Különleges lény az ember: nem szereti a hétköznapit, az általánost, annál jobban vonzódik a különleges, a „más”, a rendkívüli után. S milyen jó nekünk, hogy számtalan hírcsatornán keresztül foghatjuk az újdonságokat, a különlegességeket. S talán pont ezért olyan érdekes Jézus személye is. Ő minden tekintetben különleges életet élt – mégis egészen természetesen élte meg a legkülönlegesebb helyzeteket is. Nem azért különbözött másoktól, mert különcködni akart, hanem mert egész életével megélte azt az üzenetet, amit napról napra elmondott az embereknek. Ő kompromisszumok és engedmények nélkül megélte Isten királyságát. Ehhez természetesen hozzátartoztak olyan tettek is, amelyek meglepték a korabelieket, amelyeket ők csodának tekintettek.
Mielőtt azonban egy pillantást vetnénk Jézus csodáira, mindenképpen érdemes tisztázni, mit is értünk csoda alatt. A középkorig az ember bizonyos értelemben „naivan” hitt a természetes és a természetfeletti összhangjában. Ezért minden nehézség nélkül el tudta képzelni, hogy Isten beavatkozik a természet rendjébe, bizonyos esetekben felfüggeszti a hatályos fizikai törvényeket, és így csodát tesz. Később, a felvilágosodás korától kezdve egyre inkább elterjedt az a nézet, miszerint a természet törvényeit Isten nem azért alkotta meg, hogy felfüggessze őket, hanem azért, hogy ezek általános érvényűek legyenek. A természeti törvények alól nem tudtak elképzelni kivételeket. Ekkor az olyan eseményeket nevezték csodának, amelyek az ismert természeti törvények alapján nem következhettek volna be, viszont biztosak voltak abban, hogy a tudomány egy szép napon meg fogja találni ezen események természetes magyarázatát is. E tudományos optimizmus mára sokat veszített lendületéből, minél többet ismerünk meg, annál inkább rádöbbenünk, hogy rengeteg olyan dolog van, amit még nem ismerünk, s amit talán sohasem fogunk megismerni. A gondolkodó ember időközben arra is rádöbbent, hogy a csoda elsősorban nem egy objektív esemény, hanem egy-egy esemény szubjektív értelmezése. Nem feltétlenül kell tehát a természet törvényeinek felborulnia ahhoz, hogy valaki egy bizonyos eseményt csodaként értelmezzen, s ami valakinek csodaszámba megy, az másoknak esetleg csupán véletlen egybeesés vagy teljesen hétköznapi esemény. Amikor tehát Jézus csodáiról beszélünk, Jézus olyan tetteiről van szó, amelyeket kortársai Isten megnyilvánulásaiként értelmeztek.
Ha történelmi szempontból tekintjük Jézus csodáit – vagyis azt a kérdést próbáljuk megválaszolni vajon valóban tett-e Jézus csodákat –, akkor a manapság általánosan elfogadott kritériumok alapján megállapíthatjuk, hogy Jézus valóban sok embert meggyógyított. Bár vannak olyan csodákról szóló elbeszélések, amelyek történeti hitelessége vitatható, nem lehet minden csodát elvitatni Jézustól. Számos beteg ill. ördögtől megszállott ember Jézusnak köszönhette gyógyulását. Jézus mégsem csodadoktor volt. Ő azért gyógyított, hogy ezzel is bemutassa Isten királyságának gyógyító jelenlétét. Éppen ezért gyógyításai mindig személyes találkozás keretében zajlottak, általában minden különösebb külső jel nélkül. A kor más csodatevőiről szóló (sokszor legendás, de néhány történelmileg hiteles adatot is tartalmazó) beszámolókban mindennek az ellenkezőjét találjuk. Ők általában megfelelő ellenszolgáltatás ellenében tettek csodákat, azokat is gyakran kötötték össze különleges praktikákkal, tennivalókkal, amik szükségesek voltak a csodás gyógyulás bekövetkezéséhez. E csodatevők általában kerülték a személyes találkozásokat, a hangsúlyt a megfelelő praktikákra fektették. Ebből is látható Jézus nagy újítása: neki az emberrel való találkozás a fontos, s az ilyen találkozások keretében sokan nyerték vissza egészségüket. A meggyógyított emberek közül sokan csatlakoztak Jézushoz akár úgy, hogy fizikailag is követték őt, mások pedig elfogadták tanítását, és annak megfelelően rendezték át életüket.
Vallástörténeti szempontból nézve Jézus csodáit különféle módon értelmezték a történelem folyamán. Már a Bibliában megjelenik az a felfogás, miszerint a csodák egyfajta „bizonyítékai” Jézus isteni küldetésének. Hiszen ha valaki olyan tetteket visz végbe, amiket az ember általában nem képes megtenni, akkor ebből az következik, hogy az illető bizonyos „többlettel” rendelkezik. Érdekes azonban, hogy maga Jézus nem hivatkozik a csodáira, mint ilyesfajta bizonyítékokra. Jézus csodáinak leírását általában az emberek önkívületi ámulatnak leírása követi. Ebből láthatjuk, hogy Jézus életrajzírói a csodákat úgy értelmezték, mint Jézus isteni mivoltának megnyilvánulásait. A későbbi korokban is gyakran hivatkoztak Jézus csodáira: Jézus csodái által igazolta isteni küldetését. Mára azonban egy-egy kétezer éve történt esemény bizonyító ereje igencsak megcsappant, ezért a legújabb kutatók már ismét más szemmel próbálnak közeledni Jézus csodáihoz. Jézus csodái segítségével tapasztalhatóvá teszi szóban is kimondott üzenetét: Isten közel van, Isten jelen van, és az ő jelenléte gyógyulást hoz azoknak az embereknek, akik befogadják őt.
A Jézusról szóló bibliai könyvek irodalmi alkotásként egy-egy csoda elbeszélését felhasználják arra is, hogy ezzel értelmezzék Jézus személyét, kilétét. Erre találunk egy szép példát Márk evangéliumában. Jézus úton van Jeruzsálem felé. Már tudja, hogy ott kellemetlen események várnak rá: elutasítás, letartóztatás, kínzás és kivégzés. Ezen eseményeket azonban ő úgy értelmezi, mint küldetésének teljesítését (hogy miért, arról egy másik alkalommal lesz szó). S ekkor áthalad Jerikó városán. A városban nem áll meg, nem beszél senkivel, csak a várost elhagyva áll meg egy pillanatra:
Mk 10
46 Közben Jerikóba értek. Amikor Jerikót tanítványainak és nagy tömegnek kíséretében elhagyta, egy vak koldus, Timeus fia, Bartimeus ott ült az útszélen kéregetve. 47 Hallva, hogy a názáreti Jézus közeledik elkezdett kiáltozni: „Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!” 48 Többen csitították, hogy hallgasson. Ő annál hangosabban kiáltotta: „Dávid fia, könyörülj rajtam!” 49 Jézus megállt és így szólt: „Hívjátok ide!” Odaszóltak a vaknak: „Bízzál, kelj fel, téged hív!” 50 Az eldobta köntösét, felugrott, és odasietett Jézushoz. 51 Jézus megkérdezte: „Mit tegyek veled?” „Mester - felelte a vak –, hogy lássak!” 52 Menj, a hited meggyógyított.” Nyomban visszanyerte látását, és követte az úton.
Márk elbeszélésében Jézust egész Jerikóban csupán ez az egy vak ember érdekelte. Hiszen meg sem áll a városban, csak akkor, amikor ez a bizonyos vak koldus megszólítja őt. Amikor pedig ez a koldus Jézust Dávid fiának nevezi, úgy szólítja meg őt, mint valami nagy király-jelöltet, aki azért tart Jeruzsálem felé, hogy ott politikai eszközökkel visszaállítsa Dávid királyságát, vagy ahogyan azt akkoriban mondták, Isten királyságát. Bár Jézus nem azért megy Jeruzsálem felé, hogy ott politikai karriert fusson be, megáll, és meggyógyítja a vakot, aki azonnal látni kezd. Látni kezd, mert hitt, vagyis azért, mert volt bátorsága bizalmat szavazni Jézusnak, akit ő eddig csak mások elbeszéléséből ismerhetett. Miután a vak koldus meggyógyul, követi Jézust. Azt a Jézust, aki Márk leírása szerint a következő jelentben megérkezik abba a Jeruzsálembe, ahol őt azután kivégzik. Márk elbeszélése rámutat arra, hogy ez a vak koldus sokkal többet látott, mint a többi Jézus-követő: Ő már a szenvedése felé közeledő Jézust követi, aki nem politikai eszközökkel akar érvényt szerezni Isten királyságának, hanem saját életével. Bartimeus, a korábban vak koldus továbbra is hitt: Vagyis bízott annyira Jézusban, hogy ő tudja, merre megy, és ő tudja, hogyan kell beteljesítenie Isten királyságát.
