Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. december 9. Natália
Veszprém
0°C
2023. december 9. Natália
Veszprém
0°C

Kovács Tamás győzelme Spanyolországban

2012. március 3. 21:32 // Forrás: Németh Attila, VEDAC
A Spanyolországban edzőtáborozó Kovács Tamás Torreviejában győzött nemzetközi félmaratoni futóversenyen 1:05:56 perces eredménnyel.

Szemán János tanítványa, aki eséllyel pályázik a londoni olimpiai szereplésre, egyre jobb erőállapotban várja a tavaszi idényt. A VEDAC atlétája a versenyt telefonon így értékelte:

– A verseny két körös volt. Az első körben elég nagy élboly volt az elején. Ez kb. 3 km-re 6-7 fősre olvadt. Itt volt egy robbantás, amit én túl erősnek és korainak éreztem, ezért nem mentem bele, inkább futottam a saját iramomat tovább. Öten mentek el ebből, az előnyük kb. 100m-re nőtt, de 6 km után elég hamar szétesett a csapat. Az egyikük kiállt (ő idén Almeriában 5. lett előttem), a másik nem sokkal utána megállt (azt hiszem nyerte idén Orihuelát), de ő aztán visszaállt, és 2. lett. Egy másik srácot 7 után értem utol (ő 3. volt Almeriában). Be akartam állni mögé, de annyira lelassult már, hogy mentem egyből tovább. Nem is ért célba. Az utolsó srácot 9 után értem utol, és onnan egyedül futottam végig. Jól ment gond és holtpont nélkül –mesélte Kovács Tamás.

– A pálya tetszett. Nem volt teljesen sík, inkább kicsit hullámos, de nagy emelkedő sem volt benne. Elég sok néző volt végig, nem nagyon volt "üres járat", bíztatták az embert. Az idő meleg volt, teljesen nyárias, 22-23 fok, de aránylag sok volt a pályán az árnyék, így nem főtt meg a fejem. Szél viszont nem fújt, ami nem túl gyakori. Örülök, hogy a 190 km-es terhelés ellenére is (vagy épp ezért?) jól ment a verseny, és sikerült kihasználni, hogy a többieknek nem életük versenye volt. Most versenyeztem először pulzusmérő órával, kíváncsiságból. 180-as volt szinte végig a pulzusom – fogalmazott a sportoló.

– Tamás egyre jobb erőben van, nagyon bízok benne, hogy tavasszal mind a maratoni, mind pedig a félmaratoni távon jó eredményt fog elérni. Március 17-én utazik haza, utána majd itthon készül egy ideig – mondta Szemán János edző.

Eredmények
1. Kovács Tamás (HUN) 1:05:58
2. Dahhaoui Abdelaziz (MAR) 1:07:16
3. Zitane Oauziz (MAR) 1:07:49

vehir.hu
további cikkek
Két veszprémi is rajthoz áll a mezeifutó Eb-n atlétika Két veszprémi is rajthoz áll a mezeifutó Eb-n A kilenc tagú magyar csapatban két veszprémi kiválóság, Kovács Ferenc Soma és Szögi István is rajthoz áll vasárnap Brüsszelben a mezeifutó Európa-bajnokságon. 2023. december 7. 13:39 Három bajnoki címet szerzett az SVSE Három bajnoki címet szerzett az SVSE A veszprémi Sportolj Velünk SE három bajnoki címet zsebelt be a mezei futó liga elmúlt hétvégi, utolsó fordulójában. A Szombathelyen rendezett versenyen U14-es kategóriában Kingl Marcell László, az U16-osoknál Szirbek Titus, az U18-asoknál pedig Derdák Sára állhatott fel a dobogó legfelső fokára. 2023. november 29. 20:31 Az eső és a hideg sem szegte kedvüket szabadidősport Az eső és a hideg sem szegte kedvüket Nemesvámoson rendezte meg a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) a mezei futó magyar liga második fordulóját, ahol az esős, őszi idő sem szegte kedvét a futóknak, és több százan vettek részt az eseményen. 2023. november 17. 13:43 A cudar időjárás sem állíthatta meg a veszprémieket SVSE A cudar időjárás sem állíthatta meg a veszprémieket Hiába a hideg, szeles, esős idő, a veszprémi Sportolj Velünk SE atlétáit ez még inkább motiválta a mezei liga legutóbbi versenyén, ahol három bajnoki cím született: Nyemcsok Belián (U8), Schindler Dóra (U10) és Polgár Soma (U12) is a dobogó legfelső fokára állhatott fel. 2023. november 14. 12:23

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.