A magyar történelem leghíresebb asszony alakjait a városunk múltjához kötődnek, hiszen már első magyar királynénk, Gizella sorsa összefonódott a város történetével – jelentette be István a veszprémiek előtt. Így folytatta, a királynék városa címet valójában az indokolja, hogy a veszprémi püspökség Szent Mihály székesegyházának kegyura, Gizella királyné és az ő utódai voltak.
A Gizella napok 21. évfordulóján a magyar történelem nyolc kiváló asszonya látogat Veszprémbe. Ezek a királynék képviselik a magyar történelem históriáit, hiszen a 11. századtól a 18. századig ölelő időszakban ők voltak kiválóságaink férjük mellett állva, vagy a trónon foglalva helyet – mondta Gizella királyné a pénteki történelmi játékok megkezdése előtt.
A Kolostorok és kertek rendezvényterére kilátogatók közelről megismerkedhettek a Csókakői Hunokkal, akik íjász bemutatójukkal nyűgözték le a közönséget, a Megyer Sarja Hagyományőrző Egyesület pedig lovaikon hajtottak végre sok gyakorlást igénylő feladatokat. Műsorukban elhangzott, számukra azért fontos ez a tevékenység, mert „tudnunk kell honnan jöttünk ahhoz, hogy tudjuk, hova tartunk.”
Pető Ádám
– Mintegy hét éve alakult az egyesület Veszprémben – tudtuk meg Pető Ádámtól, aki egyre több barátot „állított maga mellé”, s végül a hobbiból komoly tevékenység lett. Eleinte csak ősmagyar harcművészettel foglalkoztak, később más korszakok is helyet kaptak a programban, s megjelentek a középkori játékok. Elsősorban lovas emberek az egyesület tagjai, a központ pedig Szentgálon található, ott szoktak gyakorolni, felkészülni a produkciókra. A mozdulatok elsajátítása mellett arra is időt kell szakítani, hogy a lovak megszokják a közönséget, a hangos zenét, a gyors mozgásokat. Az egyesület szóvivője elmondta még, egyelőre csak az országon belül hívják őket, de szívesen eleget tennének külföldi meghívásnak is, de nem panaszkodnak, évente mintegy 40 szereplésük van.
A pénteki nap folyamán bemutatkoztak még Gizella bajor lovagjai, avagy Szauerwein Tibor lovas kaszkadőr és csoportja, a III. Béla Lovagrend pedig tánccal köszöntötte a királynét. A nap a Zagyva banda népzenei koncertjével zárult.