A napirendek előtt a közgyűlés Vereskuti Béla volt önkormányzati képviselőre emlékezett, aki 61. életévében, türelemmel viselt betegség után március 14-én távozott közülünk.

Márciusban Horváthné Peterdy Ilona csengőgyűjteménye lett a hónap gyűjteménye, amelynek legszebb darabjaiból a Kossuth-terem előterében nyílt kiállítás.
Napirend előtti kérdések, interpellációk, felszólalások:

Hartmann Ferenc napirend előtti interpellációt intézett Porga Gyula polgármesterhez a Hangvilla témakörében, és felvilágosítást kért arról, hogy: a „Hangvillával” kapcsolatos döntést megelőzően készült-e a Swing-Swing Kft. tőkeemeléséhez és a szolgáltatásvásárláshoz kapcsolódó előzetes pénzügyi számítás a teljes futamidő alatt felmerülő és közvetlenül számszerűsíthető költségekről, ráfordításokról és esetleges bevételekről? Készült-e a tulajdonvásárlással kapcsolatban kockázatelemzés? A pénzügyi számítás hátterét képezi-e az adott projekt egyedi jellegét tükröző üzemeltetési üzleti terv, amely az üzemeltetés során felmerülő főbb költségek, ráfordítások és bevételek mellett az amortizációval megegyező mértékű felújítási alap képzését is biztosítja.
Porga Gyula válaszában kifejtette: a decemberi közgyűlési előterjesztésben részletesen leírták a beruházáshoz kapcsolódó számokat. A Hangvilla fejlesztése szükségszerű, hiszen a VMK-t nem lehet pályázati pénzből felújítani, a fenntartása nagyon drága. A Hangvillát olcsóbban lehet majd működtetni, mint jelenleg a VMK-t. A kockázatelemzések elkészültek, tíz éves üzleti terv tartalmazza a működtetés rendszerét.
Katanics Sándor képviselő napirend előtt azt kérdezte Brányi Mária alpolgármestertől, hogy Veszprém városában pontosan melyek voltak azok a közintézmények, amelyekre 2012-ben már vetett ki építményadót a város, s amelyek a 2011-es évben még adómentesek voltak, de a helyi adókról szóló törvény módosításával lehetővé vált, hogy 2012-től az önkormányzatok építményadót vethessenek ki az eddig adómentességet élvező közintézményekre? A médiában megjelent hírek szerint a veszprémi Cholnoky Ferenc kórházra az önkormányzat 60 millió forintos adót vetett ki. Abban az esetben, ha adómentességet kapnak a szociális, a gyermekjóléti és gyermekvédelmi, valamint a nevelési-oktatási és egészségügyi intézmények, akkor a 2012-es költségvetésbe betervezett és kieső építményadó mértéke várhatóan mekkora összeg lesz, és miből tervezik a kieső bevételeket pótolni?

Brányi Mária alpolgármester elmondta: A Csolnoky Ferenc kórház nonprofit zrt., így kiterjed rá az építményadó kötelezettsége. Az intézmények adójának mértéke adótitok. A parlament előtt 18 módosító indítvány van a helyi adókról, amíg nem derül ki, melyik épül be az új törvénybe, nem lehet biztosat tudni. A várható adótöbblet csak részben kerül be a költségvetésbe.

Katanics Sándor önkormányzati képviselő napirend előtti kérdéscsokrot intézett a polgármesterhez az épülő belvárosi körforgalom ügyében: hány cég nyújtott be a pályázatot?; milyen indokok alapján nyert a most kivitelezést végző vállalkozó?; Igaz-e az a hír, hogy másik pályázó is volt, aki több mint tízmillió forinttal olcsóbban és lényegesen rövidebb határidővel vállalta volna ennek a munkának az elvégzését?; mi az oka annak, hogy az ígért határidőre nem készül el?; fizet-e a várható csúszások miatt majd kötbért a kivitelező?

Porga Gyula válasza: A felhívásra négy pályázat érkezett, ebből kettő volt szabályos, és a kettő közül az alacsonyabb összegű és jobb ajánlatot választotta ki az önkormányzat. A körforgalom május 16-ra elkészül. A Jutasi úti ág november 15-re fejeződik be, ez nagyrészt a belváros-rehabilitációs projekt miatt történik így, illetve a közművek kiépítése miatt csúszik az átadás. A kivitelezőtől nem lehet kötbért követelni, mert rajta kívülálló okok miatt nem tudja május 16-ra befejezni a beruházást.
Forgóné Kelemen Judit képviselő asszony azt kérdezte a polgármestertől, Mit tehet az önkormányzat annak érdekében, hogy a volt ének-zene iskola és a volt mozi épülete ne ilyen romos állapotban álljon a város közepén.
A polgármester válaszolt: Sok veszprémit zavar ez a helyzet. A két épület értékesítése az 1990-es években történt, a felhasználásra vonatkozóan megkötöttségek a szerződésekben nem voltak, így az önkormányzat csak állagmegóvásra és a balesetveszély elhárítására tudja felszólítani a tulajdonost.

Forgóné Kelemen Judit képviselő asszony a kilakoltatási moratórium ügyében intézett kérdést a polgármesterhez: van-e lehetőség arra, hogy önkormányzati tulajdonú, raktározás céljára alkalmas helyiséget biztosítson a város azoknak a családoknak, akik a kiköltözés során nem tudják hova elhelyezni ingóságaikat.
Porga Gyula válasza: Az önkormányzat lehetőséget teremt arra, hogy vagy a bajba jutott családot, vagy a bútorukat ideiglenesen el tudják helyezni. Amint a probléma bekövetkezik, akkor a helyzethez igazodva tudják majd biztosítani a lehetőséget.

Gerstmár Ferenc képviselő arra várt választ a polgármestertől, hogy hány helyen fizethetünk Balatoni koronával?
Porga Gyula válasza: A forgalomba helyezés után 54 elfogadóhely létesült, ez a szám folyamatosan bővül, és Veszprém mellett természetesen még 6 településen fogadják el a helyi pénzt. Nagy az érdeklődés a Balatoni korona iránt, a napokban a belvárosi kereskedőknek tartottak tájékoztatást az elfogadóhelyek előnyeiről. Ha két hónapon belül eléri a 200-at az elfogadóhelyek száma, akkor sikeres lesz a korona.
Nagy Piroska képviselő asszony arra hívta fel a figyelmet, hogy tavasszal, a hótakaró eltűnésével láthatóvá vált a sok szemét a városban, és azt kérdezte a polgármestertől, hogy milyen létszám-lehetősége van az önkormányzatnak az épített és természeti környezet felügyeletére, védelmére? Elégséges-e ez a létszám? Milyen szankciókat szabott ki a város az elmúlt évben, illetve eddig a tavaszi időszakban?

Válaszában a polgármester elmondta, e feladatokat a „VKSZ” Zrt. végzi. 20 fő az utak takarításával, 28 fő pedig a parkok ápolásával foglalkozik. 2012. január 1-ejétől 13 parkőr kezdte meg munkáját a „VKSZ”-nél. 2011-ben 3046 helyszíni bírságot szabtak ki, 811 írásbeli figyelmeztetést és 36 feljelentést tettek.
Stigelmaier Józsefné képviselő asszony arra várt választ Porga Gyula polgármestertől, hogy tervezi-e Veszprém város vezetősége az ebadó bevezetését?
Porga Gyula válaszában kifejtette: az önkormányzat nem tervezi az ebadó bevezetését Veszprémben.

Czaun János képviselő napirend előtti felszólalásra jelentkezett a március 27-ei eredménytelen gyulafirátóti falugyűlés ügyében.
Czaun János elmondta, nagy vitákat generált az érvényességi küszöb meghatározása a februári a közgyűlésen, ám így utólag értelmetlenül, hiszen a falugyűlésen a választók mindössze 9%-a jelent meg, és ebből le kell vonni a következtetéseket. A halk, nyugodt, vagy bizonytalan 91 % otthon maradt, ők azok, akik a nyugalomra szavaztak. Az értelem és az érzelem szavazása zajlott március 27-én – az értelem a Veszprémhez kötődés mellett döntött.
Sürgősségi napirendi pont:
Döntés a TÁMOP-5.3.6-11/1 kódszámú komplex telep-program pályázat benyújtásáról, valamint a Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata által pályázat benyújtásához kötendő konzorciumi megállapodás elfogadása
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Komplex telep-program (komplex humán szolgáltatás hozzáférés biztosítása címmel) pályázatot írt ki. A projekt célja a Házgyári út 1-ben lakók társadalmi integrációjának elősegítése aktív munkaerő-piaci eszközökkel, szociális-, közösségi- és egészségügyi szolgáltatásokkal. Az elnyerhető, vissza nem térítendő támogatás maximális összege 150 millió Ft, a támogatási intenzitás maximum 100%. A pályázat benyújtásának határideje: 2012. április 16.
A pályázat csak konzorciumban nyújtható be, mégpedig úgy, hogy a konzorciumvezető kizárólag a települési önkormányzat lehet – azaz Veszprém önkormányzata. A konzorciumba be kell vonni a Türr István Képző és Kutató Intézetet, a megyei kormányhivatal munkaügyi központját, valamint egy non-profit szervezetet, jelen esetben a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesületet
A komplex telep program időtartama 36 hónap, amely során a házban élő lakóközösséget különböző célcsoportokra bontva speciális szolgáltatásokkal támogatják. Többek között az aktív korúak számára a projekt hosszú távú képzési indít, melynek kezdetén az alapkészségek és -képességek fejlesztésével készíti fel őket a szakmát adó akkreditált képzésekre. A gyermekek számára a program egyéni fejlesztést biztosít 36 hónapon keresztül. A családok részére elsődlegesen a családi életre neveléssel és a szülői szerepek erősítésével kapcsolatos program, foglalkozás és szaktanácsadás lesz a projektben.
A közgyűlés támogatta „Komplex telep-program (komplex humán szolgáltatás hozzáférés biztosítása)” című pályázat benyújtását.
Rendes napirendi pontok
1. napirendi pont
A civil szervezeteknek nyújtható önkormányzati támogatásokról szóló, és a közművelődésről és a művészeti tevékenység támogatásáról szóló önkormányzati rendelet megalkotása
2011 februárjában a közgyűlés elfogadta az önkormányzati támogatásokról szóló rendeletét, amelyben rendelkezik a civil szervezetek támogatásáról. A mostani napirendi pont arról szól, hogy a közgyűlés külön megalkotja a civil szervezeteknek nyújtható önkormányzati támogatásokról szóló rendeletét, és az önkormányzati támogatásokról szóló rendeletét hatályon kívül helyezi.
A hatályos szabályozás értelmében a közalapítványok már nem tartozhatnak a támogatható szervezetek körébe.
A civilek elsődlegesen a városi civil alapnál pályázhatnak működésre és projektre, az eddigiekhez képest új támogatási kategóriaként jelenne meg az egyházi, egyházművészeti értékeket bemutató, nem önkormányzati intézmények támogatása. Az egyesület emellett pályázaton kívül, kérelemre is kaphatnak támogatást.
A közművelődésről és a művészeti tevékenység támogatásáról szóló önkormányzati rendelet-tervezet szerint a művészeti, kulturális tevékenységek körében is pályázati rendszer lép életbe április 1-jétől. Évente egyszer írja ki pályázatát az önkormányzat, a beérkező pályaműveket szakmai bíráló grémium véleményezi, tagjai a Veszprémi Kultúráért Közalapítvány Kuratóriumának tagjai, a támogatási keret felosztásáról a pedig közgyűlés dönt.
A kiemelt művészeti együttesek és kiemelt fesztiválok támogatása körében több évre szóló kötelezettségvállalásról a közgyűlés hozhat döntést; egy évre szóló támogatás esetén a közjóléti bizottság dönthet a kiemelt művészeti együttes támogatásáról, míg a városstratégiai és városmarketing bizottság dönthet a kiemelt fesztivál támogatásáról.

Gerstmár Ferenc önkormányzati képviselő két módosító indítványt intézett a rendelettervezethez:
1. Az önkormányzat támogatásban részesíti az egyházi, egyházművészeti értékeket bemutató, nem az önkormányzat által fenntartott intézményeket. Az egy évre szóló támogatás esetén a támogatási szerződés tartalmának meghatározásáról és a szerződés jóváhagyásáról ne a polgármester, hanem a városstratégiai és városmarketing bizottság hozzon döntést.
2. Miután a munkacsoport (pályázati szakmai bíráló grémium) az éves támogatási keret felosztására javaslatot tesz, a támogatásról szóló döntést ne a polgármester, hanem a közjóléti bizottság hozza meg.
A közgyűlés a két módosító javaslatot nem fogadta be, és az eredeti előterjesztést támogatta.
A rendelet teljes szövege ide kattintva olvasható.
A második napirendi pontban az aktuális jogszabályoknak megfelelően a közgyűlés módosította az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatát, az önkormányzat vagyonáról, a vagyongazdálkodás és vagyonhasznosítás szabályairól szóló, valamint a lakóépületek energiatakarékos felújításának támogatásáról szóló önkormányzati rendeletét.
A napirendi ponthoz több módosító javaslatot nyújtott be Katanics Sándor képviselő a falugyűlés összehívásával és határozatképességével kapcsolatban. Módosító javaslatában szerepel, hogy a falugyűlést ne csak a választókerület képviselője, hanem a választókerületben élő önkormányzati képviselő is összehívhassa; a választópolgárok 5%-ának kezdeményezésére lehessen összehívni falugyűlést (10 % helyett); a falugyűlést a kezdeményezés kézhezvételétől számított 30. nap helyett 15. nap előtti időpontra kelljen összehívni; és a falugyűlés akkor legyen határozatképes, ha a választópolgárok 10 %-a jelen van azon.
Máté Szabolcs gyulafirátóti lakos a szervezéssel kapcsolatban mondta el aggályait, és támogatta, hogy a falugyűlés akkor legyen határozatképes, ha a választópolgárok 10 %-a jelen van azon. Ugyanezt kérte Vogl Mónika gyulafirátóti lakos is, aki kihangsúlyozta, hogy az eredményes falugyűlés után egy kijelölt szakértői csoport tudná megvizsgálni a helyzetet és az esetleges elszakadás következtében kialakuló költségvetési számokat.
Porga Gyula polgármester kifejtette, a rendeletben meghatározott százalékok azt biztosítják, hogy legyen ereje a falugyűlésnek, és az önkormányzat ne szaladjon bele eredménytelen népszavazásba. Emellett minden lehetőség adott jelenleg is, hogy bármilyen szakértő tudakozódjék a kialakult helyzetben.
A közgyűlés Katanics Sándor módosító indítványát nem fogadta be.
A harmadik napirendi pontban a közgyűlés meghozta rendeletét az épített környezet értékeinek helyi védelméről
A rendelet célja a Veszprém város városképe, történelme, identitása szempontjából meghatározó épített értékek védelme, a város építészeti örökségének, arculatának a jövő nemzedékek számára való megtartása, a védett értékeinek fenntartása és jó karban tartásának biztosítása – különösen olyan esetekben, amikor a műemlékvédelemre vonatkozó jogszabályok nem védenek egy épületet, de helyi védelemre viszont érdemesek. A rendelet tartalmazza a védetté nyilvánítás és megszüntetés szabályait, az eljárás lefolytatásának menetét.
Jelenleg 253 védett épület van városunkban, ezekről fotódokumentáció készült, és mindegyik épület külön törzslappal rendelkezik.
A negyedik napirendi pontban a közgyűlés felhatalmazta a városi főépítészt, készítse elő a településrendezési terv módosítását, mivel két veszprémi terület besorolását szükséges megváltoztatni. Az egyik helyszín a CBS Property Zrt. cégcsoportja tulajdonában levő Veszprém, Csererdő, 8705; 1963/2-3-4; 8709; 1963/77 hrsz-ú terület, a másik a 3018/226 hrsz-ú, Jutasi út mellett található telek. Az első esetben az indok a jobb hasznosíthatóság, a másik esetben pedig az, hogy a lakók társasházat kívánnak létrehozni.
5. napirendi pont
A háziorvosi körzetek meghatározásáról szóló önkormányzati rendelet megalkotása
Az előterjesztés szerint Veszprémben felnőtt háziorvosi ellátásban 49 676 fő, házi gyermekorvosi ellátásban 7 713 fő, a fogorvosi ellátásban 57 615 fő részesül.
Tavaly két praxis történt személyi változás nyugdíjazás miatt, és a háziorvosi körzetek nem változnak 2012-ben (csupán az időközben közgyűlési döntés alapján elnevezett korábbi közterületeket kell a rendszerben megnevezni).
Ennek ellenére az előterjesztés szerint a korábbi változtatások eredményeit feldolgozó, egységesen átdolgozott új rendelet megalkotására van szükség.
A közgyűlés támogatta a háziorvosi körzetek meghatározásáról szóló új önkormányzati rendelet megalkotását.
11. napirendi pont
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület értéknövelő beruházásának engedélyezése a TIOP-3.4.2-11/1 pályázati konstrukció keretében
A közgyűlése 2008-ban döntött úgy, hogy a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület használatába adta az önkormányzat tulajdonában lévő Jutasi u. 24-26. szám alatti és a Jutasi u. 28. szám alatti ingatlanokat.
Most a Máltai Szeretetszolgálat pályázati forrásból a Jutasi u. 28-as raktárépületet felújítaná, és éjjeli menedékhely működtetésére alkalmassá tenné 10 fő részére, és a Jutasi u. 24-26. szám alatt működő éjjeli menedékhelyet korszerűsítené.
A közgyűlés hozzájárult ahhoz, hogy a szeretetszolgálat a munkálatokat elvégezze az épületeken.
17. napirendi pont
Döntés a Pápai u. 37. sz. alatti Családok Átmeneti Otthonának jutaspusztai kiváltását célzó pályázat benyújtásáról
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség "TIOP-3.4.1.B-11/1 – Bentlakásos intézmények kiváltása – gyermekvédelmi komponens" címmel pályázatot írt ki, amelynek célja a bentlakásos gyermekjóléti, gyermekvédelmi szolgáltatások fejlesztése.
Az elnyerhető, vissza nem térítendő támogatás maximális összege 300 000 eFt, a támogatási intenzitás maximum 100%. A pályázat benyújtásának határideje 2012. május 30.
A Családok Átmeneti Otthona jelenleg a Pápai út 37. szám alatt található önkormányzati ingatlan egyik szintjén működik, 334 nm területen. Tekintettel arra, hogy az épületben működik az Alkohol és Drog Ambulancia, valamint az épülethez nem tartozik udvar, a jelenlegi jogszabályi előírások értelmében a környezet és az épület sem alkalmas gyermekvédelmi feladatok ellátására. Az előterjesztés szerint a közel 113 millió forint összköltségvetésű pályázat során a Jutaspuszta, Kocsis utcában található, értékesítésre szánt közművesített telken valósulna meg az intézmény új épülete.
Brányi Mária alpolgármester, a napirendi pont előterjesztője elmondta, az ügyben erős ellenállást tapasztalt a korábban rendezett lakossági fórumon a jutaspusztai lakosok részéről, és levelet is kapott abban a témában, hogy ne Jutaspusztára kerüljön az intézmény. Az átmeneti otthonba krízishelyzetbe jutott csonka családok költözhetnek azért, hogy a családban élő kisgyermekek ne kerüljenek állami gondozásba. Az intézményben szigorú házirend működik, és az otthon lakói az intézmény munkatársainak irányításával kerülhetnek ki válságos helyzetükből.

Hartmann Ferenc és Forgóné Kelemen Judit képviselő azt kérte, hogy kompromisszumos megoldásra törekedjen az önkormányzat a helyszín kijelölését illetően. Katanics Sándor szerint az előkészítő munkák során nem vették eléggé figyelembe a helyi lakosok véleményét.
Némethné Károlyi Jolán képviselő hangsúlyozta, hogy jelenlegi helyén nem maradhat a CsÁO, és azt kérdezte a jelenlévőktől, tudják-e, milyen feladatai vannak az otthonnak. Az otthon befogadja például a bántalmazásnak kitett anyákat és várandós anyákat, és csak olyanoknak segíthet, akik abszolút együttműködnek az intézménnyel. Arra kért mindenkit, hogy toleránsak, elfogadók legyünk az elesettekkel kapcsolatban.
Gerstmár Ferenc képviselő az javasolta, hogy a következő időszakban (2012. május 30-ig) külső szakemberek bevonásával mediációs folyamatot folytasson le az önkormányzat, ismertesse meg a jutaspusztai lakosokkal az otthon működését, és kompromisszumos megoldás jöjjön létre.
Zajacz István jutaspusztai lakos felszólalásában kihangsúlyozta, hogy Jutaspuszta zárkózott városrész, amely fenntartással viselkedik minden változást illetően. A városrész sok hiányossággal rendelkezik (buszjárat, orvosi ellátás, bolt, játszótér) – ha ilyen környezetbe helyezik azokat a családokat, amelyeknek befogadásra lenne szükségük, akkor a családok éppen a kitaszítottságot fogják érezni. A jutasi polgárok álláspontja az, hogy amennyiben a mostani előterjesztést támogatja az önkormányzat, akkor a pályázat kiírójához fognak panaszaikkal fordulni. Zajacz István arra kérte a közgyűlés tagjait, hogy további egyeztetések után döntsenek az ügyben.

Brányi Mária szerint a fórumok (Mikszáth utca, Jutaspuszta) időpontjáról minden érintett tudhatott, és nyomatékosította, hogy a Családok Ármeneti Otthona esetében nem az emberek problémásak, hanem a helyzet (haláleset, munkahely-elvesztés, anyagi helyzet, családi viszony), amelybe kerültek. Jutaspusztán nem kell tartani a közbiztonság romlásától, mert nem jellemző, hogy ezeket a családokat bárki is látogatná, és a Pápai úton nem volt precedens rendőrségi intézkedésre.
Gerstmár Ferenc módosító indítványt nyújtott be: a közgyűlés 2012. április 26-án tárgyalja újra a napirendi pontot, és addig további egyeztetések történjenek a kérdésben.
Szőkéné Nagy Zsuzsanna jutaspusztai lakos azt nehezményezte, hogy nem tudják biztosan: még milyen intézményt kíván az önkormányzat Jutaspusztára telepíteni.
Brányi Mária elmondta: négy TIOP-os pályázatot vizsgált az önkormányzat: a családok átmeneti otthona, egy nagykorú fiatalok önálló életkezdését segítő otthon, egy kiskorú gyermekek otthona és az Éltes Mátyás Fogyatékosok Nappali Intézményének korszerűsítését és bővítését célzó pályázatot. A nagykorú fiatalok önálló életkezdéséhez nyújtott otthonának, és a kiskorú gyermekek otthonának pályázatát nem valósítják meg.
Csetényiné Szolnoki Ildikó jutaspusztai lakos hozzászólt a kérdéshez: olyan értesítést kapott levélben, hogy gyermekek otthonát, fiatalok otthonát és családok átmeneti otthonát építenek a háza mellett. Azt kérte az önkormányzattól, üljenek le közösen – nem szociálisan érzéketlenek a jutaspusztai emberek, hanem őszinte tájékoztatást várnak.
Schmidt István irodavezető arról tájékoztatta a jelenlévőket, hogy három intézmény pályázatát vizsgálták, de csak a Családok Átmeneti Otthonát tudták támogatni. Az építési engedélyeztetési eljárást mindhárom intézmény esetében elindították, de csak eggyel fognak élni.
A közgyűlés nem támogatta Gerstmár Ferenc módosító javaslatát.
A közgyűlés támogatta a pályázat benyújtását, és a pályázat előkészítési költségeit biztosítja 21.225 eFt összegig a 2012. évi költségvetés terhére. Emellett felhatalmazta a városfejlesztési irodát a Családok Átmeneti Otthonán kívül egy 12 férőhelyes lakásotthon és egy 12 férőhelyes utógondozói otthon pályázati úton való megvalósításának előkészítésére.
8. napirendi pont
Döntés a „VRIC” Veszprémi Regionális Innovációs Centrum Nonprofit Kft. 2012. évi törzstőke leszállításáról és előzetes döntés az Önkormányzatot a Kft. társasági vagyonából megillető üzletrész adásvétel jogcímén történő átruházásáról
A „VRIC” Veszprémi Regionális Innovációs Centrum Közhasznú Társaságot 1997-ben alapították új, innovatív vállalkozások támogatásának céljából. A társaság jelenleg kiemelten közhasznú társaságként működik, amelyben Veszprém MJV Önkormányzatának, mint alapító tagnak 63%-os tulajdonrésze van. A társaság jegyzett tőkéje: 58 500 000 Ft, saját tőkéje 42 851 000 Ft. A kft. 2005-re olyan inkubátorházat hozott létre irodákkal, laborokkal, amely gyakorlatilag 100%-ban K+F vállalkozásokat segített, ám azok a K+F pályázati kiírások, melyek a VRIC Kft. profiljába illeszkedtek, 2009-től visszaestek, mára gyakorlatilag megszűntek, így mára megszűnt a társaság inkubációs tevékenysége.
Mindennek tudatában – az előterjesztés szerint – az önkormányzat meg kíván válni a kft.-ben lévő üzletrészétől. A kft.-ben tulajdonosai közül a Közép-Pannon Regionális Fejlesztési Zrt., a „VKSZ” Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt., a Magyar Innovációs Szövetség és a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége tartaná meg üzletrészét. Veszprém önkormányzata mellett a Pannon Egyetem és a Veszprém Megyei Intézményfenntartó Központ is el kívánja adni üzletrészét. A Veszprém Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány hivatalosan még nem döntött erről. Emellett az ÖKOPolisz klaszter és az Alliance Klaszter Menedzsment Kft. tulajdonrészt kíván vásárolni a VRIC Kft-ben.
A közgyűlés úgy döntött, hogy hozzájárul a „VRIC” Veszprémi Regionális Innovációs Centrum Nonprofit Kft. törzstőkéjének bruttó 25 000 000 Ft összegre történő leszállításához, és felkérte a polgármestert, kezdjen tárgyalásokat a kft.-ben lévő önkormányzati tulajdonrész eladásáról.
15. napirendi pont
A veszprémi HEMO önkormányzati tulajdonba vételét megalapozó együttműködési megállapodás és bérleti szerződés jóváhagyása
A közgyűlés januárban támogatta a veszprémi HEMO épületének önkormányzati tulajdonba vételét, és felhatalmazta a polgármestert az átvételi folyamat elindítására.
Az átvétel feltétele, hogy az önkormányzat együttműködési megállapodást kössön a Honvédelmi Minisztériummal, a veszprémi helyőrségben állomásozó katonai szervezetekkel és a honvédséghez kapcsolódó civil szervezetekkel. Az önkormányzat vállalja a HEMO-ban a katonai alakulatok rendezvényeinek, valamint a honvédséghez kötődő civil szervezetek működési feltételeinek térítésmentes biztosítását.
Amíg a HEMO átadása nem történik meg, addig bérleti szerződést kell kötni az intézmény üzemeltetésére az önkormányzat és a minisztérium között. Az előzetes egyeztetések alapján a város évi 12 000 Ft (jelképes) bérleti díjat ajánl fel az intézményért, és ajánlatát elküldi a Honvédelmi Minisztériumnak.
A közgyűlés az előterjesztést elfogadta, és felhatalmazta a polgármestert, hogy írja alá az együttműködési megállapodást (amely a napirendi pont után közvetlenül meg is történt), valamint támogatja, hogy a kedvező minisztériumi visszajelzés után maximum 12 000 forintig terjedő összegig (/év) bérleti szerződést kössön az önkormányzat a Honvédelmi Minisztériummal a HEMO kapcsán.
21. napirendi pont
Együttműködési megállapodás megkötése a Magyar Honvédség Légi Vezetési és Irányítási Központtal, és a Magyar Honvédség 54. Veszprémi Radarezredével
2008 őszén önkormányzati költségvetésből egy meteorológiai mérőállomást építettek az MH 54. Veszprém Légtér Ellenőrző Ezred Harmat utcai területén, az ún. „sziklatetőn”. A mérőállomás működtetését 2012-ig az MH 54. Veszprém Légtérellenőrző Ezred látta el, ám a 2011 honvédségi átszervezések miatt a továbbiakban az állomás működtetésének technikai feltételeit az MH 54.Veszprém Radarezred, a szakmai felügyelet pedig a Légi Vezetési és Irányítási Központ végzi. Ezért kell a korábbi, 2008-as együttműködési megállapodás helyett újat kötni.
23. napirendi pont
Előzetes döntés a térfigyelő kamerák üzemeltetéséről
Az önkormányzat a városi rendőrkapitányság kezdeményezésére 2010-ben és 2011-ben 25 térfigyelő kamerát telepített a városban. A törvény értelmében a térfigyelő kamerákat csak a rendőrkapitányság üzemeltetheti (kamerák képének figyelése), ezért a kiépített térfigyelő kamerákat térítésmentes használatba kell adni a Veszprémi Rendőrkapitányság részére.
A Veszprémi Rendőrkapitányság emellett azt kéri – az önkormányzati törvény alapján – a veszprémi önkormányzattól, hogy a korábban elhelyezett térfigyelő kamerák karbantartási költségét az önkormányzat viselje, illetve helyezze ki a jogszabályban előírt figyelemfelhívó táblákat. A térfigyelő kamerák éves karbantartási költsége 2012-ben 550 000 Ft, melynek fedezete az idei költségvetésben rendelkezésre áll. Az azt követő években a várható költség 900 000 Ft évente.
A közgyűlés támogatta az előterjesztést: a térfigyelő kamerákat térítésmentes használatba adja a Veszprémi Rendőrkapitányság részére, és az önkormányzat vállalja a térfigyelő rendszer folyamatos karbantartását, javítását.
22. napirendi pont
A Balaton Volán Zrt-vel megkötött közszolgáltatási szerződés módosítása
Az önkormányzat 2004 decemberében kötött közszolgáltatási szerződést a Balaton Volán Zrt.-vel a helyi közösségi közlekedés 2005. január 1-jétől 2012. december 31-ig történő ellátására. A szerződést most azért módosította, mert az új törvény szerint a hatályos díjak a közszolgáltatási szerződésben jelennek meg.
A 20. napirendi pontban a közgyűlés támogatta, hogy az önkormányzat együttműködési megállapodás kössön a Közép – dunántúli Vízügyi Igazgatóság Veszprémi Szakaszmérnökségével.
A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Veszprémi Szakaszmérnöksége megkereste a veszprémi önkormányzatot, hogy egy országos közfoglalkoztatási program keretében az önkormányzat számára lehetőség nyílna a szükséges közérdekű vízgazdálkodási fenntartási munkák (kézi erővel történő kaszálás, cserjeirtás, parlagfűirtás…) elvégzésére. Az együttműködési megállapodás értelmében az önkormányzat vállalná, hogy 6 fő részére, napi 8 órás munkaidőre, 2012. november 30-ig szakszerű művezetéssel munkalehetőséget biztosít. A munkavállalók felett a munkáltatói jogokat a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság Veszprémi Szakaszmérnöksége gyakorolná. A szakaszmérnökség vállalta a munkavédelmi, tűzvédelmi oktatás megtartását, egyéni védőeszközök (bakancs, védőkesztyű, esőruha, láthatósági mellény, gumicsizma, védőszemüveg) biztosítását.
6. napirendi pont
Együttműködés a Pannon Egyetemmel a rendezvényhelyszínek hasznosítása vonatkozásában
Az előterjesztés lényege, hogy az egyetem és a város szoros együttműködése alapján mind a Pannon Egyetem, mind a veszprémi önkormányzat meghatározza, hogy a tulajdonában, kezelésében lévő intézményekben a másik fél milyen jutányos bérleti díjért tarthat alkalmi rendezvényt.
A Pannon Egyetem a B aulájára, az E kamaratermére, több nagyelőadójára és a tornacsarnokára határozott meg jutányos bérleti díjakat az önkormányzat számára, az önkormányzat pedig a Veszprém Aréna, a VMK, a polgármesteri hivatal, a Petőfi Színház és a HEMO esetében biztosít az egyetemi rendezvényekre csökkentett bérleti díjat.
A díjtételek ide kattintva olvashatók.
7. napirendi pont
A „VKSZ” Zrt. szervezeti átalakulásával kapcsolatos döntés meghozatala, és a Csarnok Kft.-vel megkötött szolgáltatási szerződés díjaival kapcsolatos megállapodás módosítása
A közgyűlés 2012. január 26-án meghozta előzetes döntését a Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt. szervezeti átalakítási folyamatának megindításáról. A döntés arra vonatkozott, hogy a „VKSZ” Zrt.-ből a Veszprém Aréna Multifunkciós és Rendezvénycsarnok ingatlan-együttese és eszközei kiválnak a zrt. pénzügyi stabilitásának fenntartása érdekében. A kiválással történő átalakulás koncepcióját jóváhagyta a „VKSZ” Zrt. igazgatósága és felügyelő bizottsága, valamint közgyűlése is.
A „VKSZ” Zrt.-ből kiváló vagyon a „Csarnok” Veszprémi Csarnoküzemeltető, Rendezvényszervező és Kommunikációs Kft. (Csarnok Kft.) tulajdonát fogja képezni, és a kft.-ben az önkormányzat egyszemélyes tulajdonossá válik. A „VKSZ” Zrt. változatlan társasági formában működik tovább. A szétválás dátuma 2012. május 2.
A 2007 novemberében az önkormányzat és a Csarnok Kft. között megkötött, 15 évre szóló szolgáltatásvásárlási szerződés úgy szólt, hogy az önkormányzat maximum 70 %-os üzemidő kihasználási korlát mellett szolgáltatásvásárlást vásárol a Csarnok Kft.-től. Ez a szerződés érvényét veszti, és a maximum 70 %-os üzemidő kihasználási korlát 7 %-ra csökken, így az önkormányzat évi 25 000 000 Ft + ÁFA értékben köt szolgáltatásvásárlási szerződést a Csarnok Kft.-vel.
2012-ben az önkormányzat a „VKSZ” Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt.-ben 508.500.000 forintos törzstőke-emelést hajtott volna végre, de ez a lépés is érvényét veszti a Csarnok Kft. kiválása miatt.
A „VKSZ” Zrt.-ben és a „Csarnok” Kft.-ben az alábbi ütemezés szerint hajt végre jegyzett tőke és törzstőke emelést az önkormányzat:
- 2012-ben a tőkeemelés mértéke 532.500.000,- Ft. A 2012-ben esedékes I. negyedéves tőkeemelés a VKSZ Zrt.-nél valósul meg 127.100.000,- Ft értékben, a további tőkeemelések a Csarnok Kft-ben – arányosan negyedéves rendszerességgel.
- 2013-tól 2022-ig az éves törzstőke emelés mértéke a Csarnok Kft.-ben 579.827.824,- Ft.
- 2023-ban a törzstőke emelés mértéke a Csarnok Kft.-ben 555.827.824,- Ft.
A közgyűlés az előterjesztést 13 igen és 2 tartózkodás mellett fogadta el.
A kilencedik napirendi pontban a közgyűlés támogatta, hogy az önkormányzat részt vegyen „A munka és a magánélet összehangolását segítő munkahelyi kezdeményezések” című TÁMOP pályázaton.
A pályázat támogatási intenzitása 100%, és lehetőséget kínál arra, hogy a tervezett állami közigazgatási átalakítások (járási hivatalok létrehozása, iskolák és a járóbeteg-ellátó centrum államosítása) következtében átalakuló polgármesteri hivatalt európai uniós pályázati támogatással lehessen újjászervezni, és biztosítani a költséghatékony, magas színvonalú működést.
A pályázaton elnyerhető támogatás összege maximum 15 000 000 Ft lehet.
10. napirendi pont
A Veszprémi Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft.-vel megkötött megbízási szereződés módosítása, és szerződéskötés a Veszprémi Turisztikai Nonprofit Kft.-vel a térségi desztináció menedzsment pályázat végrehajtása érdekében
A Bakony és Balaton Térségi Turisztikai Nonprofit Kft.-ben (térségi TDM) Veszprém MJV Önkormányzata 40,5 %-os tulajdoni hányaddal vesz részt a Veszprémi Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft.-n keresztül (helyi TDM). A Bakony és Balaton TDM nyert a „Helyi és térségi turisztikai desztináció menedzsment szervezetek létrehozására és fejlesztésére” című pályázaton, amelynek tartalma a szervezet létrehozása és a térségi turisztikai marketing feladatok ellátása.
A 2012-es költségvetésben a közgyűlés összesen 33 500 e Ft-ot különített el a turisztikai desztinációs menedzsment feladatok végrehajtására – ebből 29 millió forint működési költség a két TDM szervezet részére, 4 433 190 forint pedig pályázati önrész a térségi TDM számára.
A közgyűlés úgy határozott, hogy 2013-ban 12 343 282 forinttal, 2014 és 2016 között pedig évente 9 258 300 támogatja a térségi TDM pályázati projektjét – amely során a Bakony Balaton TDM kialakítja a térségi szervezet eszközparkját, ellátja a térségi marketingfeladatokat, és koordinálja a térségi turisztikát.
12. napirendi pont
Előzetes döntés közoktatási intézmények átszervezéséről
Az önkormányzata a város legnagyobb intézményfenntartója. Fenntartásában működik 6 körzeti óvoda (7 tagóvodával), 10 általános iskola, 7 középfokú intézmény, 1 önálló kollégium, 1 alapfokú művészetoktatási intézmény és a Nevelési Tanácsadó. A városi fenntartású iskolákba járó diákok száma az elmúlt években (az óvodákat kivéve) csökkent. A közoktatásban tanulók létszáma a 2007-ban 9216 fő, 2011-ben 8679 fő volt (-537 fő).
Az általános iskolai osztályok számában folyamatos csökkenés tapasztalható. (2007-ben 28 nyolcadik osztály volt, jelenleg 21 nyolcadik osztály van a városban.) A gimnáziumi osztályok száma stabilizálódott, míg a szakközépiskolai és szakiskolai osztályok száma csökkenő tendenciát mutat.

(a középiskolai osztályok számának alakulása Veszprémben)
A város jelentős megyei, illetve a Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskola esetén térségi feladatokat lát el. Az állami normatíva átlagosan a képzési költségek kb. 58 %-át fedezi, a többit a saját bevételek mellett az önkormányzatnak kell kiegészítésként biztosítani.
Az előterjesztés szerint a diákok létszámának csökkenése, a munkaerőpiac igényeinek folyamatos változása és a törvények módosulásai, valamint a gazdaságos működtetés szükségessé teszi az intézményhálózat kismértékű átalakítását.
Ebből kiindulva három átalakítási javaslatot fogalmaz meg az előterjesztés.
- 2012. szeptember 1-jétől az Ipari Szakközépiskola és Gimnáziumban a gimnáziumi profil kifutó jelleggel megszűnne.
- 2012. szeptember 1-jétől a Jendrassik-Venesz Középiskola és Szakiskolában a gimnáziumi profil kifutó jelleggel megszűnne. A Medgyaszay István Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium 2012. szeptember 1-jétől 5 évfolyamos, nyelvi előkészítő és emelt szintű sport osztályt indítana – a MKB Veszprém Kézilabda Klub támogatásával.
- 2012. augusztus 1-jétől a Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskola és Diákotthon a Csermák Antal zeneiskolába költözne, ezzel párhuzamosan a Csermák Antal Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tagintézménnyé válna.
Az előterjesztés kiemeli: lényeges, hogy az átalakítások során az oktatás szakmai színvonala ne csökkenjen, az intézményhálózat tovább is magas színvonalon működjön.
Némedi Lajos alpolgármester, a napirendi pont előterjesztője elmondta: az előterjesztés motivációja az, hogy csökken a gyermeklétszám. A jelenlegi oktatási struktúrát nem lehet fenntartani a városban, hiszen csökken az állami normatíva is. A Közalkalmazottak Érdekegyeztető Tanácsa az előterjesztést tudomásul vette. A határozat elfogadása után kezdődhet a részletes egyeztetés, és májusban lehet meghozni a végleges döntést az ügyben.
Katanics Sándor szerint extrém gyorsasággal és nem kellő mértékben előkészítetten zajlik az iskolák átszervezése a városban.
Forgóné Kelemen Judit képviselő véleménye: az oktatás nem demográfiai, hanem pénzkérdés.
Minden intézményi átszervezésnek vannak kockázatai, de a Dohnányi és a Csermák összevonása szükségszerű lépés – mondta Halmay György bizottsági elnök.
Némedi Lajos a felvetésekre reagálva kifejtette: előzetes döntés meghozataláról van szó, az egyeztetés megtörténik minden érintettel, köztük a kormányhivatal képviselőivel is.
A közgyűlés az előterjesztést 12 igen, 1 nem és 3 tartózkodás mellett fogadta el.
14. napirendi pont
A Petőfi Színház használatában álló, Házgyári úton található műhelyház (1965/32 hrsz.-ú „kivett telephely” megnevezésű ingatlan) értékesítésre történő kijelöléséről

A közgyűlés üzleti vagyonná nyilvánította és eladásra jelölte ki a Veszprémi Petőfi Színház műhelyházát (Házgyári út 1965/32 hrsz.), és nyilvános versenyeztetési eljárást hirdet az értékesítésére. Az ingatlan forgalmi értéke 115 millió Ft.
Az önkormányzat biztosítani fogja a műhelyházi funkciót a Petőfi Színház számára.
13. napirendi pont
Döntés egyes korlátozottan forgalomképes vagyoni elemek elidegenítési eljárásának megindításáról
2012-től folyamatosan bővül az önkormányzat által tulajdonba vett és kezelt épületek köre. A Veszprémi Petőfi Színházat már az önkormányzat működteti, a HEMO is az önkormányzat tulajdonába kerülhet, megépül a Hangvilla, ezzel párhuzamosan pedig a VMK főépülete funkcionálisan véglegesen kiürül. Az oktatási szférát tekintve a városban a gimnáziumi osztályok száma állandósult, ám a szakközépiskolai és szakiskolai osztályok száma csökkenő tendenciát mutat.
Az önkormányzat munkatársai elemezték a város tulajdonában lévő, korlátozottan forgalomképes ingatlanállomány körét. Az előterjesztés szerint ez alapján – a racionalizálás érdekében – 2012-ben fontos lenne 8 korlátozottan forgalomképes ingatlant üzleti vagyonná minősíteni, és elindítani értékesítési folyamataikat.
1. A Lovassy László Gimnázium ingatlanján három kereskedelmi funkciójú épület is megtalálható, amelyek helyzete jelenleg nem rendezett. Ezeket az ingatlanokat le lehetne választani a gimnázium területéről, és így értékesíthetővé válnak.

2. Az Ipari Szakközépiskola és Gimnáziumban 2013-tól kifutó jelleggel megszűnik a gimnáziumi oktatás, ennek következtében lecsökken a tanulói létszám, és így – az épületen belüli funkciók összevonásával – felszabadul egy jelentős, az épületnek jól körülhatárolható része a Dózsa György utca felé esően. Az épületegység fizikailag elválasztható az Ipari szakközépiskolát befogadó másik szárnytól, az iskolaépület megüresedett része szeptembertől már nem fogad tanulókat. Ezért a közfunkció ellátásából kivonhatóvá és értékesíthetővé válik.

3. Dohnányi Zeneművészeti Szakközépiskolában jelenleg 72 diák tanul, közülük 41 bentlakásos kollégista. A szűkülő kihasználtság miatt az önkormányzat munkatársai felülvizsgálták a 2080 m² alapterületű jelenlegi intézmény működését. Az előterjesztés szerint a Donhányit 2012-ben átköltöztetnék a Csermák Antal Zeneiskolába, a kollégistáknak pedig részben a Táncsics Mihály Szakközépiskola épületeiben biztosítanának szállást. Az ingatlan átminősítése a szeptemberre tervezett funkcióváltozás után várható.

4. Az előterjesztés szerint a Közgazdasági Szakközépiskola „forfa” épülete nem kapcsolható az intézmény alaptevékenységhez, ugyanakkor felújítása csak nagy költséggel lehetséges. Az épület a megközelíthetősége miatt kedvező piaci paraméterekkel rendelkezik, ezért érdemes lenne üzleti célú vagyonná átminősíteni. A forfa az idei tanév végén felszabadul, utána kezdődhet meg az értékesítése.
5. A Belvárosi tornacsarnok jelenleg az Ipari szakközépiskolához tartozik, ám az előterjesztés úgy fogalmaz, hogy „a létszámcsökkenés miatt az épület önkormányzati tulajdonban való tartós megőrzése nem indokolt, amennyiben a létesítményt használó gyerekek számára az elhelyezés továbbra is megoldható egy fokozatosan kimenő kedvezményes rendszerben.” A tornacsarnok melletti garázssort is külön kívánja leválasztani az iskola területéről az önkormányzat, így a két ingatlanegység külön is értékesíthető lesz.

6. A Budapest utcai orvosi rendelőben öt háziorvosi praxis működik az egészségügyi alapellátás részeként. Az épület ugyanakkor szűk belső terekkel rendelkezik és nem akadálymentesíthető, így az önkormányzat nem tudja biztosítani a ellátás működéséhez szükséges infrastrukturális feltételeket. Az előterjesztés szerint amennyiben az ellátás megnyugtató módon áthelyezhető egy másik helyszínre, a Budapest utcai épület felszabadul, és át lehet minősíteni üzleti vagyonná.
7. A Petőfi Színház Műhelyházának ügyét a közgyűlés a 14. napirendi pontban tárgyalja.
8. A Városi Művelődési Központ és Könyvtár főépülete az 1970-es évek elején épült, és 3709 m² alapterületű. Az önkormányzat az intézményt fokozatosan át kívánja költöztetni 2012-ben és 2013-ban részben a Honvédelmi Minisztériumtól átvett Helyőrségi Művelődési Otthonba, illetve másik részében a Hangvillába. A VMK két épületrésze gépészetileg és fizikailag is könnyen szétválasztható, így amíg 2012-től a színháztermet egy helyi társulat (a Pannon Várszínház) bérli, addig az irodai szakasz 2013-tól kiadhatóvá vagy értékesíthetővé válik. Utóbbi épületrész ma is működő irodaház, ami főként az intézmény gazdasági, irányítási és szakmai igényeit kiszolgáló tevékenységnek ad helyet.
Hartmann Ferenc több ellentmondást is lát az előterjesztésben, ezért nem tudja támogatni.
Forgóné Kelemen Judit több veszély rejlik az előterjesztésben – például a VMK kérdésében, ezért nem támogatja az előterjesztést.
Katanics Sándor szerint az egyház igénye jelenik meg a Belvárosi tornacsarnok és az Ipari kérdéskörében.
Gerstmár Ferenc szerint kiárusítási láz vette kezdetét, reméli, hogy a vizsgálatok eredményét az eladási kényszer határozza majd meg.
Brányi Mária alpolgármester elmondta: az intézmény átszervezési lépések előtt szakmai és pénzügyi vizsgálatok indulnak. Az oktatásszakmai célokhoz fogják igazítani az eljárást az oktatási intézmények esetében.
A közgyűlés 12 igen, 3 nem és 1 tartózkodás mellett támogatta az előterjesztést, és az ingatlanok minősítésének megváltoztatását.
16. napirendi pont
Döntés az Éltes Mátyás Fogyatékosok Nappali Intézményének korszerűsítését és bővítését célzó pályázat benyújtásáról
Veszprémben a felnőtt korú, értelmileg akadályozott személyek ellátását az Éltes Mátyás Fogyatékosok Nappali Intézménye és Gondozóháza végzi.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség "TIOP-3.4.2-11/1 – Bentlakásos intézmények korszerűsítése" címmel pályázatot írt ki, amelynek célja a szociális és gyermekvédelmi intézményrendszer korszerűsítése, és a nyújtott szolgáltatások minőségének javítása az igénybe vevők méltó életkörülményeinek megteremtése érdekében.
Az elnyerhető, vissza nem térítendő támogatás maximális összege 180 000 eFt, a támogatási intenzitás maximum 100%. A pályázat benyújtásának határideje: 2012. március 30.
Pályázat keretében lehetővé válna a Veszprém, Ördögárok utca 5. szám alatti, a VMJV Önkormányzata tulajdonában lévő Éltes Mátyás Szociális Gondozó Ház fogyatékosok bentlakásos intézményének bővítése azon értelmileg akadályozott személyek számára, akiknek ellátása a családjukban nem biztosított vagy családon kívül átmeneti elhelyezést igényelnek.
A közgyűlés támogatta a pályázat beadását, és kötelezettséget vállalt a pályázat előkészítési költségeinek biztosítására 13.850 eFt összegig a 2012. évi költségvetés terhére.
18. napirendi pont
Döntés a TÁMOP-5.3.6-11/1 kódszámú komplex telep-program pályázat benyújtásáról, valamint a Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata által pályázat benyújtásához kötendő konzorciumi megállapodás elfogadása
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Komplex telep-program (komplex humán szolgáltatás hozzáférés biztosítása címmel pályázatot írt ki. A projekt célja a Házgyári út 1-ben lakók társadalmi integrációjának elősegítése aktív munkaerő-piaci eszközökkel, szociális-, közösségi-, és egészségügyi szolgáltatásokkal. Az elnyerhető, vissza nem térítendő támogatás maximális összege 150 millió Ft, a támogatási intenzitás maximum 100%. A pályázat benyújtásának határideje: 2012. április 16.
A pályázat csak konzorciumban nyújtható be, mégpedig úgy, hogy a konzorciumvezető kizárólag a települési önkormányzat lehet – azaz Veszprém önkormányzata. A konzorciumba be kell vonni a Türr István Képző és Kutató Intézetet, a megyei kormányhivatal munkaügyi központjá, valamint egy non-profit szervezetet, jelen esetben a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesületet
A komplex telep program időtartama 36 hónap, amely során a házban élő lakóközösséget különböző célcsoportokra bontva speciális szolgáltatásokkal támogatják. Többek között az aktív korúak számára a projekt hosszú távú képzési indít, melynek kezdetén az alapkészségek és -képességek fejlesztésével készíti fel őket a szakmát adó akkreditált képzésekre. A gyermekek számára a program egyéni fejlesztést biztosít 36 hónapon keresztül. A családok számára elsődlegesen a családi életre neveléssel és a szülői szerepek erősítésével kapcsolatos programokat, foglalkozásokat és szaktanácsadást biztosít.
A közgyűlés támogatta „Komplex telep-program (komplex humán szolgáltatás hozzáférés biztosítása)” című pályázat benyújtását.
19. napirendi pont
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata és Nemesvámos Község Önkormányzata között „Nemesvámos-Veszprém közötti kerékpárforgalmi út kiépítése” tárgyban létrejött együttműködési megállapodás módosítása
Veszprém és Nemesvámos önkormányzata, valamint a Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2011 októberében nyújtotta be „Nemesvámos-Veszprém közötti kerékpárforgalmi út kiépítése” című KDOP-s pályázatát. A Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség a pályázatot 90%-os támogatási intenzitás mellett 299.163. 812 Ft támogatásra érdemesnek ítélte. Az elszámolható összes költség 332.404.236 Ft.
A két önkormányzat közötti megállapodást 2012. január 11-én aláírták, ám az operatív munkafolyamatok pontos rendezése miatt a szerződést több helyen módosítani kell.
A közgyűlés támogatta a megállapodás módosítását.
24. napirendi pont
Döntés a 2012. évi civil keret pályázati kiírásának elfogadásáról
Az előterjesztés szerint a Városi Civil Keretre idén egy alkalommal lehet pályázni a civil szervezeteknek működési támogatás és programtámogatás kategóriákban. A pályázaton rendelkezésre álló keretösszeg 4 000 000 Ft. Az elbírálás során előnyt élveznek a Veszprém városában, különösen a Séd-völgyben megvalósuló és Veszprém város hírnevét öregbítő programok.
A pályázat benyújtási (postára adási) határideje 2012. május 2.
A pályázati felhívást folyamatosan megjelenik a helyi médiumokban, két alkalommal (április 19-én és 26-án) pályázati konzultációra nyílik lehetőségük a szervezeteknek – a polgármesteri hivatal munkatársa, Maurer-Tóth Barbara ifjúsági és civil referensnél –, ezenkívül folyamatosan kérhetnek felvilágosítást telefonon, e-mailben és személyesen az érdeklődők.
A civil törvény értelmében 2012-ben csak az a szervezet részesülhet költségvetési támogatásban, amely letétbe helyezte 2011. évről szóló beszámolóját az Országos Bírósági Hivatalnál. A letétbe helyezés tényét az ajánlott küldemény postai feladóvevényével lehet igazolni.
A közgyűlés támogatta az előterjesztést.
25. napirendi pont
Megállapodás a Civil Ház program működésének biztosítására
Az önkormányzat önként vállalt feladatként a Veszprém Megyei Civil Hálózatért Közhasznú Egyesület szolgáltatásai révén segíti a lakosság önszerveződő közösségeinek tevékenységét.
2011-hez hasonlóan az önkormányzat 2012-ben is biztosítani kívánja a Civil Ház program működtetését, melyhez a Veszprém Megyei Civil Hálózatért Közhasznú Egyesülettel köt határozott idejű megállapodást, és 2012-ben 500.000 Ft-tal támogatja a Veszprém Megyei Civil Hálózatért Közhasznú Egyesület munkáját.
26. napirendi pont
A Kolostorok és Kertek Kft.-vel kötött megállapodás módosítása
Az önkormányzat 2011 márciusában kötött szerződést a Kolostorok és Kertek Kft.-vel a „Kolostorok és Kertek a veszprémi Vár tövében” projekt fenntartására. A megbízás díja 2011-ben 47 millió forint volt, ezt az összeget a közgyűlés a 2012-es költségvetésben 38.000.000 Ft-ra csökkentette. Ezt a módosítást kell átvezetni a megállapodásban.
A közgyűlés az előterjesztést 13 igen és 3 tartózkodás mellett támogatta.
A 27. napirendi pontban a közgyűlés megtárgyalta az önkormányzat és intézményei pályázati tevékenységéről (2011-2012) szóló beszámolót.
2011-ben az önkormányzat intézményei és gazdasági társaságai 490 518 070 Ft pályázati támogatást igényeltek, és 429 282 366 Ft támogatást nyertek el.
Az önkormányzat 2011-ben és 2012-ben összesen 1 519 880 400 Ft európai uniós pályázati támogatást igényelt, és 1 472 842 056 Ft támogatást nyert el, és még 922 949 850 Ft sorsa vár döntésre 2012-ben.
A beszámoló teljes szövege és a részletes táblázatok ezen a linken elérhetők.
A közgyűlés zárt üléssel fejezte be munkáját.