Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 21. Benedek
Veszprém
12°C
2026. március 21. Benedek
Veszprém
12°C

Hiányszakmák és képzések

2012. szeptember 25. 16:28 // Forrás: Pannon Egyetem
Hiányszakmák és munkaadói igényekre épülő képzések környezetbarát és fenntartható kialakítása, fejlesztése a Pannon Egyetemen című pályázat ünnepélyes projektzáróját tartották meg kedden.

A projekt 2010. június 1-én indult, a sikeres intézményi pályázat három alprojektjének megvalósítására. A pályázati kiírás a felsőfokú szakképzés, a szakirányú továbbképzés, illetve piaci szereplők közreműködésével megvalósuló rövid időtartamú, képzettséget adó képzések kidolgozására és fejlesztésére összpontosított. A megvalósításban a Pannon Egyetem Georgikon Kara, a Mérnöki Kara a Felnőttképzési Intézet segítségével három képzés- és digitális tananyag-fejlesztési programot valósított meg összesen 234 123 874 forint elnyert támogatási összegből, 95 százalékos támogatási intenzitás mellett.

A támogatók és együttműködők széles köre állt a projekt mögé. A szakmai támogatók aktívan részt vettek a tananyagfejlesztésben a fejlesztések megtervezésétől egészen az elkészült tananyagok lektorálásáig biztosítva azt, hogy a gyakorlatorientált megközelítés mindvégig érvényesüljön - ismertették a projektzáró eseményen.

Elsőként Butsi Zoltán, a Pannon Egyetem Projekt Irodájának vezetője köszöntötte a résztvevőket és ismertette, hogy a jelen pályázat hogyan illeszkedik a Pannon Egyetem oktatási–kutatási és innovációs tevékenység-rendszeréhez. A köszöntő után Gál Balázs projektmenedzser mutatta be a TÁMOP-4.1.2/A konstrukciót, illetve a most záruló 2010. évi kiírás fő célkitűzéseit, azok mentén a projekt fő tartalmi elemeit. Szász Lőrinc, a projekt szakmai vezetője ismertette a lezárult pályázat eredményeit, az egyetem és a piaci szereplők együttműködését a pályázat kezdetétől a kivitelezésen át az elkészült digitális tananyagok szakmai lektorálásáig. Ezt követően dr. Budai Péter (Növényvédelmi szakmérnök képzés), Dr. Varga Csilla (Műanyagipari mérnök-asszisztens képzés) és Somogyi Viola (Fenntartható Fejlődési szakember képzés) az egyes alprojektek képviselői mutatták be a szakmai eredményeket és az elkészült digitális tananyagokat.  

vehir.hu
további cikkek
A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. 2026. március 19. 11:06 Új együttműködések a Pannon Egyetemen Pannon Egyetem Új együttműködések a Pannon Egyetemen Két új partnerségi megállapodás aláírása, egy új egyetemi magazin bemutatása és több jövőbe mutató kezdeményezés is szerepelt a Pannon Egyetem márciusi sajtótájékoztatójának napirendjén. Az intézmény vezetői hangsúlyozták: az egyetem célja nem csupán a hallgatók magas színvonalú képzése, hanem a régió fejlődésének támogatása, a tehetségek korai gondozása, valamint a tudomány és a gyakorlati tapasztalatok összekapcsolása. 2026. március 10. 21:42 Harmadszor vehettek hangszert a kézbe a veszprémi gyerekek közélet Harmadszor vehettek hangszert a kézbe a veszprémi gyerekek Harmadik alkalommal érkezett Veszprémbe a Hangszert a kézbe! roadshow, melynek célja, hogy a gyerekek közvetlen tapasztalatokat szerezzenek a hangszerekkel. 2026. március 4. 17:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.