Minden fontos ember megpróbál kinevelni magának legalább egy-két utód-jelöltet, a tehetségesebbek pedig arra is figyelnek, hogy utódaik között véletlenül se fordulhasson elő olyan nézeteltérés, ami ártana az általuk képviselt ügynek. Akik ezt elmulasztják, azok műve ill. birodalma általában enyészetnek indul. Hány meg hány kulturális, társadalmi vagy sportszervezetből veszett ki az élet csak azért, mert a jó vezetőknek nem akadt méltó utódjuk.
Ha megfigyeljük Jézus életét, ő nem sokat törődött a jövővel. Az ő küldetése Isten országának hirdetése volt. S mindezt Jézus abban a meggyőződésben tette és élte, hogy az ő életével elérkezett az idők teljessége. A történelem utolsó pillanataiban pedig az ember legfontosabb dolga nem feltétlenül az évezredekre való tervezgetés. Így Jézus saját korának jelenében élve az akkori lehetőségeket próbálta megragadni. Ezért az őt követők közül kiválasztott magának tizenkét társat. Erről a választásról a következőt olvashatjuk:
Mk 3
13 Ezután fölment a hegyre, és magához hívta azokat, akiket akart. Azok odamentek hozzá. 14 Tizenkettőt rendelt, akiket apostoloknak nevezett, hogy vele legyenek, s hogy elküldje őket hirdetni az igét. 15 Hatalmat adott nekik, hogy kiűzhessék az ördögöket. 16 Ezt a tizenkettőt rendelte: Simont, akinek a Péter nevet adta, 17 Jakabot, Zebedeus fiát, Jánost, Jakab testvérét, ezeket elnevezte Boanergészenk, azaz a mennydörgés fiainak, 18 Andrást, Fülöpöt, Bertalant, Mátét, Tamást, Jakabot, Alfeus fiát, Tádét, a kánaáni Simont 19 és az iskarióti Júdást, aki később elárulta.
E tizenkettő aztán folyamatosan együtt van Jézussal, elkísérik őt vándorlásai során, s ők képezik Jézus kíséretének a magját. Jézus ezzel a választással sokkal többet tesz, mint ami első ránézésre ebből látszik. Nem véletlenül választ pont tizenkettőt: Izrael népe tizenkét törzsét jelképezi ez a szám. Jézus így jelképesen egész Izraelt maga köré gyűjti, hogy tanításával megújíthassa azt. Függetlenül a zsidó nép válaszától Jézus célja egész Izrael megújítása, bevezetése Isten országába. Érdekes, hogy Jézus azért választja ki e tizenkettőt, hogy vele legyenek. Nem a külön képzések, a rendkívüli, esetleg csak nekik szóló tudás átadása áll az előtérben, hanem a közösség, az együttlét. Mivel az Isten országa ott van, ahol Jézus, ezért az apostolok fő feladata pont az, hogy megéljék Jézussal az Isten országát. Ezért vannak olyan pillanatok, amikor Jézus „képezi” a tizenkettőt, s ezért kapnak ők részt Jézus hatalmából.
A tizenkettőről nem tudunk sokat. Legtöbbjüknek csupán a nevét ismerjük, ill. későbbi legendák tudósítanak arról, melyikük merrefelé hirdette Jézus tanítását. Csupán Péterről, a tizenkettő közül az elsőről írnak néhány mondatot Jézus bibliai életrajzírói. S e mondatokban Péter általában nem úgy jelenik meg, mint a tökéletes tanítvány, vagy mint Jézus tökéletes követője, hanem mint lelkes, de annál kevésbé kitartó, ráadásul kicsit nagyszájú halászember. Ebből arra következtethetünk, hogy a többiek sem voltak földre szállt angyalok, vagy tökéletes emberek. Jézus falusi vidékeken tanított, így főleg falusi embereket hívott meg: egyszerű földműveseket, halászokat, vámosokat – ma azt mondanánk rájuk, hogy az akkori társadalom söpredékét. Első ránézésre tehát úgy tűnik, hogy Jézus nem a legjobb embereket gyűjtötte össze üzenete terjesztéséhez.
Érdemes azonban áttekinteni azokat a dolgokat, amiket Péter apostolról tudunk. Így legalább egy tanítványt közelebbről is megismerhetünk. Péter a Genezáreti-tó északi partján lévő Kafarnaumban élt. Családjával együtt halász volt. Jézus hívta meg apostolai közé, s új nevet adott neki. A Péter név görögül nagyobb követ, sziklát jelent. Jézus ezzel Péter küldetését jelezte előre, őt tette Jézus „alapkővé” tanítványai körében. Péter bizonyára büszkén viselte új nevét, bár több esetben is méltatlanná vált e küldetéséhez. Amikor Jézus a rá ill. tanítványaira váró nehézségekről beszélt, Péter volt az első, aki vállalkozott arra, hogy ha kell, együtt hal meg Mesterével. Amikor azonban a veszély bekövetkezett, ő volt az első, aki elfutott. Péter a többi apostollal együtt azt remélte, hogy Jézus nem csupán jelképesen, hanem politikai eszközökkel is megújítja Izrael népét, s magát úgy képzelte el, mint Jézus királyságának miniszterelnökét. Rengeteg csalódáson, kiábránduláson keresztül ismerte meg saját magát és Jézust, aki hibái és ballépései után sem fokozta le Pétert – továbbra is mint kősziklára tekintett rá. Péter életében talán pont annak volt a legnagyobb jelentősége, hogy Jézus követése során megtapasztalhatta, hogy nem kell tökéletesnek lennie, minden bukása után újrakezdhet. A sok újrakezdés, rendreutasítás és megbocsátás segítették Pétert abban, hogy megértse: Jézus bár lehetetlent vár tőle, de ehhez isteni erőt kap, nem a saját erőtlenségével kell megfelelnie. S ugyanaz a Péter, aki egy alkalommal letagadta Jézust, később nemcsak Jeruzsálemben, hanem a mai Törökország, Görögország területén, majd Rómában tett tanúságot Jézusról, egészen addig, amíg 64-ben ki nem végezték Néró császár uralkodása alatt. Úgy tűnik, hogy megtapasztalt valamit Jézus mellett, amiért hajlandó volt nem csupán megváltoztatni, hanem fel is áldozni az életét – csodálatos, valóban emberfeletti teljesítmény!
Jézus tanítványainak az élete idővel valóban megváltozott. Megtanultak úgy élni, ahogyan Mesterük, s így – sok bukáson és melléfogáson át – megtanulták, mit jelent Isten országát élni és hirdetni. Jézus földi pályafutásának befejeztével ez a tizenkét apostol látott hozzá ahhoz, hogy Jézus üzenetét továbbadja azoknak, akik még nem fogadták el Jézus tanítását. Tizenkét halászember és mezőgazdasági segédmunkás elindult, hogy megalapítson egy világvallást. Emberileg nézve hamvába holt ötletnek tűnik ez. Azonban nagyon gyorsan új követőkre találtak, egyre többen csatlakoztak hozzájuk. Pár évtized elmúltával kivégezték őket, ők pedig inkább vállalták a halált, minthogy megtagadják Jézust. Követőiket is üldözték, ők mégis egyre többen lettek. 250 év alatt a Római Birodalom kénytelen volt elismerni létjogosultságukat, Konstantin császár kiadta híres türelmi rendeletét. Ha pedig ugrunk egy nagyot az időben, körülnézünk magunk körül, és szemrevételezzük Jézus mai követőit: mintha ők sem volnának jobbak annál a bizonyos tizenkettőnél. De az a tizenkettő fenekestül felforgatta a világot…
