Bármennyire is hihetetlen, de elsősorban mindannyian gyalogosok vagyunk. Két lábon (olykor – kizárólag Dionüszosz megkülönböztetett tisztelete miatt – négykézláb) érjük el imádott járművünket, legyen az két avagy igen sok kerekű (tán még lánctalpas is), de a Teremtőtől öröklött futóműveink juttatnak el minket minden olyan helyre, ahova a technika (ne essék szó a tilalmakról, mert azokat szelektíven értelmezzük) még nem engedi meg a benzinszag bevitelét.
Tehát: gyalogosan. Ha rajtam múlna, jogosítványhoz kötném a gyaloglást is, s az első órában vaksötétben, esőben, „csíkozó” ablaktörlős autóban furikáztatnám két olyan település között, ahol sem közvilágítás, sem járda nincs, ráadásul az ott közlekedő biciklik mindegyikéről lelopták a lámpát. Egészen biztos, hogy jót tenne a „kiképzés”. A második órában fékpróbás gyakorlatok következének. Tessék kiszámolni, hogy az útra kilökött bábu előtt meg tud-e állni vagy nem. Mindezen tudással felvértezve már komolyabb feladványok is következhetnek a gyalogos jogosítványra aspirálók számára. Ilyen például a ruhatár megválasztása. Aki feketéhez sötétszürkét választ, köteles póttételt húzni. Ha pedig fényvisszaverő csíkkal ellátott mellényt kér (vagy netán táskát, szatyrot, fejfedőt), akkor jutalom elemlámpát kap. Az így kiképzett gyalogos immáron bátran indulhat el a forgalommal szemben. A csoda pedig az lenne, ha fejében a megszerzett tudással, vállán-mellén a sárga „visszaverővel” beballagna egy biztosítóhoz, s ott 10%-os kedvezménnyel kötnék meg balesetbiztosítását…
A járművet vezető egyén már nehezebb, olykor konokabb fajta. Hogyisne?! Nála az erő! A fizikai fölény szellemivé emelkedik, s annak tudatában pattan nyeregbe, ül kormányhoz, fogja a gyeplőt (ilyen is van), hogy az erősebb okosabb is. Magasabbról lát (hacsak nem jön szembe egy nyolclámpás kamion), pompás fékje van, beépítették az ABS, BBS, ESP, HVG, MTK, FTC stb. rendszereket. A fék-asszisztens úgyis megállítja, az oldalcsúszás-gátló úgyis visszatereli, a radar úgyis érzékeli, de még tán a bóbiskálásából felrévedő anyós is. Nyomja hát a jobboldali pedált egészen a padlóig, s sok mazsola meg csak ugrál szanaszét mindkét irányból…
Két apróságról azonban megfeledkezik: a fizikának vannak törvényei, s azokat büntetlenül áthágni nem lehet; a másik pedig az emberi tényező. Az evolúció csúcsán (?) álló ember is hibázhat, ráadásul épp akkor, amikor az végzetessé válhat…
Ősz lévén, kezdjük a lábbelivel. Kinek van kedve hidegben tocsogni strandpapucsban? No, így van a járgányunk is: köll a jó kis esőgumi, később a téli. Nem öreg, töredezett, kopott, mert az csak arra jó, hogy megtámassza maga fölött a karosszériát.
Kicsit beljebb és feljebb haladva a gumiktól pofákat és tárcsákat láthatunk. Ők csapatmunkában vannak, akár a szánhúzó kutyák. Ha egyik gyorsabb vagy lassúbb, máris oda a szán egyenesfutása. Így vagyunk a fékekkel is. Olyan egyszerre kell dolgozniuk, mint a menetelő katonáknak.
Lassan elérjük a csípőmagasságot: itt vannak a lámpák. Ha ezek közül az egyiket légi irányításra használjuk, a másikat a kocsi orra előtti diók összeszedésére, sehogyan sem látunk előre. Nem baj, van ködlámpa. Vakít, így aztán csak lelassít a szembejövő.
Bejutván az utastérbe, bőségesen találkozhatunk hasznos szerkentyűkkel. Ilyen a biztonsági öv, a temérdek kapcsoló, a gumisapkáját vesztett pedálsor. No meg a fűtés-szellőzés. Vacogva vagy félig megfőve utazzak?
Sokakat zavar az összevissza kelebóláló ablaktörlőlapát. Célszerű a csomagtartóba dobni. Igaz, így korlátozódik a kilátás lehetősége, de a szélvédőt is kikaphatjuk, úgyis karcos, mint a murci, amit a pincéből hoztunk. Úgyse szondázza ki a zsaru…
Mindezek alapján döntsük el: meleg szoba, jó könyv, forró tea, kellemes zene vagy… vagy férfias küzdelem az úton az elemekkel, a fizikával, a kiszámíthatatlannal, ám a biztos visszatérés tudatával…
