Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
8°C
2026. március 19. József
Veszprém
8°C

„Ha belehalok is, én akarom énekelni Che Guevara szerepét” / Lyme-kórral küzd Forgács Péter – közben élete álmát az Evitát vitte színpadra

2008. november 11. 8:58
Forgács Péter talán egész eddigi színházi pályafutása során arra készült, hogy egyszer színpadra állítja Andrew Lloyd Webber és Tim Rice világsikerű musicalét, az Evitát. Még akkor kezdett el dolgozni rajta, amikor megbízott igazgatóként vezette a Győri Nemzeti Színházat, majd kinevezése után Nagy Viktor direktor sem törte derékba vágyait. Néhány nappal ezelőtt meg is tartották a premiert, melyben annak ellenére Forgács Péter játszotta Che Guevara szerepét, hogy minden egyes mozdulatért égő fájdalommal, kínokkal kellett fizetnie. A darabot egyébként rendezőként is ő jegyzi, így a súlyos betegség ellenére, nem volt pihenés.

Először csak azt vettem észre, hogy fáj a derekam és a hátam. Később már az ízületeimben is égő fájdalmat éreztem, majd fokozatosan szinte teljesen lebénult arcom jobb fele – meséli a színművész. Forgács Pétert még a nyáron csípte meg a kullancs, s az orvosok hamar kiderítették, az állat Lyme-kórral fertőzte meg. Több hónapba is beletelhet, míg valaki kigyógyul a Lyme-kórból, ami persze cseppet sem kockázatmentes. Az esetek 5 százalékában bele is lehet bénulni. A színész-rendező egy pillanatra sem hagyta abban a kemény munkát. Dacolva a fájdalommal, az átalvatlan éjszakákkal ingázott nap mint nap Budapest és Győr között, miközben kollégái is aggódva figyelték, hogyan küzd a súlyos kórral. Mindenben korlátoz a betegségem. A színpadon, a szinkronban, az éneklésben is, hiszen minden eddiginél nagyobb koncentráció kell, hogy megfelelően ki tudjam mondani a betűket és kiejteni a hangokat. Arctornára járok, ami persze sokat segít – mondta Forgács Péter, aki jelenleg még a szemét sem tudja becsukni. Dacolok a kórral, ez nekem természetes. Én találtam ki, hogy mutassuk be az Evitát, és nem fogom feladni, mert hiszem, hogy ilyen szépen még nem szólt musical a Győri Nemzeti Színházban. Ha belehalok is a részese akarok lenni, így estéről estére én fogom játszani Che Guevarát – akkor is ha belehalok! – jelentette ki határozottan. Így is lett. Az elmúlt héten teltház és kitörő siker fogadta Webber és Tim Rice zenés darabját. Így ha fizikailag szenvedés is volt az elmúlt néhány hét, már megérte. Valóra vált egy évtizedeken át dédelgetett álom.

 

Füssy Angéla
további cikkek
Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért kultúra Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért Simi egy ritka genetikai rendellenességgel született, tízéves, életvidám kisfiú, aki – minden nehézség ellenére – tele van álmokkal. Szeret sütni-főzni, horgászni, barátaival időt tölteni, és legnagyobb vágya, hogy egyszer önállóan járhasson, szabad életet élhessen. tegnap 16:21 Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik kultúra Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik A Flódni című improvizációs színházi est receptje – ahogy egyik alkotója, Stahl Judit fogalmaz – meglepően egyszerűnek tűnik: össze kell keverni a színházi rögtönzést Budapest és más magyar városok elfeledett kultúrtörténeti és gasztronómiai sztorijaival, majd az egészet olyan színészekre bízni, akik a legváratlanabb helyzetekből is képesek jelenetet teremteni. A produkció alapötlete és dramaturgiai váza Judit és lánya, Stahl-Bohus Hanna közös munkájából született meg, őket kérdeztük a veszprémi előadásról, ami március 20-án lesz a Hangvillában. 2026. március 17. 15:53 Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese kultúra Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese Átadták az Amerikai Filmakadémia díjait Los Angelesben, magyar idő szerint hétfő hajnalban. Paul Thomas Anderson filmje, az Egyik csata a másik után tarolt: hat szobrocskát nyert. 2026. március 16. 8:34

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.