni. A hetedik hónap első napja volt. 3 A Víz-kapu előtti térségen reggeltől délig olvasott belőle a férfiaknak, a nőknek és mindazoknak, akik meg tudták érteni. Az egész nép figyelt a törvény könyvére. 4 Ezdrás írástudó felállt az erre a célra készült faállványra. Jobbja felől Mattitja, Sema, Anaja, Urija, Hilkija és Maaszeja állt, balján Pedaja, Misael, Malkija, Hasum, Hasbaddana, Zakariás és Mesullam. 5 Ezdrás kinyitotta a könyvet az egész nép szeme láttára - magasabban állt ugyanis, mint a nép -, s amikor kinyitotta, az egész nép felállt. 6 Akkor Ezdrás áldotta az Urat, a nagy Istent, s az egész nép kitárt kézzel ráfelelte: ámen, ámen, ámen, majd mélyen meghajoltak, s földre borulva imádták az Urat. […] 8 Ezdrás felolvasott az Isten törvénykönyvéből, lefordította és megmagyarázta az értelmét, úgyhogy meg is értették, amit felolvasott. 9 Akkor Nehemiás, a kormányzó, Ezdrás pap és írástudó, s a leviták, akik a népet tanították, így szóltak az egész néphez: "Ez a nap az Úrnak, a ti Isteneteknek van szentelve. Ne szomorkodjatok hát és ne sírjatok!" Mert amikor a törvény szavait meghallotta, az egész nép sírt. 10 Így szólt továbbá hozzájuk: "Menjetek és egyetek zsíros ételeket és igyatok édes italokat! Küldjetek belőle azoknak is, akik nem készítettek! Ez a nap ugyanis szent a mi Urunknak. Ne szomorkodjatok, hiszen az Úrban való öröm az erősségetek." 11 A leviták meg csitították az egész népet ezekkel a szavakkal: "Csendesedjetek el, mert ez a nap szent. Ne szomorkodjatok!" 12 Erre az egész nép elment, hogy egyék, igyék, megossza az ételt és a nagy örömnek szentelje magát, mert megértették a tanítást, amelyet hirdettek nekik.
A történelmi eseményekkel a fentiekben megismerkedhettünk. Vallástörténeti és talán antropológiai (vagyis embertani) szempontból is figyelemre méltó az ünnepség megszervezése. A nép hazatért a fogságból, de minden romokban hever. A hazatérés lelkesedését megtörte az otthon talált állapotok siralmas volta. A nép ezért csüggedt, ezért siránkozik, panaszkodik. A nagy reménység (egyelőre) még nagyobb kiábránduláshoz vezetett. Ekkor Ezdrás nem a jelenkor problémáira irányítja a figyelmet, hanem a fogságban felfedezett gyökerekre, Mózes könyveire, ahol Isten szövetséget kötött népével, s megígérte, hogy semmilyen helyzetben sem hagyja magukra őket. Ez – vagyis Isten ígérete – ad alkalmat és lehetőséget az ünneplésre, ebből lehet erőt meríteni akkor is, amikor Jeruzsálem még romokban hever, s a fogságból hazatérőknek nincs még tető a fejük fölött. S a nép – bár eleinte kelletlenül – elkezd ünnepelni. S ez az ünnep ad neki erőt a folytatáshoz, ez az örvendezés segíti a következő nehéz időszak átvészeléséhez.
Nekünk is vannak ünnepeink, olyan napok, amelyeken visszatérünk saját forrásainkhoz. Augusztus 20-án államalapító királyunkhoz, Szent Istvánhoz. Amikor őt ünnepeljük, félretesszük a napi problémákat, s őrá tekintünk, hogy az ő életéből, értékrendjéből, példájából merítsünk erőt országunk további építéséhez. Az igazi ünneplés nem csak kikapcsol, hanem egy kicsikét meg is változtat: hasonlóvá tesz ahhoz, akit vagy amit ünneplünk. A fogságból hazatérő nép hasonlóvá vált Istenhez, aki gondoskodik az emberekről: az ünneplő sokaságban megosztották a finom falatokat azokkal, akiknek nem volt mit enniük. Talán érdemes feltennünk a kérdést, miben szeretnénk idén hasonlóbbakká válni Szent István királyhoz?
