A Prédikátor az ószövetség egyik nagy bölcse, akinek a gondolatai mai világunkban talán aktuálisabbak, mint valaha, mivel a Bibliában talán egyedül ő az, aki elsősorban az ember evilági boldogulását keresi, a mindnyájunk által megtapasztalt határok között. Hogyan lehet örömteli életet élni egy olyan világban, amelyben a halálé és az elmúlásé az utolsó szó? Mit kezdhet magával az ember, ha mindaz, amit tesz, mindaz, amit alkot egy napon a mulandóság áldozata lesz? A Biblia egésze e kérdéseket bizonyos szempontból megkerüli, amikor a halált csupán átmeneti helyzetnek tekinti. Csupán látszat, hogy a halálé volna az utolsó szó. A Prédikátor nem osztja ezt a véleményt, ő elfogadja minden dolgok mulandóságát, halandóságát. Könyvének lényegi mondanivalóját pár mondatban így foglalja össze:
Rajta tehát! Edd jóízűen a kenyeredet és idd vidám szívvel borodat, mert tetteid elnyerték Isten tetszését. Legyenek ruháid mindenkor fehérek, és ne hiányozzék az olaj a fejedről! Élvezd az éltedet feleségeddel, akit szeretsz, elfutó életed minden napján, ami adatott neked a nap alatt, minden elfutó napodon, mert ez az osztályrészed életedben, és fáradozásodban, amivel fáradozol a nap alatt. Mindent, amit kezed talál, tedd meg erődhöz mérten, mert nincs tett, sem értelem, sem tudás, sem bölcsesség az alvilágban, ahová igyekszel.” (9,7-11)
Mivel a Prédikátor gyakran emlékeztet életünk végességére, sokan a feltámadás hitének előhírnökét fedezték fel benne, bár a Prédikátor feltámadásról sosem beszél. Manapság a Biblia egyik legpesszimistább szerzőjeként tartják számon, egyes kutatók egyenesen keserűnek nevezik. Pedig a Prédikátor egyszerűen csak saját korlátai között keresi életének értelmét és boldogulását. Felhívja olvasói figyelmét az élet lehetséges és sokak számára fájdalmasan valós árnyoldalaira, amelyekkel egyébként nem szeretünk számolni. Figyelmeztet, hogy szép terveink és álmaink megvalósulása gyakran bizonytalanabb, mint szeretnénk, s ha meg is valósulnak, általában nem tartanak örökké. A mulandóság eszköze, az idő mégsem ellenség számára. Az időről szóló költeménye így szól:
Préd 3
1 Minden időt vesz igénybe, és megvan az ideje minden foglalatosságnak az ég alatt:
2 Ideje a szülésnek és ideje a meghalásnak,
ideje az ültetésnek és ideje az ültetvény kiszakításának.
3 Ideje az ölésnek és ideje a gyógyításnak,
ideje a rombolásnak és ideje az építésnek.
4 Ideje a sírásnak és ideje a nevetésnek,
ideje a gyásznak és ideje a táncnak.
5 Ideje a kövek eldobásának és ideje a kövek összegyűjtésének,
ideje az ölelésnek és az ölelkezéstől való távolodásnak.
6 Ideje a keresésnek és ideje az elvesztésnek,
ideje az őrzésnek és ideje az elvetésnek.
7 Ideje az elszakításnak és ideje az összevarrásnak,
ideje a csendnek és ideje a szónak.
8 Ideje a szeretetnek és ideje a gyűlöletnek,
ideje a harcnak és ideje a békének.
Érdekes jelenség, hogy az Ószövetség héber nyelvében két szót találunk az időre. Az egyik a mérhető idő, ami egységekre osztható, s években, hónapokban, napokban, órákban fejezhető ki. A másik pedig egy-egy esemény ideje, amikor egy-egy cselekvésnek vagy történésnek kell(ene) bekövetkeznie. A fenti költeményben erről az utóbbi időről van szó. A múló idővel csak akkor kezdhetünk valamit, ha felismerjük, hogy egy adott pillanatban minek van itt az ideje, s e szerint cselekszünk. Emberi életünk boldogulása nagyban függ attól, hogy felismerjük, minek van itt (és minek nincs itt) az ideje.
Az egyes ellentétpárok egészen konkrét élethelyzeteket mutatnak be. Életünk minden eseménye a születés és a halál között történik. E két végpont határozza meg a nekünk kiszabott időt. A következő három ellentétpár az ember tevékenységének két lehetséges irányát mutatja be: van, amikor a már meglévő dolgokat kell elhárítani, máskor pedig lehet újat alkotni. Majd két ellentétpár foglalkozik az ember ellentétes érzelmeivel és azok kifejezésével. A következő öt pár az összetartozás és elválasztás témakörben mozog, az utolsó három pedig alapvető emberi magatartásokat és helyzeteket fogalmaz meg. Az utolsó ellentétpár másként is fordítható: ideje a megosztottságnak és ideje a teljességnek.
Rohanó világunkban érdemes rácsodálkozni arra a rendre, ami bennünket is körülvesz, amiben élünk – és amit gyakran megpróbálunk saját rovásunkra módosítani. Személyes életünkben is megvan mindennek az ideje, s boldogságunk egyik forrása lehet, ha meg tudjuk tenni azt, amire az adott pillanat a legalkalmasabb. S így a fenti költeményt tetszőlegesen folytathatnánk mai példákkal. Hasonlóan járt el Antoine de Saint-Exupéry is Citadella című regényében:
„Mert van ideje a vetőmagvak kiválasztásának, de van a végérvényes választás megtörténte után a termés növekedésén való örvendezésnek is.
Ideje a teremtésnek és ideje a teremtménynek.
Ideje a tűzvörös mennykőnek, amely széthasítja az ég vizeinek gátjait, és ideje a ciszternáknak, amelyekben majd összegyűlnek az elszabadult vizek.
Ideje a hódításnak, de ideje a birodalmak megszilárdulásának is.
Engem, aki Isten szolgája vagyok, vonz az örökkévalóság. …
Van ideje a teremtésnek, de van, méghozzá ezerszer boldog ideje a hagyománynak is.”
