Aki nyomon követte dr. Szalay András közéleti megnyilatkozásait, azt hihette ez idáig egy Richelieu típusú politikus szárnypróbálgatásainak tanúja. Szalay doktor "szerencsés" alkat, megáldva XVII. századi elődje adottságaival. Tipikus bajkeverő, aki úgy békít, hogy háborúságot hagy maga után, úgy dicsér, hogy közben aláz, úgy oktat, hogy kioktat.
Megszokta, hogy ő "osztja az észt". Testületi megnyilvánulásaiban, levelezéseiben egyaránt.
A közelmúltban úgy "védte meg" az elhíresült óriásplakát ügyben érintett képviselőtársát, - a zsűri tanácsnok státuszú egyetlen pártdelegáltját - hogy közben feltörölte vele a padlót.
Ugyanígy próbált eljárni a Wasakarat című Géczi János által jegyzett blog kapcsán kialakult vitában, de ott mind a vitapartner „ziggyvel”, mind a szerkesztőséggel szemben alulmaradt, s a végén neki kellett az érintetteket megkövetnie. Nehezére esett, de csak leírta. Úgy járt, mint Dumas regényében a bíboros D'Artagnannal és a három testőrrel szemben. Alulmaradt. De rangjának megfelelő módon viselte, hogy vesztett.
Ezt a lehetőséget játszotta el Szalay doktor a "levél üggyel".
Mi is történt ott?
Tulajdonképpen két nagy hiba, s mindkettő Szalay doktor részéről. Az elsőt akkor követte el, amikor Nikogosz úr kérését felhasználva megkísérelt saját kútfőből belerúgni az érintett alpolgármesterbe, hiszen őt csak a "Nikogosz úr által elmondottak megfogalmazására" kérték fel, de ő túlteljesített, hiszen saját érveit és ismereteit is "beleszőtte az anyagba", s az egészet egybeöntötte, nevét hozzá nem adva, átküldte a megbízónak. Pechjére a Nikogosz úr által választott postázási mód botránnyá dagasztotta az ügyet. Szalay úr nem akart botrányt, ő csak pusztán ártani akart. Névtelenül, más neve alatt, háttérben maradva. Itt követte el a második hibát. Amikor mindezt még felvállalhatta volna, - kétségtelenül nem túl elegáns helyzet, de még mindig jobb, mint hazudni - nem tette, hanem a Napló kérdésére válaszolva közleményt juttatott el az újsághoz: "ő csak segített fogalmazni".
Igen ám, de Nikogosz úr ráérzett a csapda helyzetre, s kipakolt: "dr. Szalay András önálló szellemi produktumot hozott létre, de anonim". Ekkor aztán már dr. Szalay is úgy döntött, hogy beismer. De még ekkor is mellébeszélt!!! "Fő hibájának azt tartja, hogy a szöveget nem papíron, hanem elektronikus úton juttatta el a felkérőjének".
Tessenek figyelni: Nem az a hiba, amit írt! Nem az a hiba, hogy nem vállalta! Az a hiba, hogy beazonosíthatták. Hogy nem lehetett kimászni belőle. Hogy a végén be kellett ismerni.
No itt, ezen a ponton lett Richelieu-ból Biberach. A nagyságrendekkel pitiánerebb bajkeverő. Maradt pusztán az ármány, elegancia nélkül.
Pedig ő többre hivatott. Nyilván nem véletlenül javasolta Brüsszelbe EU pozícióba ellenzéki politikusként a - többek által jobboldalinak vélt - jelenlegi városvezetés. E státuszából fakadóan felajánlom, hogy Biberach helyett Jágót is választhatja, hiszen az Othello mégis csak EU kompatibilisebb mű, mint a Bánk Bán.
Ma olvasom az újságban, hogy felajánlja lemondását a "SZDSZ képviselőcsoport és helyi szervezetének vezetői tisztségéről".
Nem tudom nyomdahiba-e, hogy kimaradt, vagy ezt későbbre tartogatja, de elegánsabb lenne egyidejűleg a képviselőséget és a brüsszeli mandátumot is lerendezni. Még a végén azt hiszik a népek, hogy megélhetési politikus. Ez utóbbi esetben fel tudom ajánlani Katona József drámájából Ottó szerepét.
Veszprém, 2008. augusztus 21.
Bősze Ferenc