2008: A biblia éve / Célegyenes? – Jézus utolsó hete

Határozottság, céltudatosság, kitartás – a siker felé vezető úton való előrehaladás fontos eszközei. Bármilyen hosszabb ideig tartó vállalkozásba fogunk bele, a legszebb pillanat mindig a cél elérése, amikor befejezettnek tekinthetjük sikeres projektünket. Persze egész idő alatt felmerülhetnek nehézségek, problémák, amelyek megakadályozzák a siker elérését. Ebből a szempontból talán pont a célegyenes a legveszélyesebb: Amikor már magunkénak tudjuk a sikert, s valami mégis közbejön, ami egy pillanat alatt meghiúsítja terveinket…

Jeruzsálem felé vezető útján Jézus felfigyelt bizonyos vészjósló jelekre. Hiszen népszerűségével együtt növekedett ellenségeinek tábora. Jézus tudott róluk, valamelyest ismerte gondolataikat, ellenérveiket, de nem volt hajlandó belemenni semmilyen kompromisszumba. A rá jellemző radikalitással folytatta útját a főváros felé. Jeruzsálem akkoriban a környék legnagyobb városa volt, mintegy 40 ezer lakossal. Ünnepek idején százezres zarándoktömegek érkeztek ide. Viszonylag kis helyen gyűlt össze e hatalmas tömeg, hogy évről évre megünnepeljék Isten szabadító tetteit. Nem véletlenül rettegtek a római hatóságok egy-egy ilyen ünnep idején. Lázadások, zavargások, kisebb-nagyobb rendbontások születtek a Római birodalom és a helyi lakosság közötti feszültségből. Jézus egy ilyen ünnepre érkezik a városba tanítványaival és követőivel együtt. S Jézus most is Isten Országát hirdeti. Amikor kelet felől bevonul a városba, követői úgy kísérik őt, mint az új királyjelöltet. „Hozsanna Dávid fiának” – kiabálja a tömeg, s ezzel fejezi ki reményét, hogy Jézusban végre elérkezett az igazi szabadító. A rómaiak és Jézus zsidó ellenségei nem örültek ennek az ünnepélyes bevonulásnak. Sokan szimpatizánsai közül is próbálták csillapítani: a túl nagy feltűnés Jeruzsálemben általában véres megtorlásokhoz szokott vezetni…

Jézus azonban, mint máskor, most sem sokat törődik e figyelmeztetésekkel. Ő nem politikus, nem jó kommunikátor, egyedül Isten Országát hirdeti. S ezt Jeruzsálemben ugyanúgy teszi, mint tette ezt Galileában: személyes találkozások keretében hívja meg az embereket a béke és a szeretet útjának követésére. Eközben a vidéki ember naivságával csodálja meg a fővárost. A földszintes kunyhókhoz szokott szemét bizonyára csodálattal töltötték el a még mai szempontból is monumentálisnak mondható épületek. S ezek közül különös figyelmet szentelt a Templomnak, az Istennel való találkozás helyének. A Templom a zsidóság számára az áldozatbemutatás helye. Az áldozatok által lehetett kibékülni Istennel és megszerezni az ő tetszését, áldását. Jézus bár elismeri a Templomot s annak minden külső-belső intézményét, az Istennel való találkozást azonban saját személyéhez köti, nem pedig kultikus előírások betartásához. Ő áldozatok nélkül, személyes találkozások keretében közvetíti az Isten megbocsátását. Így Jézus a Templom „konkurenseként” lép fel, ami nem maradhat rejtve az emberek előtt:

 

A templomi kereskedők főként olyan dolgokat adtak-vettek, amelyek a Templom működéséhez elengedhetetlenek voltak. Amikor Jézus e kereskedőket kiűzi a Templomból – amit ma egy kisebb butik felforgatásaként képzelhetünk el –, saját üzenetét akarta az áldozatok helyébe állítani. Az Isten Országának már nincs szüksége a korábban érvényben lévő áldozatokra, a különféle állatok és egyéb dolgok elégetésére. Jézus üzenetének elfogadása felborította volna a római és zsidó hatóságok jeruzsálemi egyensúlyát, így egyszerűbbnek tűnt az ő letartóztatása és esetleges kivégzése. A különféle vidékekről érkezett zarándokok azonban megakadályozhatták a hatóságok közbelépését. Hiszen ha nyilvánosan akarták volna letartóztatni őt, a tömeg könnyen a hatóságok ellen fordulhatott volna. Így maradt a csendes tanakodás, a feltűnés nélküli szervezkedés. Minderről a tömegek mit sem sejtettek. Jézus nap mint nap tanított a Templomban, meggyógyított néhány beteget. Egyedül a különféle vallási vezetőkkel folyatott viták szaporodtak meg körülötte. Persze ezt az is okozhatta, hogy Galileában, Jézus szülőföldjén lényegesen kevesebb vallási vezetővel lehetett találkozni, mint Jeruzsálemben.

Jézus következetessége és elszántsága mellett nem volt elvakult. Világosan látta, hogy üzenete Jeruzsálemben nem talál nyitott fülekre, s hogy ez az ellenállás valószínűleg az életébe fog kerülni, hacsak el nem menekül onnan. Jézus nem menekült. Utolsó jeruzsálemi estéjén azonban összegyűjtötte tanítványait, s közösen megünnepelte velük a pászkát, az Egyiptomból való szabadulás ünnepét. Nem először étkeztek együtt a tanítványok. Tudták, hogy Jézus szívesen alkalmazta az Isten Országa bemutatására a lakoma képét és gyakran vett részt ilyen lakomákat, ahol közösségben volt különféle előéletű követőivel. Ennek az ünnepi alkalomnak azonban más volt a hangulata, mint az eddigieknek:

Árulás, vér és a szinte kézzelfoghatóvá közeledett Isten Országa határozta meg ezt az estét. Jézus tudja, hogy elérkezett az Isten Országának beteljesedése, hiszen annak eljövetele előtt utoljára iszik bort, de azt is tudja, hogy ez egészen máshogyan következik be, mint ahogyan azt legtöbb követője elképzelte. Politikai hatalomátvételre nem került sor. Jeruzsálemben üzenetét nem fogadták el, hanem mint rendbontóra, mint lázadóra tekintettek rá. Felmerült tehát a kérdés: Mi történik Isten Országával, s annak elsődleges hirdetőjével, Jézussal, amikor a tömegek lelkesen ellene fordulnak, s elutasítják üzenetét. Jézus erre válaszol a kenyér és a bor új értelmezésével: „Ez az én testem, ez az én vérem” – ezzel már közelgő halálát értelmezi: ő nem csak élt az Isten országáért, hanem hajlandó volt meg is halni érte. Tanítványai ezt akkor még nem értették. Ismerték már annyira Jézust, hogy ő képes megfordítani reménytelen, elveszettnek tűnő helyzeteket is. Így várva-várták a hatalomátvételt és miniszteri beiktatásukat. Úgy gondolták, megérkeztek a célegyenesbe...