2021. március 29.
//
Auguszta névnap

Megemlékezés az Életfájánál

2008. október 23. 20:32
Az 1956-ban történtek meghatározzák a magyar történelmet, a hősökre való emlékezés erkölcsi kötelességünk. Mégis vannak még helyek, ahol nem tartanak semmilyen megemlékezést. Szerencsére egyre kevesebb ezek száma, ettől az évtől pedig Kádárta neve sem szerepel már a listán.


Idén első alkalommal ugyanis, megemlékezést tartottak a forradalom emléknapján. A helyszín az idén augusztusban avatott Emlékfánál kialakított park, ahol szép számmal gyűltek össze idősek és fiatalok. A műsort a Himnusz és a Szózat foglalta keretbe, a magyar ünnepi hagyományoknak megfelelően. A beszédet Porga Gyula, veszprémi alpolgármester tartotta. Felhívta a figyelmet az ’56-os forradalom máig tartó hatására, a magyar szabadság vágy erejére, amely képes volt történelmet írni valamint a nyugati népek megkérdőjelezhető hozzáállására a forradalomhoz. Emellett elmondta, hogy mekkora megtiszteltetésként élte meg, hogy ő lehetett Kádárta történelmében az első, aki beszédet tartott ’56 alkalmából.



A beszédet Bartal Klári 1956 című verse követte, amit kádártai nevelőszülőnél élő gyerekek tolmácsoltak nekünk.
„Szállt, szállt a Himnusz. A trikolór lengett.
Az egész nemzet csak egyet akart.
S hogy megindultak keletről a tankok,
Nyugaton ez csak pár embert zavart…”
A lelkeket borzoló sorok után Tavas Vilmos, a Közösség Kádártáért Egyesület elnöke szólt néhány szót, mely az „56 szelleme él és elpusztíthatatlan” gondolat körül összpontosult. Ezt követően az alpolgármesterrel közösen koszorúzták meg az emlékművet, majd meggyújtották az emlékezés mécseseit. A műsor után Tavas Vilmos még elmondta, hogy az idei egy „teszt ünnepség” volt, jövőre már fáklyás felvonulást is szerveznek.


Tiger Szabolcs

További cikkek

Navracsics: a napokban fogadja el a kormány a régiós gazdaságfejlesztési terveket
Navracsics: a napokban fogadja el a kormány a régiós gazdaságfejlesztési terveket
A napokban fogadja el a kormány a négy magyarországi övezet gazdaságfejlesztési tervét - közölte a Pannon Városok Szövetsége (PVSZ) hétfői keszthelyi ülésének sajtótájékoztatóján Navracsics Tibor.
Önálló beavatkozásra képes fékrendszert fejleszt a Continental és a Pannon Egyetem
Önálló beavatkozásra képes fékrendszert fejleszt a Continental és a Pannon Egyetem
A Continental technológiai vállalat tovább erősíti Magyarországon a fejlesztési és kutatási tevékenységét a Pannon Egyetemmel közösen, amelyhez a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap is hozzájárul 758 millió forint támogatással.
A virágvasárnappal kezdődik a nagyhét
A virágvasárnappal kezdődik a nagyhét
Március 28-án, virágvasárnap délelőtt Ferenc pápa a Szent Péter bazilika Katedra-oltárnál tartotta meg Urunk Jeruzsálembe való bevonulásának emlékezetét és a szentmisét.
Faültetéssel hagynak nyomot az utókornak
Faültetéssel hagynak nyomot az utókornak
24 darab lombos fát ültettek el a Jutasi út mentén szombat délelőtt a veszprémi Fa-Örökbefogadási Program keretében. A fákat helyi civilek és intézmények fogadták örökbe. A program ősszel és jövő tavasszal is folytatódik.
Megalakult a Veszprém 2030 Műszaki Infrastruktúra Fejlesztő Kft.
Megalakult a Veszprém 2030 Műszaki Infrastruktúra Fejlesztő Kft.
A Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa 2023 programsorozathoz kapcsolódó infrastrukturális fejlesztések megvalósítására a „Csarnok" Veszprémi Csarnoküzemeltető, Rendezvényszervező és Kommunikációs Korlátolt Felelősségű Társaság átalakításával megalakult a Veszprém 2030 Műszaki Infrastruktúra Fejlesztő Kft. 2021. áprilisától a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. Infrastrukturális igazgatóságának munkatársai itt folytatják tovább munkájukat.