Mint arról korábban beszámoltunk, Lepsényi Boglárka zsinórban harmadik világbajnoki címét is bezsebelte a november elején Brnóban rendezett junior és női lábtenisz világbajnokságon, ahol éremkollekcióját két bronzzal is gazdagította a párosban és hármasban elért remek eredménynek köszönhetően.
A háromszoros világbajnok Lepsényi Boglárka Pál Tamás szövetségi kapitány jobbján
A viadal első napján mindhárom szakágban a csoportmeccseket bonyolították le. Egyéniben – bár az elmúlt évekhez képest sokat erősödött a mezőny – a riválisok megszorítani sem tudták a veszprémi sportolót, aki mindegyik meccsét 2:0-ra nyerve csoportelsőként jutott tovább.
Párosban (Hordós Anita és Körösi Evelin társaságában), valamint hármasban (Ferenczi Annával és Vadász Biankával kiegészülve) is a legerősebb ellenfél ellen kezdtek a magyarok. Előbbiben a szlovákok ellen óriási csatában, utóbbiban pedig a házigazdától viszonylag simán kaptak ki. Mivel azonban az összes többi csoportmeccset megnyerték, mindkét szakágban másodikként jutottak tovább.
– A másnapi egyéni elődöntőben a francia lánnyal kerültem össze, s két szettben nyertem. Így döntőbe kerültem, amelynek teljes nyugalommal tudtam nekiindulni – kezdte a visszatekintést a napközis nevelőnőként dolgozó sportoló.
– Sikerült magamban tisztázni azt, hogy csak úgy nyerhetek, ha nem engedem a cseh Lucie Vokacovának, hogy ő irányítson. Tudtam, hogy nem szabad hagynom, hogy ő támadjon, hogy ide-oda ütögesse a labdát, mert minél többet kellett volna futnom, annál nehezebb lett volna hiba nélkül kivitelezni az egyes technikai elemeket. Erre összpontosítottam, és ez sikerült. Próbáltam az adott helyzetnek megfelelően használni, amit tudok: hol ütöttem, hol pedig átbelsőztem – lehetőség szerint a bal láb irányába – a játékszert. A szerváimat nehezen tudta venni, így két szettben tudtam nyerni – emlékezett az immáron háromszoros világbajnok, aki a különböző viadalok alkalmával gyakran találkozik fizikálisan jóval erősebbek ellenfelekkel, labdaügyességével azonban ezt kiválóan tudja kompenzálni.
Szintén a második napon párosban hatalmas, három szettes csatát vívtak a házigazdákkal a kiválóan teljesítő magyarok, akiknek teljesítményét a külföldi szakemberek is dicsérték. Hajszálon múlott, hogy nem ők kerültek ki győztesen az összecsapásból, így azonban a bronzért küzdhettek a franciák ellen, ahol három játszmában diadalmaskodtak.
Hármasban a szlovákok ellen két szettben alulmaradt Pál Tamás szövetségi kapitány triója, a harmadik helyért folyó csatában aztán ismét a gall csapat következett. Itt két szettben nyertek a mieink, megszerezve a hölgyek harmadik érmét. Ez utóbbi mérkőzés volt egyébként az egyetlen, amelyen Lepsényi egy percet sem játszott, hogy pihenhessen az egyéni döntő előtt.
A 2009-ben Európa-bajnoki címet is begyűjtő klasszis elmondta, hogy a legfőbb problémát az összeszokottság hiánya jelenti a „társas” szakágakban, hiszen a munkahelyi és iskolai elfoglaltságok miatt szinte csak a versenyeket közvetlenül megelőzően van lehetőség a közös gyakorlásra. Ráadásul a megmérettetés is kevés, hiszen anyagi fedezet híján ritkán tudnak részt venni külföldi női tornákon.
– Jövőre Európa-bajnokságot rendeznek, amelyen természetesen szeretnénk elindulni. Jó lenne addig több megmérettetésen részt vennünk, illetve több közös összetartáson együtt gyakorolnunk, folyamatosan edzésben lennünk és a hiányosságokat valamilyen módon behoznunk – fogalmazott Lepsényi, aki a fővárosban dolgozik, a Szentendrei Kinizsi HSE igazolt versenyzője, igazi otthonának azonban Veszprémet tekinti.
A lábteniszező fenomén megköszönte a felkészítését segítő Egyed Zoltán munkáját, valamint Bácskai Sándor támogatását, amiért egész évben bármikor használhatja a veszprémi egyetem betonos pályáját. Hozzátette: nagy segítség lenne számára, ha a hidegebb időszakban is lenne lehetősége egy veszprémi teremben gyakorolni a hétvégi napokon.
A 35 esztendős kiválóság mára már megtanult együtt élni a sportágát övező mostoha körülményekkel. Nem kesereg azon, hogy háromszoros világbajnokként miért nem érdemel némi támogatást, több segítséget, figyelmet. A játék iránt érzett olthatatlan szerelme továbbra is motiválja, s úgy érzi, hogy amíg ő a legjobb a legnehezebbnek számító egyéni szakágban, képviselni kell hazánkat a nagy seregszemléken.
– A lelkesedésem még mindig megvan, de már előfordult, hogy elgondolkodtam azon, hogy folytassam-e még az egyénit, a lábtenisz legnehezebb és legnagyobb felkészültséget igénylő szakágát. Aztán arra jutottam, hogy amíg itthon én játszom ezt legjobban, képviselnem kell országunkat az Európa- és világbajnokságokon. Az, hogy a felkészültségem elég-e ahhoz, hogy ott is szép eredményt érjek el, az már ott derül ki…
