Lehetne pusztába épített összeszerelő-üzem vagy irodaház a mezőn, hisz kívülről még szögesdrót sem jelzi, hogy börtönhöz érkeztünk. A beléptetés már szigorúbb: egyenruhás őr és fémkereső fogad, mobiltelefon a kisszekrénybe – kifelé majd visszakapjuk.
A fogvatartottak is érzik a szigort, az intézet 2003-as nyitása óta senki sem próbálkozott szökéssel – legalábbis az épületen belülről. Külső helyszínről már ketten is megléptek, igaz, egyikőjük sem töltött hatvan percnél többet szabadlábon.
Az intézetparancsnok Németh Éva bv. ezredes a felügyelet következetességének tudja be a rendet. Persze nyilván visszatartó erőt jelentenek az infrás áthatolásérzékelők, a detektoros kapuk, és az acélhálós vasbetonfalak, amiket átfúrni lehetetlen, de ha sikerülne is, vakfolyosóra jutna a próbálkozó.
És az sem mellékes szempont, hogy itt nincsenek nagyítéletesek, senkinek sincs tíz-húsz éve kifigyelni, melyik őr árnyékában kéne kisétálni. A „veszprémiek” zöme ugyanis előzetesben ül, ítéletre vár. Évente legalább hatszor cserélődik a társaság, aminek legfájóbb következménye, hogy az „átutazók” kevéssé vigyáznak a körletekre.
