A történelem ritkán hoz egymás után szerencsés fordulatokat. Egy-egy örvendetes esemény után gyakran újabb, a korábbiaknál nagyobb nehézségekkel kell megküzdeni. Így volt ez Izrael történelmében a babiloni fogságból való hazatérés után is. Izrael ugyanis különböző nagyhatalmak közti ütközőterületté vált, s az ország politikai vezetői csupán annyit tehettek, hogy megpróbálták a lehető legjobb kapcsolatokat kiépíteni az éppen legerősebb nagyhatalommal. A legfontosabb nagyhatalom eleinte a Perzsa birodalom volt, azután Nagy Sándor hódított a Közel-Keleten, akinek utódai évszázadokon keresztül viaskodtak egymással, aminek aztán a Római birodalom terjeszkedése vetett véget. Izrael legfőbb célja ebben a helyzetben az volt, hogy megvédje Jeruzsálemet a benne álló templommal, és így biztosítsa a zsidó egyistenhit fennmaradását. Ekkor már csak álmodni lehetett a régi szép időkben megélt dávidi uralomról, amikor még maga Izrael volt nagyhatalom. Természetesen többekben felmerült a kérdés, mi az alapja ennek a változásnak, miért nem képes Izrael a maga régi ragyogásában fellépni a különféle nagyhatalmak ellen. Hiszen az elődök is Istenben bízva nyertek háborúkat, ha ők ugyanabban az Istenben bíznak, hol maradnak e győzelmek? Voltak, akik megpróbálták megszervezni a fegyveres ellenállást, ami hosszabb-rövidebb időre sikerrel is járt, hosszútávon azonban nem tudta biztosítani Izrael függetlenségét. A nagyhatalmak mindvégig erősebbnek bizonyultak.
A fenti kérdések megválaszolására a Kr.e. 3-2. században egy új szellemi irányzat, az ún. apokaliptika vállalkozott. Az apokaliptika feltételezi, hogy Isten egy előre meghatározott terv szerint vezeti a történelmet. Amit a történelmi összefüggések csupán sejtetnek, azokat bizonyos kiválasztott embereknek feltárja Isten (innen az apokaliptika szó, ami feltárást jelent), akik az Istentől kapott információkat a kor elképzeléseinek megfelelő, gyakran homályos képekben közlik kortársaikkal. Az apokaliptikus művek szerzői általában álnéven írnak, s a közölni kívánt adatokat egy régi, neves ember szájába adják. Ezt manapság okirat-hamisításnak mondanánk, akkoriban azonban ez volt az egyetlen útja annak, hogy egy ember nyilvánosságot szerezzen gondolatainak. S ha valaki képes volt megfelelően egy régi bölcs szájába adni gondolatait, tulajdonképpen már maga is megérdemelte, hogy ugyanilyen bölcsnek tartsák.
Így keletkezett a Bibliában olvasható Dániel könyve is. E könyvben egy Dániel nevezetű bölcs ifjúról szóló legendákat olvashatunk. Dániel a babiloni fogság idején élt, Jeruzsálemből hurcolták Babilonba, ahol bölcsességének köszönhetően nagy karriert futott be. A Kr.e. 3-2. század zűrzavaraiban e legendákat különféle látomások leírásával bővítették ki. A látomások azt a célt szolgálták, hogy az akkori kor eseményeit világítsa meg „felülről”, feltárva az arra az időre vonatkozó isteni terveket. Ha ma olvassuk ezeket az értelmezéseket, általában kevesebbet értünk belőlük, mint magukból az eseményekből. Ezt a könyvben szereplő látnokok is hasonlóan élték meg, ezért látomásaikat gyakran egy angyal magyarázza meg és teszi érthetővé a látnok ill. rajta keresztül az olvasóközönség számára. Az így felsorakoztatott képek azért is érdekesek, mert ezek nagy hatással voltak a Biblia később keletkezett könyveire, majd ezeken keresztül a képzőművészetre. Az alábbiakban egy ilyen látomást olvashatunk, ami Isten szempontjából világít rá a történtekre.
Dán 7
1 Baltazárnak, Bábel királyának első esztendejében Dániel álmot látott fekvőhelyén; látomás jelent meg szeme előtt. Az álmot rögvest leírta. Így hangzik: 2 Ezt jelenti Dániel: Éjszakai látomásomban azt láttam, hogy íme, az ég négy szele a nagy tenger ellen támadt. 3 A tengerből négy hatalmas vadállat bukkant fel. Mindegyik különbözött a másiktól. 4 Az első olyan volt, mint az oroszlán, de sasszárnyai voltak. Láttam, amint kitépték a szárnyait, de aztán fölemelték a földről, s mintha ember lett volna, két lábára állították, sőt emberi szívet is kapott. 5A második vadállat, lám, olyan volt, mint a medve; félig fölegyenesedett, s a szájában a fogai között három borda volt. Így biztatták: "Kelj fel, és egyél sok húst!" 6 Majd ismét más vadállatot láttam. Ez párduchoz hasonlított. Hátán négy madárszárnya volt. E vadállatnak négy feje volt és hatalmat kapott. 7 Ezután, íme, éjszakai látomásomban egy negyedik vadállatot is láttam. Félelmetes, rettenetes és szörnyű erős volt. Hatalmas vasfogai voltak: falt és rágott, a maradékot pedig széttiporta a lábával. Egészen más volt, mint a többi vadállat, tíz szarva volt. 8 Amint a szarvakat figyeltem, lám, még egy kis szarv nőtt ki közöttük. De előbb az addigi szarvak közül hármat kitéptek. Lám, ezen a szarvon emberi szemhez hasonló szemek voltak, meg fennhéjázón beszélő száj.
9 Amint néztem, egyszer csak trónokat állítottak fel, és az Ősöreg leült. Ruhája fehér volt, mint a hó, fején a haj tiszta, mint a gyapjú. Trónja lobogó lángból volt, kerekei meg izzó parázsból. 10 Tűzfolyó eredt belőle és folyt tovább. Ezerszer ezren szolgáltak neki, és tízezerszer tízezren álltak előtte. Ítéletet tartottak, és felnyitották a könyveket. 11 Aztán láttam az elbizakodott beszédek elhangzása után, amelyeket a szarv hirdetett, magam láttam, hogy megölték a vadállatot, testét darabokra vágták és tűzre vetették. 12 A többi vadállat is elvesztette hatalmát, de egy meghatározott időre még életben maradhattak. 13 Láttam az éjjeli látomásban, hogy íme, az ég felhőin valaki közeledik. Olyan volt, mint az Emberfia. Amikor az Ősöreghez ért, színe elé vezették. 14 Hatalmat, méltóságot és királyságot adott neki. Minden népnek, nemzetnek és nyelvnek neki kellett szolgálnia. Hatalma örök hatalom volt, amely nem enyészik el soha, és királysága nem megy veszendőbe.
15 Nekem, Dánielnek emiatt megrendült a lelkem, s elmém látomásai megzavartak. 16 Odamentem az ott állók közül az egyikhez, és megbízható felvilágosítást kértem tőle mindezek felől. Szóba állt velem, és megmagyarázta nekem a dolgok értelmét: 17 "Ez a négy hatalmas vadállat négy király, aki hatalomra jut a földön. 18 De a Fölséges szentjei nyerik el a királyságot, és az országot örökké birtokolni fogják, örökkön-örökké."
19 A negyedik vadállatról is szerettem volna bizonyosat tudni, amely egészen különbözött a többitől, és igen rettenetes volt. Fogai vasból voltak, karmai meg bronzból. Falt és rágott, a maradékot pedig széttiporta a lábával. 20 Továbbá a fején levő tíz szarvról, s arról a másikról, amely kinőtt és amely előtt a három szarv lehullott. Ennek szemei voltak, és fennhéjázón beszélő szája, és nagyobbnak látszott, mint a többi szarv. 21 Láttam, hogy ez a szarv hadat viselt a szentek ellen, s legyőzte őket, 22 míg el nem jött az Ősöreg, és igazságot nem szolgáltatott a Fölséges szentjeinek, s míg el nem érkezett az idő, és a szentek el nem foglalták a királyságot. 23 Így válaszolt: "A negyedik vadállat (ezt jelenti): egy negyedik ország lesz a földön, amely különbözik a többi országtól. Ez felfalja, összetiporja és szétzúzza az egész földet. 24 A tíz szarv (ezt jelenti): ebből az országból tíz király jut hatalomra. Utánuk pedig egy másik kerül uralomra. Ez különbözik a többiektől, és három királyt megaláz. 25 Beszédeket mond a Fölséges ellen, és eltiporja a Fölséges szentjeit. Azt tervezi, hogy megváltoztatja az időket és a törvényeket. Mindnyájan a kezébe kerülnek egy időre, két időre és egy fél időre. 26 Akkor ítéletet tartanak, s megszűnik uralma, széttiporják, úgyhogy végleg megsemmisül. 27 Azután a Fölséges szentjeinek népe nyeri el a királyságot, a hatalmat és a legnagyobb országot az egész ég alatt. Az ő országa örökkévaló ország lesz, neki szolgál, és neki engedelmeskedik minden uralkodó." 28 Itt végződik a jelentés. Engemet, Dánielt, gondolataim úgy megrémítettek, hogy arcom színe is elváltozott. A dolgot jól szívembe véstem.
Az itt leírt látomást Dániel a babiloni udvarban látja, az elbeszélés szerint a Kr.e. 6. században. A négy különböző vadállat, ahogyan ezt neki is elárulják, négy olyan országot jelképez, ami a Babiloni birodalomtól kezdve meghatározza Izrael történelmét. A könyv olvasói, akik a Kr.e. 2. század közepén éltek, gyorsan felismerték e négy birodalmat. Az első vadállat a babiloni uralmat jelöli, amelyben Dániel is élt, őket követték a médek, a perzsák és Nagy Sándor vezetésével a görög uralkodók. Az állatok jellemzésének fő célja az általuk okozott szenvedések szemléltetése. A rettenetes, torz külsővel és nagy hatalommal fellépő vadállatok abból az őstengerből jönnek elő, ami az Istennel ellenséges lények lakóhelyeként volt ismert. E nagyhatalmak tehát megpróbálják tönkretenni mindazt, amit Isten felépített, fő céljuk a pusztítás. Az utolsó vadállat tíz szarva egyértelműen tíz királyra utal, ebből arra következtethetünk, hogy a többi vadállatokat jellemző számok (vagyis a második vadállat szájában lévő három borda ill. a harmadik vadállat négy szárnya ill. feje) is az uralkodók számát jelöli. Természetesen a negyedik vadállat a legijesztőbb, annak is a tizedik szarva, amelyik nagy dolgokat mond – és ezzel arányosan nagyokat pusztít. E tizedik szarv egy bizonyos tizedik királyt jelképez, a szerző és olvasói korában uralkodó görög királyt, IV. Antióchosz Epifánészt, aki valóban sokat háborúzott többek között Izrael területén is.
A vadállatok leírását követi a mennyei ítélet leírása. Ekkorra már elterjedt a végső igazságszolgáltatás nézete, amely szerint a földön véghezvitt tettekért mindenki igazságos ítéletben részesül, ami meghatározza az ember túlvilági sorsát. Ennek megfelelően mind a négy vadállatot elítélik. Ez azért fontos, mert ezzel mind a négy nagyhatalom Isten ellenségeként jelenik meg, amelyek a maguk idejében megkapják a megfelelő büntetést. Az ítélet leírásában Isten az Ősöreg képében jelenik meg. A történelem folytatásáról pedig az emberfia gondoskodik, aki itt egy emberalakú lény, de a vadállatokhoz hasonlóan nem egy embert, hanem egy országot, méghozzá Izraelt szimbolizálja. Az eddigiektől eltérően ő nem a tengerből, hanem a mennyből jön elő, vagyis abból a szférából, ahol az Istennek kedves lények tartózkodnak. Az emberfia az egyetlen olyan lény, amelyik eljut az Ősöreg elé, s akit nem ítélnek el, hanem aki hatalmat kap. Az isteni hatalom birtokában az emberfia Istennek tetsző módon fog uralkodni a föld minden népén, vagyis a látomás szerint IV. Antióchosz Epifánész uralkodását Izrael felemelkedése és világuralma követi.
A látomás ebben a formában nem teljesedett be, hiszen a görög uralkodókat Izrael uralma helyett a rómaiak követték, akiket e látomásban az eddigieknél is borzasztóbb vadállattal kellett volna ábrázolni. A látomás megírásának nem is az volt a célja, hogy történelmi időjárásjelentés gyanánt bemutassa a jövőt. E látomással a jelent akarták új, mennyei szempontból bemutatni: A már-már elviselhetetlen politikai igazságtalanság, elnyomás és vallásüldözés úgy jelenik meg, mint a boldog beteljesedés felé tartó történelem egy szakasza. A jelenkori égbekiáltó igazságtalanság nem múlik el igazságos ítélet nélkül, hanem mindenki megkapja a megfelelő igazságszolgáltatást. S az ember azóta sem sokat változott: ma is szükségünk van az igazságra, s arra a bizalomra, ami feltételezi, hogy létezik a megmásíthatatlan igazságosság. Ha erről lemondunk, olyan jövőt építünk, amit egy újabb, ma már talán inkább robotok és gépek képeit hordozó „vadállattal” lehetne szimbolizálni…
