Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
8°C
2026. március 19. József
Veszprém
8°C

Több mint 100 év után újra kőszínházi évad Balatonfüreden / Három bérlet, nyolc bemutató

2008. szeptember 1. 15:04
Újabb fordulóhoz érkezett a Pannon Várszínház és Balatonfüred város együttműködése. A harmadik sikeres FüredFest után most teljes kőszínházi évadot hirdettek. A hosszú távú tervek is kezdenek körvonalazódni, Bóka István polgármester ugyanis néhány éven belül szeretné újraépíteni Balatonfüred színházát. A színházművészetnek komoly múltja van a Balaton-parti városban, ezt szeretnék most újjáéleszteni. Az első néhány év nyilván kísérleti, a Pannon Várszínház, illetve annak igazgatója, Vándorfi László partner a kezdeményezésben, a kockázatokat is vállalva.
1831-ben itt - Balatonfüreden - Kisfaludy Sándor építtette meg az ország harmadik, a Dunántúl első kőszínházát, melyet 1878-ban romboltak le. Balatonfüred sokáig az egész országból idesereglett kiváló vendégszínészeknek volt kedvelt találkozóhelye, gyakran itt fedeztek fel új tehetségeket is. Nem kisebb hírnevet szerzett színészek játszottak Füreden, mint Balogh István, Lendvay Márton, 1837-ben, amikor a budai és Komlóssy-féle társulat egyesült, Déryné Széppataki Róza is it működött. 1862. június havában nyílt meg a gyógyépület mögött a másik, az erdei színház, melyet 1935-ben bontottak le. 73 éve nem volt kőszínházi évad Balatonfüreden.

 

Ismét nagy fába vágtuk a fejszénket – konstatálta a bejelentést Bóka István. Balatonfüred polgármestere hangsúlyozta, hogy a távlati tervek mentén szükség van a Pannon Várszínházzal való együttműködésre, a nyári fesztivál, vagyis a FüredFest sikere pedig azt is bizonyította, hogy kultúra ezen szeletére is szükség van a városban. Kockázat nyilván van, hiszen lezajlott a nyári turistaszezon. 2-3 év alatt viszont megpróbálják bejáratni a bérletes rendszert, utána kiderül, hogy a környéken élők körében mekkora igény van a színházkultúrára. Nagy terveink vannak a jövőre nézve, de a kis lépések taktikájával élünk – fogalmazott Bóka István.



Ami a Pannon Várszínházat leginkább Füredhez köti, hogy itt valóban otthon érezheti magát egy társulat, mert érzi, hogy szükség van rá – mondta Vándorfi László, igazgató. A direktor abban bízik, hogy mivel az északi parton nincsenek nagy távolságok, ezért a környező településekről is jönnek majd színházszeretők. Az előadásokat a Balaton Szabadidő Konferencia Központban, illetve az Anna Grand Hotel színháztermében tartják – az utóbbiban kapnak helyet a kamara jellegű előadások, mint a Kaktusz virága, valamint a Miniszter félrelép. A közelmúltban átadott patinás hotel egyébként a helyszínt, illetve a megfelelő környezetet, ellátást, kiszolgálást is biztosítja. A Balaton Szabadidő Konferencia Központban néhány kisebb átalakításra lesz szükség, mely többek közt az akusztikát is javítja. A küzdőteret két oldalt leválasztják, így a nézőtér 400-450 férőhelyes lesz. Vándori elmondta, hogy a fiatalokra, illetve a gyerekekre is gondoltak, ezért lesz ifjúsági és gyermekbérlet is. Már felvették a kapcsolatot a helyi iskolákkal is, ahol örömmel fogadták a kezdeményezést.

A repertoár összeállításakor arra is figyeltek, hogy prózai és zenés darab egyaránt legyen a bérletekben, igényes, de közönséget vonzó előadások legyenek.

A füredi kőszínházi szezonban a Pannon Várszínház bemutatja a Boldog idő című musicalt, a Kinizsit, a Táncdalfesztivált, az Anna Grand Hotel színháztermében pedig A miniszter félrelép és A kaktusz virága című vígjátékokat. A repertoár részét képezi továbbá ifjúsági és gyerekbérletben a Pál utcai fiúk, a Fehérlófia, valamint Csukás István Ágacska című meséje.

Füssy Angéla
további cikkek
Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért kultúra Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért Simi egy ritka genetikai rendellenességgel született, tízéves, életvidám kisfiú, aki – minden nehézség ellenére – tele van álmokkal. Szeret sütni-főzni, horgászni, barátaival időt tölteni, és legnagyobb vágya, hogy egyszer önállóan járhasson, szabad életet élhessen. tegnap 16:21 Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik kultúra Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik A Flódni című improvizációs színházi est receptje – ahogy egyik alkotója, Stahl Judit fogalmaz – meglepően egyszerűnek tűnik: össze kell keverni a színházi rögtönzést Budapest és más magyar városok elfeledett kultúrtörténeti és gasztronómiai sztorijaival, majd az egészet olyan színészekre bízni, akik a legváratlanabb helyzetekből is képesek jelenetet teremteni. A produkció alapötlete és dramaturgiai váza Judit és lánya, Stahl-Bohus Hanna közös munkájából született meg, őket kérdeztük a veszprémi előadásról, ami március 20-án lesz a Hangvillában. 2026. március 17. 15:53 Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese kultúra Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese Átadták az Amerikai Filmakadémia díjait Los Angelesben, magyar idő szerint hétfő hajnalban. Paul Thomas Anderson filmje, az Egyik csata a másik után tarolt: hat szobrocskát nyert. 2026. március 16. 8:34

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.