Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
6°C
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
6°C

Mozgalmas hét előtt állunk

2012. május 22. 21:22
A Tánc Fesztiválja egy darabka Veszprém lelkéből – hangzott el a rendezvénysorozat nyitóelőadása előtt, kedden este a Petőfi Színházban.

A Tánc Fesztiválja XV. Országos és Nemzetközi Kortárs Összművészeti Találkozó nyitó előadásának a Petőfi Színház adott otthont kedden este. Vándorfi László fesztiváligazgató örömét fejezte ki, hogy a veszprémi teátrumban köszönthették első este a közönséget. – A fesztivál fő támogatója Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata, valamint a mindenkori közönség – fogalmazott.


Némedi Lajos

Veszprém szépítésén túl fontos dolog a város működtetése, ezen belül kiemelt szerepet kap a megyeszékhely lelkének gondozása, ez pedig nem más, mint az évente visszaköszönő rendezvények, fesztiválok, művészeti alkotások sora – mondta Némedi Lajos alpolgármester. Úgy fogalmazott, Krámer György és Vándorfi László áldozatos munkájának köszönhetően az elmúlt másfél évtizedben van pár nap, amikor Veszprémben a táncé a főszerep. A Tánc Fesztiválja egy darabka Veszprém lelkéből.


Kőrösi Csaba

A fesztiválnyitó alkalmából a Petőfi Színház igazgatója, Oberfrank Pál gondolatát Kőrösi Csaba színművész olvasta fel. A tánc szent ügy, mert isteni adomány a testünk és az a csodálatos képesség, amellyel táncművészeink elkápráztatnak bennünket estéről estére. Minden elkövetek, hogy a kultúra, benne a kortárs táncművészet is végre méltó helyre találjon ebben az országban – üzente Oberfrank Pál, aki a kedden este a Pécsi Nemzeti Színházban lépett fel.


Krámer György

A fesztivál zsűrijét Krámer György művészeti vezető mutatta be. A fellépők produkcióját kritikus szemmel figyeli majd Artner Szilvia Sisso szakújságíró; Kutszegi Csaba táncművész, szakíró; a zsűri elnöke pedig Szakály György Kossuth-díjas táncművész. Keleti Éva egészségi állapotára való tekintettel visszalépett a zsűrizéstől. Természetesen idén is várják a nézők szavazatait is.

A XV. Tánc Fesztiválja eseményeinek központi helyszíne a Városi Művelődési Központ, ezen kívül a Petőfi Színházban, a Latinovits-Bujtor Játékszínben és a Dubniczay-palotában láthatunk még előadásokat.

A fesztivál öt napján összesen 12 együttes lép színpadra: Bozsik Yvette, Ladányi Andrea, a KET (Közép-Európa Táncszínház), a Mándy Ildikó Társulat, a Duda Éva Társulat, a Duna Táncműhely, Fehér Ferenc, a Forte Társulat, a PR-Evolution Dance Company, valamint a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház. Versenyprogramon kívül láthatjuk a legújabb hazai formációt, a Bloomot, akik amerikai körútjukról érkeznek városunkba, és a Pannon Várszínház saját produkcióját, a Psyché nightot.
 

Cseh Zoltán
Kovács Bálint
további cikkek
Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért kultúra Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért Simi egy ritka genetikai rendellenességgel született, tízéves, életvidám kisfiú, aki – minden nehézség ellenére – tele van álmokkal. Szeret sütni-főzni, horgászni, barátaival időt tölteni, és legnagyobb vágya, hogy egyszer önállóan járhasson, szabad életet élhessen. 2026. március 18. 16:21 Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik kultúra Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik A Flódni című improvizációs színházi est receptje – ahogy egyik alkotója, Stahl Judit fogalmaz – meglepően egyszerűnek tűnik: össze kell keverni a színházi rögtönzést Budapest és más magyar városok elfeledett kultúrtörténeti és gasztronómiai sztorijaival, majd az egészet olyan színészekre bízni, akik a legváratlanabb helyzetekből is képesek jelenetet teremteni. A produkció alapötlete és dramaturgiai váza Judit és lánya, Stahl-Bohus Hanna közös munkájából született meg, őket kérdeztük a veszprémi előadásról, ami március 20-án lesz a Hangvillában. 2026. március 17. 15:53 Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese kultúra Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese Átadták az Amerikai Filmakadémia díjait Los Angelesben, magyar idő szerint hétfő hajnalban. Paul Thomas Anderson filmje, az Egyik csata a másik után tarolt: hat szobrocskát nyert. 2026. március 16. 8:34

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.