Örkény István Sötét galamb című ritkán játszott drámáját mutatták be december 1-jén a Latinovits-Bujtor Játékszínben.
Nem komédia, és a vége nekem inkább tragédiába hajlik. A Sötét galamb 1949-ben játszódik, főhősnője bányászcsaládból származó fiatal apáca, aki a zárda feloszlatása után a védett kisközösségből kikerül a zajló életbe. A darab vígjátéki fordulatokkal beszéli el Glória nővér jellemfejlődésének, átalakulásának stációit – míg végérvényesen Ilona lesz belőle. De sem az eredeti drámában, de Hargitai Iván rendezésében végképp nem egyértelmű a mű happy endje, hogy vajon révbe ér-e Glória/Ilona (Dobra Mária) Guszti (Horváth Illés) oldalán, avagy sem. Elbírja-e kapcsolatuk azt a rengeteg szenvedést és áldozatot, amit mindketten hoztak érte?
Hargitai Ivánnál nem. Az ötvenes évek magyar valóságában nem. Egy-egy gesztussal, bajusszal, ruhadarabbal, és természetesen színészi ábrázolással idéződik fel a korhangulat, de függetlenedik is attól a világtól, elemeltebb, stilizáltabb. Nem esznek és nem isznak igazából, így nagyot szól mind a csók, mind a pofon ezen a színpadon. És végül Glória nővér elfújja az előadás alatt mindvégig égő gyertyát (örökmécsest). Nem, ebben a világban nem sikerülhet, nem találhat rá a boldogságra. Már vagy még, de (egyelőre?) nem.
A színészek rendre kiválóan teljesítenek, ez a rendező, Hargitai Iván érdeme. Jó, hogy Horváth Illés visszatért hozzánk Veszprémbe egy kis időre, hogy eljátszhassa Gusztit, átélt, mély alakítást láthatunk tőle. Szalma Tamás leginkább Rimanóczi szerepében remekel, hiteles, többoldalú személyiséget formál meg, nem megy el a „könnyebb” irányba, figurája mindvégig többértelmű marad. Bajcsay Mária mind főnöknőként, mind Balassánéként bizonyítja sokoldalú tehetségét, Palásthy Bea nekem különösen mint Margit tetszett. Terescsik Eszter Marika alakját úgy idézi meg, hogy még napok múlva is felködlik bennünk ennek a nőnek a sorsa, mi lehet vele, mi lett (volna) belőle, ha… Csarnóy Zsuzsa felejthetetlen Lujzi, Tóth Loonal (Trenka Iván) való párosa kedvesen szívderítő. Perjési Hilda mint kellemetlen (de valójában szeretetre vágyó) házinéniként alakít szívszorítót. Különösen szürreálisra és hátborzongatóan komikusra sikeredik Máté P. Gábor (Csimma Tivadar) lánykérése Ilonánál, a fésűn zümmögéssel és erőszakoskodással egyetemben.
Kárpáti Enikő jelmezei szépek, jellegzetesek, különösen Dobra Mária ruhatárát emelném ki, mint főhősnő. Nagyon jellemző, nagyon szép, ízléses, visszafogott ruhákat kap Ilona, melyek megkülönböztetik őt „földi” környezetének ruhatárától, és ráadásként kiemelik Dobra Mária szépségét, fiatalságának sugárzását a színpadon.
Végezetül Dobra Máriáról. Bár az első rész hagyott némi hiányérzetet, de a második részben az egyre inkább magára és önmaga „civil” életére rátaláló Ilona remek alakítást nyújt. Mindig más és más oldalát, szeletét látjuk személyiségének, mint egy kaleidoszkóp vagy egy sok kis képből összeálló nagy tabló lesz alakítása a darab végére.
Nehéz munka, alapos munka, fontos munka és fontos előadás született a Sötét galambbal a Játékszínben. Nagy rendezés, aprólékos és meggyőző, ez a történet csak így és csak itt játszódhat le. Hogy hogyan, azt aki teheti, nézze meg a Játékszínben!
