Október 1-jén huszadik alkalommal rendezte meg a Simonyi általános iskola és a VEDAC az atlétikai Köztársaság Kupát, melyen közel harminc Veszprém megyei iskola tanulói vettek részt, két dobószámban (kislabda, súly), két futószámban (2000 méter valamint a 2000-es és 2001-es születésűek 60 méter illetve az 1998-ban és 1999-ben születettek pedig 100 méter) indulhattak, illetve két ugró számban, távol- és magasugrásban mérhették össze erejüket a veszprémi Egyetemi Stadionban.
A versenyt Porga Gyula polgármester és Polgárdy Imre, a megyei közgyűlés alelnöke nyitotta meg, valamint köszöntőt mondott a Simonyi iskola igazgatónője, Ebele Ferencné is. A megyei iskolák többségének részvételével, jó hangulatban zajlott a rendezvény, a gyerekek körében osztatlan sikert aratott a város által felajánlott sütemények és üdítőitalok.
Kungl József főszervező tájékoztatása szerint összesen 265 érmet osztottak ki a sportolóknak a verseny után.
A Veszprém megyei iskolák rangsora az alábbiak szerint alakult:
1. Fekete István-Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola, Ajka 343 pont
2. Reguly Antal Általános Iskola, Előkészítő Szakiskola, Zirc 163 pont
3. Gábor Áron Általános Iskola, Hajmáskér 119 pont
Veszprém Megyei Jogú Város iskoláinak sorrendje:
1. Dózsa György Általános Iskola 223 pont
2. Báthory István Általános Iskola 199 pont
3. Padányi Bíró Márton Katolikus Gimnázium és Szakközépiskola 172 pont