Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 22. Beáta
Veszprém
8°C
2026. március 22. Beáta
Veszprém
8°C

Petra az Arénában

2012. május 18. 19:10
A Petra rockegyüttes világkörüli turnéja során június 6-án a Veszprém Arénában lép fel.

A Petra együttest a keresztény rock és kortárs keresztény zene úttörőiként tartják számon. 1972-ben alakultak, nevük a görög szikla szóból származik.

A kezdetben 4 fős zenekar 2006-ban formálisan kettészakadt, de 2010-ben már új albumot dobtak a piacra. A jelenleg 5 fős formáció egy tagja egyike az együttes alapítóinak.

A rock, mint az evangelizáció új műfaja eleinte megosztotta a gyülekezeteket és a pásztorokat, ezért kezdetben kis helyszíneken, például kávéházakban, parkokban, templomokban játszottak. Később igyekeztek megismertetni a keresztény zenét a koncertkedvelőkkel is. Az eltelt évek során az értük rajongó tömegeken kívül számtalan művészre gyakoroltak óriási hatást.

A Petra az első keresztény zenekar, amely bekerült a Hard Rock Cafeba. Az együttest 13-szor jelölték Grammy-díjra, s 4-szer meg is kapták ezt az elismerést. 10 alkalommal Dove-díjat nyertek, s alakulásuk óta 20 stúdió albumot készítettek.

40 éves fennállásukat a korábbi jubileumokhoz hasonlóan nagyszabású világturnéval ünneplik. Amerikán, az USÁ-n kívül koncerteznek Európában, így Magyarországon is.

Veszprémi zenés evangelizációjuk június 6-án, szerdán 18 órakor kezdődik a Veszprém Aréna színpadán.
 

vehir.hu
további cikkek
68 emberrel 27 órányi izgalmas beszélgetés egy kötetbe sűrítve kultúra 68 emberrel 27 órányi izgalmas beszélgetés egy kötetbe sűrítve A képernyőről a lapokra költözött a veszprémi StúDió podcast. Dióssy László és Wéber László népszerű beszélgetőműsorából a páros kiválasztott 68 „megkerülhetetlen” embert, akiknek az interjúit kötetbe foglalták. A péntek délután a Betekints Hotelben tartott bemutatón több érdekes és olykor megmosolyogtató kulisszatitkot is felfedtek a szerzők a könyvről. tegnap 13:11 Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért kultúra Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért Simi egy ritka genetikai rendellenességgel született, tízéves, életvidám kisfiú, aki – minden nehézség ellenére – tele van álmokkal. Szeret sütni-főzni, horgászni, barátaival időt tölteni, és legnagyobb vágya, hogy egyszer önállóan járhasson, szabad életet élhessen. 2026. március 18. 16:21 Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik kultúra Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik A Flódni című improvizációs színházi est receptje – ahogy egyik alkotója, Stahl Judit fogalmaz – meglepően egyszerűnek tűnik: össze kell keverni a színházi rögtönzést Budapest és más magyar városok elfeledett kultúrtörténeti és gasztronómiai sztorijaival, majd az egészet olyan színészekre bízni, akik a legváratlanabb helyzetekből is képesek jelenetet teremteni. A produkció alapötlete és dramaturgiai váza Judit és lánya, Stahl-Bohus Hanna közös munkájából született meg, őket kérdeztük a veszprémi előadásról, ami március 20-án lesz a Hangvillában. 2026. március 17. 15:53

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.