Aranka szerepében
- Mennyivel másabb most ebben a felállásban a Hyppolit, mint amikor Győrben játszottátok? Igaz a Győri Nemzeti Színházban is Bujtor István volt a rendezője a darabnak, de a kollégák mégis csak újak… Milyennek látod például a veszprémi társulatot?
- Van, amiben nagyon hasonlít a győri előadásra, van amiben viszont teljesen más, de épp ez teszi izgalmassá. Ellenkező esetben egy felújítás utáni újra színpadra állítás lenne, de egész másról van szó. Nagyon megszerettem a veszprémi társulatot, már ezen rövid idő alatt is. Profi, jól felkészült, jó ízlésű társaság, akikkel élvezet együtt dolgozni.
- Rengeteget dolgozol. Próbáról, próbára rohansz, s e mellett nem szabad elfelejtenünk, immáron édesanya is vagy.
- Nagyon fáradt vagyok. Ezt csak úgy lehet bírni, ha pontosan összeszervezem a z életem, a feladataim. Amikor beérek a színházba még kell egy óra mire akklimatizálódom, lelkileg is rákészülök a próbára. Utána pedig újra legalább fél óra, mire vissza tudok zökkeni a hétköznapi életembe, az anyaszerepbe. Ami erőt ad az a szeretet, hiszen mind a kettőnek, az anyaságnak és a színházi munkámnak is ez a motorja.
- Nem csak a Hyppolitban játszol, s a színház mellett még ott van a televíziós munkád, és persze a zene, hiszen te elsősorban énekesnő vagy. Elválik egyik a másiktól, vagy épp ellenkezőleg, inkább összeérnek, összeforrnak?
- Semmi nem válik el semmitől. Mindig tudom éppen mi a dolgom. A 2006-ban megjelent Cinema című nagylemezem már bearanyozódott. Idén viszont nem készülök újabb CD elkészítésével. Most nem ez a fontos. A Pesti Magyar Színházban a Mi jöhet még? Című zenés komédiában is főszerepet kaptam. Azt előre nem tudhattam, hogy Bujtor István lesz ennek a színháznak az igazgatója és meghív játszani, de nagyon örültem a felkérésnek.
Mi jöhet még? (Bodrogival és Béres Ilonával)
- És a tévé? A műsorod előkészítésében a beszélgetőpartnerek leszervezésében mennyi munka hárul rád?
- Szerencsére nagyon jó csapatunk van, így igazi csapatmunka folyik a stábon belül. Sokat dolgozunk előre. Közösen ötletelünk, kitaláljuk a témákat, aztán, hogy ezen témákban kiket is kellene megszólaltatni, a gyártás pedig egyeztet. Utána már csak a felvétel előtt kell felkészülnöm, erre viszont rámegy az éjszakám.
- A Magyar Televízió életében nagy kiugrás volt a Társulat. Hogy láttad a rengeteg jelentkezőből és persze a kiválasztottakból, van komoly utánpótlása a szakmának? Olyanok, akik nem csak jó hanggal, hanem igazi kisugárzással, egyéniséggel is meg vannak áldva…
- Azt nagyjából jól lehet látni, kik azok, akik jogosultak arra, hogy egyszer majd megjegyezzék a nevüket. De ehhez a szakmához annyi minden kell… Hétről-hétre… Bennmaradni sokkal nehezebb, és van, aki az úton lévő buktatókat, feszültséget, a tempót nem bírja. Akadnak olyanok, akik nagyon tehetségesek, de nem elég erősek. Ugyanakkor ennek az ellenkezője is létezik, aki szerényebb adottságokkal lett megáldva, de akar, keményen, szívósan dolgozik és bent marad. Ezt előre nem lehet kiszámítani.
- Olyan lett „a társulat” amilyennek elképzeltétek, vagy a felhozatalból választottátok ki a legjobbakat?
- Szikora János, a rendező egy kész koncepcióval jött. Az adott matériából a megfelelő embereket találtuk meg úgy hiszem. Sikerült optimális döntést hoznunk. Most ezt mondom, akkor is ha közben többekért is vérzett a szívem, amikor kiestek.
- Volt, aki megkeresett a társulati tagok közül, hogy tanulni szeretne tőled, segítsd az útját?
- A Társulatból nem. De ők szinte teljesen készen vannak már. S talán nem is hitték, hogy segítenék nekik… Abban az időszakban a felkészülés során megkapták azt, amiben még voltak hiányosságaik. Mások sokan megkeresnek, hogy tanítsam őket, viszont én úgy érzem, nekem is van még mit tanulnom. Egyszer talán az az idő is eljön, amikor tanítani fogok.
- Valaha nagy híre volt a veszprémi Petőfi Színháznak, melynek fénye az elmúlt évek során sajnos megkopott. Kívülről milyennek látod most a színházunkat, újra felemelkedhet a Petőfi Színház, ahol egykoron még Latinovits Zoltán is játszott?
- Két markáns szakember vezeti most ezt a színházat. Mindkettőjüknek a neve minőséget képvisel színházi berkekben, ez lehet rá garancia. Ugyanakkor az, hogy újra Veszprémre fordul-e a figyelem, az nem ezen múlik. A média kialakított egy központosított kulturális életet. A Pécsi Országos Színházi Találkozón kívül szinte nem is beszélhetünk igazi színházi életről. Homogén masszává vált a színház világa. Azon kívül kettéválik ez a világ, van Budapest és a vidék… De az az igazság, hogy ma már Pesten is csak egy két neves színház van, ami komoly közönséget vonz, és a figyelem középpontjában van. Mindezek tudatában én már annak örülnék, ha Veszprém megye szeme ide irányulna.
Győrben Bede Fazekas Csabával
- Te melyik színházban, vagy színházakban szerettél leginkább játszani? Van ilyen, vagy ez rendező, darab és szerepfüggő?
- Nagyon szép éveket éltem meg például Győrben, ahol sok előadásban játszottam főszerepet. De szeretem a budapesti Játékszínt. Új nagy felfedezésem a Pesti Magyar Színház, és fantasztikus felismerés, hogy milyen jó a közeg itt a veszprémi Petőfi Színházban is. Azon kívül a várost is megszerettem. Ha visszagondolok, annyi szép emlékem van, nehéz lenne közülük egyet, vagy csak párat kiemelni.
- Ha egyszer a gyermeked felnő, és azt mondja neked: anya színész szeretnék lenni – mit mondasz majd neki?
- Ha lebeszélném róla hazudnék, s azzal őt is hazugságra, képmutatásra nevelném. Ez egy szép szakma – de nehéz és sokszor fájdalmas is. Őszinte leszek hozzá, hogy felelősségteljesen tudjon dönteni. A legfontosabb, hogy élete minden pillanatában ott legyek mellette, a barátja lehessek, akkor a döntéseiben, a választásaiban is tudni fogja, hogy támaszkodhat rám.
