Először akkor érzi magát egy nő nőnek, amikor anyukája magassarkújában végigcsoszog a lakáson. Ez kb. 3 éves kor körül következik be, és akkor a férfiak szerint ez egy nagyon cuki dolog! Sőt, még a nőknek is tetszik, mert ettől kezd valaki beletartozni a körbe. A körbe, oda ahova születni kell, mint azt említettem volt.
Aztán jön az első ovis puszi. az valamikor 6 éves korunk előtt következik be, és általában utólag meg kell állapítanunk, hogy nem éppen a leghelyesebb csoporttársunktól kapjuk, viszont a legpasisabbtól. Mert mi ettől leszünk még nőcibbek, ő pedig még pasibb. Arról nem beszélve, hogyha otthon kiderül, akkor apukánk is rájön, hogy itt egy nővel van dolga, a kiscsaj átalakulóban van.
Aztán persze jön a többi nőcis dolog, a szoknyák, a szandik, a topánok, a csatok, a masnik, a kardigánok, a babák, a rózsaszín és árnyalatai. Egyre jobban elmerülünk a részletekben, rájövünk, a nők általában alul vannak, ciki ha szőrösek, és ők szülik a pasikat is. Azaz minden idióta kamasz haverunknak van egy anyukája, aki nő, és aki nyilván találkozott annak idején idióta kamasz fiúkkal, csak már nem emlékszik.
Aztán felnövünk. Első komolytalan kapcsolat, aztán a többi majdnem komoly, aztán végre egy komoly. Közben kitaláljuk, hogy mi milyen nőcik is vagyunk valójában. Mármint cicababák, harcos hercegnők, túraegerek vagy éppen irodakukacok. Végtelen lehetőség van, nem egyszerű megtalálni a tutit. Váltogatni persze ér, de azért mindenkinél van egy alapeset. Vagy változat, vagy mi.
Aztán férjhez megyünk, asszony lesz belőlünk, és alig várjuk, hogy anyák legyünk. Elvégre az a női mivoltunk csúcsa, nem? Legalábbis elméletileg ez így van. Mert az, hogy közben változtak az idők, a körülmények, és a lehetőségek - még nincs annyira az agyunkban. Mármint olyan szempontból, hogy nem feltétlenül ez a csúcs. Nem kell lenézni azt, aki máshogy gondolja.
Ezt akkor fogjuk igazán átérezni, amikor az anya kinyírja nőt. Jó esetben - és természetesen átvitt értelemeben - csak egy rövid időre. Minél előbb jutunk túl a nehezén, annál előbb leszünk újra nők. Hiszen lehet, hogy anyának lenni sokszor szívás. De az is biztos, hogy a legnagyobb dolog a világon, ahol a legtöbb szeretetről beszélhetünk. Ha nyálasan hangzik, akkor is így van. Én már tudom. Éppen ezért lassan búcsúznom kell, kedves olvasóim! Hogy hogy? Ez már legyen egy másik, utolsó történet...
