Idegileg vagy fizikailag, teljesen mindegy. Mert hirtelen apán van a sor, aki jó, ha tudja hol van a sok minden eleje. A helyzet tragikomikus, de a fény ott van az alagút végén! Ott kell lennie…
Szóval azt gondolom, hogy amikor egy anya éppen éli a kis mindennapjait, nagyon jól tudja, hogy hol vannak a határai. Csak sajnos nem mindig ismeri ezt el, vagy éppen elismerné, csak nincs kit segítségül hívnia. Így aztán húzza tovább az igát, egyre kócosabb a haja és az idegrendszere is…
Egészen addig mehet ez így, míg az az áldott szervezet nem nyom egy „reset”-et. Amikor anya már nem bírja tovább, és vagy ki- vagy felborul. Ilyenkor aztán lehet sírni azon, hogy nem vette figyelembe: a gyerek családba érkezik, és nem anyucihoz. Azaz nem kellett volna megkukulni egyedül, mert tulajdonképpen segítség az van, és mivel anya a legfontosabb, már csak maga miatt is kellett volna élni vele. No de ez már mindegy is…
Tehát eljutunk odáig, hogy anyának mennie kell. Nem is akárhova, hanem a rettegett kórházba. Nem is egy napra, hanem legalább háromra. A legjobb eset az, ha a kistestvér érkezik, a legrosszabb pedig, ha a mentő. Mindegy, anya hirtelen kilép a képből, és a kanapén ott ül apa és a gyerek. Vagy gyerekek. Néznek bambán, és talán mindannyian arra gondolnak, hogy „Úristen! Mit fogunk enni?!”
Aztán beindul a gépezet. Apa hirtelen mos-főz-takarít, és nagyon jóban lesz az anyóssal, az anyjával, a szomszédokkal, a nőtestvéreivel, mindenkivel. Ez pedig így van jól. Ha szerencséje van, a környezetében feléled a régi falusi szellem, és mindenki visz valami jót. Elsősorban kaját, esetleg szavakat, vagy csak egy „hogy vagytok?”-ot.
Eközben anya igyekszik nem belegondolni abba, hogy eddigi közös életükben apa mit rontott el, a papírzsepi kimosásától kezdve a kávé megsózásán át, a kutya bolt előtt felejtéséig. Ha van egy kis esze, akkor anya csak magára figyel, és bízik a Teremtőben, hogy gondját viseli annak, akinek kell, akkor, amikor kell. Mert nincs más választása. Éppen ezért ez egy jelentős fordulópont az anyáknak. Főleg azoknak, akik maguktól nem jutottak el idáig, nekik ehhez egy kórház kell…
Arról már ne is beszéljünk, hogy a gyerek ilyenkor lesz lázas, vagy nyűgös, vagy valami. Olyasmi, amit eddig nem produkált, ezt csak apának tartogatta, vészhelyzet esetére, hogy felmérje, mennyit bír. Mert anyát már tesztelhette eleget. Hogy aztán akkor mi lesz, amikor anya hazatér? Apa vajon megértőbb lesz a gyerek pedig önállóbb? Vagy mindenki megsértődik, és anyának küzdenie kell a pikszisért? Bármi megtörténhet. De ez már legyen egy másik történet…
