Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Borban az igazság

2012. június 18. 9:00 // Forrás: Veszprémi Petőfi Színház
Borban az igazság, borban a vigasz! címmel zenés vigasságra hívja a nézőket a Veszprémi Petőfi Színház június 22-én (pénteken) este nyolc órakor a városban található Hotel Historia és Historante étterembe.

A most elkészült produkcióban színpadra lép Módri Györgyi, Szeles József, Kőrösi Csaba és Szűcs László. Zenei munkatárs Völgyesi Gyöngyi, a színészek nótáit Kalló Zoltán hegedűművész húzza el.

Az est szerkesztője Szeles József színművész elmondta: a műsorban felcsendülnek az opera és operettirodalom, valamint a magyar nótavilág remekei, melyeket versekkel, vidám prózákkal, tréfás jelenetekkel, humoros írásokkal fűszereznek. Az előadás célja, hogy hetven percben egy könnyed, szórakoztató, jó hangulatú esten a nézők felejtsék el a gondjaikat, s egy pohár bor mellett kulturált mulatás közben érezzék, milyen az, ha valóban "borban az igazság, borban a vigasz."

Az előadásban többek között olyan népszerű dalok hangzanak el, mint a Hej, cigány, Hajmási Péter, Déli bábos Hortobányon, Kék nefelejcs, A lányok, a lányok..., Hétre ma várom a Nemzetinél. A tervek szerint a zenés vigasságot a nyár folyamán több helyszínen is előadja majd a Veszprémi Petőfi Színház.

vehir
vehir
vehir
vehir.hu
további cikkek
_Z2A7887
_Z2A7887
_Z2A7887
A kreatív ipar fellegvára lehet a CODE A március elején megnyitott új, veszprémi Digitális Élményközpont, a Center of Digital Experiences – rövidebb nevén CODE – jóval több egyszerű turistaattrakciónál: intézményként a régió kreatív iparának egyik motorjává kíván válni. ma 15:53
mozgo_csutortok-9
mozgo_csutortok-9
mozgo_csutortok-9
Zene nélkül mit ér a film? Hogyan születnek a filmzenék – és fordítva: hogyan épül egy film meglévő slágerek köré? Ezekről a témákról beszélgettek a MOZ.GO egyik csütörtöki paneljén az Expresszóban. ma 16:55
ldm-10 (1)
ldm-10 (1)
ldm-10 (1)
Nagy László és Kondor Béla barátsága a művészetben él tovább Szöveg és vizualitás találkozása, amikor két egykori barát művészeti produktumai egy lapon, pontosabban egy kiállítótérben jelennek meg. Nagy László, költőt és Kondor Béla, festőművész, grafikust életükben már-már testvérbarátság kötötte össze, most pedig Veszprémben nyílt meg az a kiállítás, ami e két meghatározó művészi karakter munkásságát játékos, ámde elegáns módon köti össze. Mindez a Laczkó Dezső Múzeumban, ami így egyértelműen helyet bérelt magának a hazai irodalomtörténetet is a legmagasabb szinten bemutató intézmények között. ma 0:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.