Széki Patka László
Azon a napon, amikor az utolsó fényképet készítettem az égről, az esszémet is befejeztem.
A fényképet az előbb tettem fel a hálóra, az esszén szöszölök még keveset, majd valamelyik irodalmi folyóirat számára elküldöm, ha tetszik nekik, nyomtassák ki, jelentessék meg. Két éve másról sem írok, kizárólag a kertről, a kertem múltjáról, ez az esszé sem szól lényegében másról.
A feltöltés után ráfutottam Bősze Feri dr. legutóbbi bejegyzésére (Szalay kontra én), Fenyvesi fecskék utáni vágyakozását megértően konstatáltam (Kínában, ahol nyárelőn jártam, egyetlen fecske sem röpködött), és megnéztem a Tempevölgye szépen tördelt mutatványszámát.
Patka László (íróneve: Széki Patka László) három verse is olvasható benne, köztük két káprázatos haiku. A japáni versek alatt dátumok, nyilván a megírásuk, avagy a végső formába öntésük napjai, hogy melyik is, azt F. Judittól kellene megkérdeznem. Eszembe jutott, hogy a fénykép és esszé elkészülte napján Patkáról is írtam (akiről korábban, ha jól emlékszem sosem, bár egyik – a legjobb - könyvét elkértem a Vár Ucca Tizenhét Könyvek számára, s magam szerkesztettem) s hogy a Győri Műhely frissen megjelent számában található egyik verse egyetlen nappal korábban született, mint a Tempevölgyében felbukkant haiku.
A Győri Műhely 2008. évi 4. számának 15. oldalát olvassák el, akik ezzel-azzal tartoznak Patka Lászlónak. S azok is, akik nem.
