Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Orbán Éva hetedik lett az Eb-n

2012. július 1. 17:48 // Forrás: Németh Attila, VEDAC
A VEDAC kalapácsvetője egy helyet javítva selejtezőbeli helyezésén hetedikként zárt Helsinkiben.

A pénteki selejtezőben elért 67,89 méteres dobásával a harmadik olimpiájára készülő Orbán Éva nyolcadikként jutott be a Helsinkiben zajló atlétikai Európa-bajnokság 12-es döntőjébe. Korábban ez még nem sikerült a VEDAC kalapácsvetőjének, így már a döntőben való részvétel is remek eredménynek számított.


Orbán Éva (archív fotó)

A finálé első sorozatában Orbán Éva 66,81 méterrel nyitott, ami a 11. helyre volt elég, és egy érvénytelen kísérletet követően csupán egyetlen dobása maradt arra, hogy bekerüljön a legjobb nyolc közé, és folytathassa a versenyt. A harmadik kísérletre 67,92 méterre szállt a kalapács, ami azt jelentette, hogy a 7. helyre lépett elő magyar lány, és újabb három kísérletet hajthatott végre. A folytatásban már nem tudott tovább javítani az eredményén, két érvénytelen dobás után, az utolsó sorozatban 66,83 méterrel zárt.

A kontinensviadalt a lengyel Anita Wlodarczyk nyerte 74,29 méterrel, Orbán Éva számára a dobogóhoz magyar csúcsot kellett volna dobnia, aminek ezúttal nem volt realitása. Az elért 7. hely mindenképpen remek eredménynek számít, a métereken van még mit javítani a közelgő londoni olimpiáig.

A magyar csapat három érmet szerzett Helsinkiben. Férfi kalapácsvetésben magyar Európa-bajnokot avattak Pars Krisztián személyében (79,72), férfi 400 méteren Deák-Nagy Marcell bravúros teljesítménnyel (45,68) ezüstérmet szerzett, férfi diszkoszvetésben pedig Kővágó Zoltán állhatott fel a dobogó harmadik fokára (66,42).

Portré a Londonra készülő atlétával: Olimpiai döntőt érhet a rutin

vehir.hu
Melczer Zsolt

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.