Egyszer érdemes volna összeszámolni, hány oldal terjedelmű szövegelést hallgatunk meg nap mint nap… Rádió, tv, internet, esetleg a bennünket leszólító emberek, ügynökök, munkatársak, felettesek és beosztottak, családunk tagjai, s még ki tudja hány ember szólít meg, mond nekünk valamit, ami talán még nekik sem fontos. S a régi idők ebből a szempontból nem különböztek sokban a mi túlszövegelt világunktól. Bár akkor még „csak” személyes megszólítás létezett, a különféle utcai árusok és házalók valamint a legfontosabb információkat továbbító hírnökök pótolták a mára pótolhatatlanná vált médiát. S e hangos világban tudva-tudatlanul mindenkinek megvan a maga mondandója. Mást várunk el a főnökünktől, mást a gyermekünktől, mást a felhangzó útinformtól és ismét mást a barátunktól. A hallottak nagy részét aztán el is felejtjük. Éppen ezért e hangos világban igencsak nehéz olyat mondani, ami megmarad. Amit nemcsak hogy nem felejtünk el, hanem még meg is szívlelünk, vagyis a hallottak szerint alakítjuk életünket. S talán Jézus éppen ebben volt a legsikeresebb. Azt írják róla, hogy úgy tanított, mint akinek hatalma van. Az ő szavai nem szálltak el. Az ő szavai többek voltak, mint üres szófoszlányok vagy hangzatos szólamok, üres ígéretek vagy ügyes szójátékok. Mondatainak súlya volt, mert a lényegest, a leírhatatlant és a csak nagyon nehezen kimondhatót mondta ki. S talán sokáig ezért nem is írták le szavait: Túlságosan személyes és mégis örök érvényű gondolatokat fogalmazott meg, amelyek papírra vetve elveszítik erejüket (a képernyőn pedig talán a virtuális világ kicsiny villanásává silányulnak). A Jézus életéről szóló első könyv elején a szerző, Márk, így foglalja össze Jézus tanítását:
Mk 1
15 Betelt az idő, és elközelgett az Isten királysága. Térjetek meg, és higgyetek az örömhírben.
Számunkra e szavak nem mondanak túl sokat. A korabelieknek azonban minden egyes szó hihetetlenül fontos volt. Hiszen az ószövetségi választott nép nem tett mást, mint várta az alkalmas időt, amikor végre elérkezik a Dávidnak megígért ország, ahol Isten uralkodik majd. Várták Istennek a beavatkozását, amellyel megszünteti a szenvedést, megbünteti az ellenségeket és felemeli a népét. E várakozásnak van egy politikai vetülete is, de sokkal lényegesebb a személyes oldal: ki ne vágyna arra, hogy az általa elképzelt rend szerint rendeződjön át körülötte a világ? A választott nép ezt az átrendezést Istentől várta – az ő tervei alapján. S most Jézus azt mondja, hogy ez az ország, Isten királysága, az ő uralma a küszöbön áll. Ezért hív meg Jézus a megtérésre, vagyis életünk olyan „átrendezésére”, amelynek alapja éppen ez az örömhír: Isten királysága kézzel foghatóvá vált.
De hol van ez az uralom? Jézus nem adott meg földrajzi helyeket, sem GPS-koordinátákat. Ehelyett a kor szokásaival ellentétben személyesen szólította meg az embereket (vagyis elsősorban nem a tömegekhez beszélt), s olyan találkozásokat élt meg velük, amelyben Isten királysága szinte kézzelfoghatóvá vált. Isten királysága így Jézus személye körül, ill. az ő személyén keresztül vált megtapasztalhatóvá. Mert ő nem csak beszélt az Isten királyságáról, hanem megélte azt. Ezért élhette meg oly sok ember Jézussal találkozva Isten közelségét, egy olyan Isten közelségét, aki közel sem olyan távoli, mint ahogyan azt akkoriban gondolták, hanem személyes, akit Jézus egészen egyszerűen Apának szólít. A világmindenség Királya Jézus tanításában úgy jelenik meg, mint szerető és gondoskodó Apa, aki bár mindennél hatalmasabb, mégis gondja van a legkisebbekre is.
Hogy pontosan mi is ez a nekünk oly idegenül hangzó Isten királysága, azt Jézus sosem árulta el. Nem tartott róla filozófiai fejtegetéseket, nem mondta el a szabatos meghatározását, mert ezzel pont a lényegest fedte volna el. Ehelyett Jézus egyszerű példabeszédekben mutatta be, miről is van szó. E példabeszédek olyan kis „történetek”, amelyek bemutatják, szemünk elé állítják, szinte megfestik Isten királyságát. Egy ilyen példabeszédben Jézus Isten királyságát nagy lakodalomhoz hasonlítja. Vagyis olyan ünnephez, ami mind a mai napig megőrizte különlegességét, akkoriban pedig akár egy hétig is eltarthatott az ünneplés. Isten királysága ilyen ünnep, ahová ráadásul mindenféle ember bemehet, azok is, akik eddig kirekesztettek, peremre szorítottak voltak. Jézus nem a kirekesztés embere, hanem a befogadásé. Bármennyire is befogadó, Jézus mégsem mondható liberálisnak. Bár üzenete minden emberhez szól, mindenkit meghív, akik azonban csatlakozni akarnak hozzá, azoknak lassacskán hozzá kell hasonlóvá válniuk, különben saját magukat zárják ki az ünnepségből. Ezzel együtt Jézus nem úgy maximalista, mint mi vagyunk. Nem tökéletes teljesítményt, „csupán” teljes odaadást kér követőitől: felajánlja nekik az újrakezdés lehetőségét, lehetőséget ad a hibák kijavítására, de elengedi azt, aki nem akar egészen az Apának nevezett Isten királyságához tartozni.
E királyság tehát már megérkezett a földre Jézus születésével, s az ő személyén keresztül kezdett el növekedni – de hogyan növekszik tovább? Mit tehetünk azért, hogy egyre jobban kiteljesedjen e királyság? Erre Jézus egy igencsak meglepő példabeszéddel válaszol:
Mk 4
26 Isten országa olyan, mint amikor egy ember magot vet a földbe. 27 Utána akár alszik, akár ébren van, éjjel vagy nappal: a mag kicsírázik és szárba szökken, maga sem tudja, hogyan. 28 Magától terem a föld: először szárat, aztán kalászt, majd telt szemet a kalászban. 29 Amikor pedig beérik a termés, rögtön fogja a sarlót, mert itt az aratás.
A mag magától nő ki, az eredeti görög szöveg szerint „automatikusan”. Isten királysága, amiről Jézus beszél, nem az emberek műve. Be lehet lépni, amennyiben valaki Jézushoz hasonlóvá akar válni, de csinálni, előállítani nem lehet. Rengeteg akadállyal kell ráadásul megküzdenie. Jézus ugyanis lemondott mindenféle erőszak használatáról. Lemondott a jogos önvédelemről, lemondott a különféle jogcímeken neki járó előnyökről. Bízott abban, hogy az általa hozott királyság így is követőkre és terjesztőkre talál. Meghívásul vagy elrettentésül álljon itt még egy sor boldogmondás: olyan mondatok sora, amelyekkel Jézus bizonyos szempontból feje tetejére állítja a világot:
Mt 5
3 Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek királysága.
4 Boldogok a szomorúak, mert ők megvigasztaltatnak.
5 Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld.
6 Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert ők majd eltelnek vele.
7 Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak.
8 Boldogok a tiszta szívűek, mert ők látni fogják Istent.
9 Boldogok a békeszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni.
10 Boldogok az igazságért üldözöttek, mert övék a mennyek királysága.
Első ránézésre kimondhatatlanul idegen ez a tanítás. Korabeli feljegyzések alapján e gondolatok akkor sem álltak közelebb az emberek mentalitásához. Valóban, Jézus üzenete mindig idegen egy kicsit. De pont így marad nemcsak állandóan furcsa, hanem ezzel együtt mindig új, aktuális és fiatal. E tanítást lehet hosszasan elemezni, különféle szempontból kutatni, lehet csodálni és lenézni – mindez mit sem árt neki. Jézus tanítását azonban meg is lehet élni – s akkor tapasztalhatjuk meg, hogy Jézusnak mégiscsak igaza van.
