Kár, hogy a gyerek még nem tudja megmondani a frankót… Vagy igen?
„Na figyeljetek. Nekem kicsit zavaros ez a bölcsi dolog. Lehet, hogy csak nem értek minden fontos szót, pedig már milliószor hallottam őket ha ez a téma – pl.: magán, állami, minimálbér, főnököm, stb. -, bár azt hiszem inkább nálatok van valami gubanc. Teljesen egyértelmű, hogy magatokat győzköditek, nem engem.
Anya, jó lenne, ha végre elmondanád, mi is ez a „bölcsi” valójában. Értem én, hogy nagyon jó lesz nekem ott, meg sok játék van, meg aranyos nénik és sok kisgyerek. Elárulom, hogy nekem itthon is jó, itt is vannak játékok, te is aranyos vagy, és én nem szeretnék sok kisgyerek közé menni. A játszótéren is kiakasztanak egy idő után.
Annak is örülnék, ha megmagyaráznád, miért szomorú a szemed, amikor beszélsz róla? Mégsem annyira tuti hely? Lehet, hogy igazából az egy nagy pocak, amiben elfér mindaz, ami szerinted nekem jó! A barack is jó volt nekem, mégis akadt némi probléma amikor kicsit sokat ettem belőle… Na mindegy, nem értelek…
Apa, te még titokzatosabb vagy. Amikor a bölcsire terelődik a szó, mindig látom azt a pici mosolyt a szád sarkában. Azt, amit akkor villantasz meg, amikor egy néni lehajol hozzám, hogy megcsipkedje az arcomat. Nem tudom, miért örülsz neki, mert azokban, amiket bámulsz nincs is tej. Nem azért nagyok. De ezt neked már tudnod kéne.
Így aztán azt is, hogy ahol nincs kaja, ott nem jó lenni. Rendes tőled, hogy majd te odaviszel, meg jössz is értem, és közben kiabálós zenét hallgatunk majd együtt, de először jó lenne tudnom, milyen is az a hely pontosan. Ja, és áruld már el, hogy most akkor ott fogtok hagyni engem? Mert arról nincsen szó, hogy ott lennétek velem. Légy férfi, mondd meg a tutit, kérlek!!!
Csak így ne nézzetek. Vigyorgok, nem látjátok?! Most meg mi van? Anya, vigyorgok, ne pityeregj már!!! Na, klassz hely lehet ez a bölcsi. Igen, már nagy vagyok; igen már itt az ideje, hogy önállóbb legyek; igen, én is szeretlek. Csak mondjátok már el, hogy valójában mi van?! Hogy odamegyünk? Végre valami. Na, akkor megnézem magamnak azt a „bölcsit”. De most ehetnénk valamit? Elfelejtettétek az uzsonnát. Bőgjek?!”
Aztán vagy bölcsi lesz, vagy nem. Miközben mi ezen agyalunk, észre kell vennünk, hogy vannak körülöttünk olyanok, akik a párválasztásnál tartanak, pedig már évek óta anyák szeretnének lenni. Nagy szerelmek, csendes társak, és kalandok. Buckák az anyává válás útján. Nem könnyű a helyzet. De ez már legyen egy másik történet…
